Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 12. szám
Óh ha most, mialatt a trillázó rigót
Hallgatod s füled kagylóján kikandikál a lélek -
Már késő. Már visszahuzódott
Fülkéje zugába kacéran a lélek.
Óh ha most, mialatt orrodhoz emelsz egy rezedaágat
S táguló cimpád mögött ott imbolyog ujra a lélek -
Már késő. Megorrolt rám s már rejtekébe
Durcásan vissza is menekült a lélek.
Óh ha most, mialatt szemed egy futó felhő képe után néz
És ablakában tovasuhan kis szemtelen mosollyal a lélek -
Már késő. Már rezzen a pillafüggöny
S szobája pupilla-mélyén eltűnik ujra a lélek.
Óh ha most, mialatt felém is fordulsz végre-végre,
Két széthasadt ajkkal, s fogsorod bástyáján
Kikönyököl kíváncsin a lélek -
Már késő. Óh mert csínytevőn csak fogócskát játszott a lélek!
S elnémul a trilla s a futó felhőt felissza a nap
S a rezedaág kihullva a kezedből lenn fekszik a porban
Mialatt fejed mellemre csuklik -
S buvóhelyére oson ijedten s elszenderül a lélek.