Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 11. szám · / · RÉTI ISTVÁN: TÁJÉKOZTATÓ

RÉTI ISTVÁN: TÁJÉKOZTATÓ [+]
III.

Ez a szerény gyüjtemény, amit a jelen kiállításon Róma nemes közönségének bemutatni szerencsénk van, nem léphet föl azzal az igénnyel, mintha az egész magyar művészetnek tükre lenne. Ez csupán egy múzeumnak lehet feladata. Ezért ahelyett, hogy mindenből adtunk volna egy keveset, helyesebbnek véltük: kevesebb művészt, de több munkájukkal bemutatni, hogy teljesebben megismerhetők legyenek.

A művek összeszedésére szánt idő rövidsége és más nehézségek is bizonyos korlátok közé szorították a lehetőségeket. Meg kellett elégednünk azzal, hogy az utolsó három évtized magyar művészetéről adjunk valamely összefoglaló - bár hiányos - képet, éppen azoknak a művészeknek a tevékenységéről, akik ez idő alatt nálunk a haladást képviselték, akik a magyar szellemi élet integráns, szerves részévé tették a művészetet s akiknek munkássága ma is eleven és ható erő művészetünk továbbfejlődésében.

Felvonul itt műveivel a közelmult s a jelen magyar festészetének majnem minden jelentékeny neve s több-kevesebb képpel még egynéhányan a fiatalabb nemzedékből, akik stílusban, szellemben hozzájuk sorolhatók. Tevékeny munkásai valamennyien mai művészeti életünknek, - csak kettő van közöttük, aki nem szaporíthatja többé szép művei sorát, mert a vak sors véletlenségéből már nincs az élők között. Ferenczyt és Rippl-Rónait alkotókedvük s erejük teljességében ragadta el a halál, de csak testüket, mert művészetük változatlan üdeséggel s legyőzhetetlen vitalitással mond ellent az elmúlás gondolatának.

Ferenczy Károly (1862-1917) Nagybánya reprezentáns alakja. Ritka tudatos és egyben ösztönös művész volt, szerelmese a természetnek és mestere a természeti kép finom, dekoratív kivágásának. A művészi intuició és az intellektus küzdelme az alkotásban az elsőbbségért, a kellő egyensúlyért: fejlődésének egész története ebből áll. Legrégibb műve itt a kiállításon fiatalkori «Önarcképe» és a legkésőbbi a kettős női aktja, amely a legutolsó munkája volt.

Rippl-Rónai József (1861-1927) végtelen változatosságából és gazdagságából aránylag is igen kevés az, amit itten bemutathatnunk sikerült. Francia művészeti kultúrát hozott magával Párisból, amely a törekvés közben, hogy a magyar életet kifejezze, magyarrá alakult át. Körvonalak közé zárt színfoltok dekoratív, szőnyegszerű hatása váltakozik művészetében az impresszionista festő finom, könnyű, feloldott természetábrázolásaival. Élete vége felé művészi szemlélete egyre mélyebb lett s intuiciója különös gazdagsággal s ötletességgel fogta föl pasztelljeiben a modern női lelket és szépséget.

Egy-egy kis gyüjteményt mutatunk be Csók István, Iványi-Grünwald Béla és Glatz Oszkár legújabb képeiből is. Mindhárman a nagybányai csoporthoz tartoztak annak idején, élénk és értékes részük volt a mozgalom megindításában és sikerében. Közöttük Glatz megmaradt a vidám természet s a magyar nép közvetlen szemléletű festőjének. Csók, a külföldi kiállítások sokszoros kitüntetettje, aki Perlmutterrel s Rippl-Rónaival együtt az Uffizi önarckép-gallériájának meghívottja - a természet közvetlen és finom szemléletével kezdte pályáját, később az impresszionizmus nemes tónusába olvasztotta a magyar népművészet élénk, erős, dekoratív színességét. Ugyanez mondható Perlmutter művészetéről is ma, csakhogy ő közvetlenebbül ragaszkodik a természeti látványhoz.

Iványi-Grünwald Béla változatosabb útját futotta meg a kísérletezésnek s érett művészettel érvényesítette tehetsége értékeit úgy a nagybányai fénnyel és színnel teljes impresszionista képein régen, mint későbbi változatos, kereső útján. Ma ismét az atmoszférikus hatásokban s a napfény játékaiban gyönyörködik.

Színessége mélyebb regiszterekbe száll alá Koszta Józsefnek. Nem oly sokoldalú témáiban, mint társai közül legtöbben, de nagy, összefoglalt szín- és fényfoltjai s előadásának tetszetősség nélkül való energiája monumentálissá teszik szinte komor naturalizmusát.

Rudnay és Fényes vízióinak világa is sötét. Fényes Adolf, előbb robusztus természetfestő, majd tudatos és következetes impresszionista, ma élményei és olvasmányai emlékeiből mesevilágot konstruált magának, amelyben a magyar alföld s a magyar falu motivumai térnek vissza leggyakrabban. A hegedű g-húrjára hangolja különös vízióit Rudnay Gyula is. Gazdag, romantikus képzelete van, amely minden elképzelésébe népmesei szemléletet visz bele. A legutóbbi években éppen Olaszországban voltak élénk sikerei.

Magyar-Mannheimer ismét a vidámabb szinezetűek közé tartozik s az impresszionizmus stílusában vegyít képzeletet s valóságot szép északolaszországi tájképein.

Wellmann Róbert, a Rómában élő magyar művész finom naturalisztikus arcképeket küldött be.

Erős gárda képviseli a fiatalabb generációt is kisebb-nagyobb gyüjteményekkel, amelyből csak Szüle Pétert, Benkhard Ágostot, aztán báró Hatvany Ferenc, Csánky Dénes, Hermann Lipót, Göbel Jenő és Déri Béla neveit említjük föl. Nem célunk itt bővebb jellemzést adni az egyes művészekről, hiszen végeredményében: képeiknek kell beszélniök, nem nekünk, tudásukról s tehetségük jelleméről. Épígy nem kell fölhívnunk külön a figyelmet s szavakkal bemutatnunk László Fülöp és Karlovszky Bertalan művészetét, akiknek reprezentatív műveik, köztük Magyarország kormányzójának, és egy másik, a magyar miniszterelnöknek arcképe, bizonyára irígyelt értékei tulajdonosaiknak.

Egy sereg fiatalabb s régibb művésznek a bemutatását is egészen műveikre kell bíznunk, - azokét, akik szép sorozataikkal képviselik itten az erős lendületnek induló magyar grafikai művészetet, mint: Zádor István, Konrád Gyula, Wellmann Róbert s a fiatalabb nemzedékből Aba-Novák Vilmos, Varga Nándor, Boldizsár István, Simkovics Jenő, Patkó Károly, Antal Elemér, Ferenczy Valér, gróf Batthyány Gyula, Csánky Dénes, Istokovics Károly és a többiek valamennyien.

Szobrászatunkból kevés, válogatott darab ad ízelítőt nálunk jól ismert kitünő nevek többnyire jól ismert művei: szép márvány- és bronz-aktok, csoportozatok, arcképek, játékos, finom kis plasztikai darabok. Az idősebb nemzedékből ezúttal csak Róna József, a budapesti Savoyai Eugen-szobor alkotója vesz részt kiállításunkon. Az irredenta-szobraink mesterei, Kisfaludy-Strobl Zsigmond, Sidló Ferenc, Pásztor János, Szentgyörgyi István is megjelentek válogatott műveikkel. Pásztor János nagy bronz női aktja, amely a budapesti új csillagászati intézet számára készült, mintha az emelkedő, felfelé törekvő magyar művészet szimboluma lenne: «Ad astra!». De itt van rajtuk kívül Gárdos Aladár, Lux Elek, Petri Lajos, Hadzsy D. és Horváth Géza is és éremművészetünket szép sorozatokkal mutatja be Reményi József, Telcs Ede és Kuzmik Livia, aki a magyarok nagy barátairól, Benito Mussolini-ról és lord Rothermere-ről mintázott finom plaketteket.

Iparművészetünkből egy kis gyüjteményt, két üvegszekrényre valót, a Magyar Iparművészeti Múzeum, a Magyar Iparművészeti Társulat és a Budapest-székesfővárosi Iparrajziskola igazgatói, Végh Gyula, Györgyi Kálmán és Ágothay Lajos urak válogattak össze nagy szakértelemmel. E mellé még Ferenczy Noémi és Körösfői-Kriesch Aladár a nemrég elhúnyt, kitünő gödöllői mester egypár szép gobelinjét sikerült kiállításunk számára megszereznünk.

A seregszemlét itt befejezzük. A szükségesnek vélt információkat megadtuk, művészetünk közelmultjáról s jelenéről, fejlődéséről és törekvéseiről igyekeztünk rövid, összefoglaló képet, tájékoztatót adni: most már a műveket illeti a szó!

Róma, 1928 május hó

[+] A római kiállítás alkalmából az olasz közönség számára íródott ez az írás, s olaszul, a kiállítás katalógusának elején, meg is jelent.