Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 12. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Reichard Piroska: ÖRÖK CSENDDEL KÖDÖN ÁT
Krüzselyi Erzsébet versei

Van Rilkének egy meghatóan szép költeménye (Die Blinde), melyben egy leány elmondja, megvakulásakor hogyan zárul el előle a világ s aztán hogyan nyílt meg lassan újra, a maga teljes színességében, amint homloka és keze megtanulta elolvasni a levegőnek, a tárgyaknak és embereknek halk érintését s amint hanggá, illattá fordítódott le számára minden, ami azelőtt szín volt.

Krüzselyi Erzsébet, ki immár vagy három évtizede írja «Csendország» dalait, gyerekkorában vesztette el hallását, de megtanult a lelkével hallani, számára belső zenévé változott át az örökös csend, «orgonás derengés»-sé, melyet «lélekfülével» hallgat.

Néki «minden üzenet, ami csend» (Nekem minden üzen), tavasszal a bokrok «minden kicsiny szirom-harangja csilingeli az újulás dalát» (Korán nyíló s hulló szirmok), s ő meghallja szárnycsapását a láthatatlan, fáradhatatlan, elpusztíthatatlan kis «vágy-éroplánoknak», melyeket mérhetetlen tengereken át «árvasorsú szívtestvérek» küldözgetnek egymáshoz (Ősi kis tengerrepülők).

Ezeknek az álmodóknak, e «lelkirózsa-szórók»-nak (Mi így ölelkezünk...), «szenvedő nagy Lélekszárnyúaknak» (A Lélekszárnyúak) megértő testvériségébe s e testvériség küldetésébe vetett hite legszebben talán «Csak kezek vagyunk» című versében fejeződik ki:

...A «Kéz» vagyunk csupán,
De mennyi lelkikéz fogózott egybe,
Egyből a másikba, kihültből melegbe,
Míg a miénkbe hullt szellempuhán!...

De minél inkább elmélyül az évek múlásával eme hite, annál fojtóbbá válik «csendbörtön»-ének levegője s annál fájdalmasabban érzi, hogy a hangözön «megtörik az óriás falon, a Csend-falon, mely égig ér körötte» (Zsong a rádió, Kegyetlen vigasz, stb.).

A vigasztalón zenés csendnek s a vigasztalanul néma csendnek ez az egy gyökérből két ágba szakadt motívuma lesz költészetének vezérmotívuma s halk kíséretként belejátszik minden dalába.

Témakör kicsiny, de szervesen összezáruló s kifejező eszközei rokonszenvesen egyszerűek.

Egyik szép költeményében lelke «örök mindszenti gyertyaszál», mely minden este kigyúl anyja távoli sírján. Valami ilyen halvány fényű, de állandó és szinte áhítatosan tiszta lobogás Krüzselyi Erzsébet verseinek legvonzóbb értéke.

E kis verskötet első száma a Fáklya Könyvtárnak, mely az elszakított területek irodalmát szándékszik hozzáférhetőbbé tenni számunkra.