Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 10. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ

Fónagy Béla: A NEMZETI SZALON
tavaszi kiállítása

A Nemzeti Szalon termeit ezúttal a legfiatalabb generáció festőinek és szobrászainak munkái töltik be, olyan művészeké, akik kevés kivétellel még külföldön sem jártak, sőt még alig kerültek ki mestereik keze alól. A beküldött munkákat a Szinyei Merse Társaság tagjai válogatták ki, három év óta immár harmadik ízben.

A kiállításon Szemere Lenke képei különösen érdekesek. Ez a ma is még félig gyermekszámba menő festőnő már a festőiskolában meglepett technikai készségével, most pedig a keresők sorába állott. Szinte mindegyik képe más-más technikai próbálkozás, melyen keresztül lelkének szomorúsága tör át. Minél félszegebb a kifejezése, annál megkapóbb ami a kép mögött rejtőzik. Van egy pasztell-képe a kiállításon, két kis leány feje, melyből két gyermekszem tekint ránk a tengerszemek mélységével. Vadász Endre sem új ember a kiállítók között. Álmodozó, ki olykor dadogásnak tetsző ódon primitívséggel fest. Gozzoli óta Puvis des Chavannesig hányszor repültek a levegőn által az égi angyalok, de az ő Angyali üdvözletén a régi téma új tartalommal telik meg. Kompoziciós megoldások, mozdulatok ritmusa, kifejezésre való törekvések foglalkoztatják sokszor szimbolizmusba emelkedő képeiken Basilides Sándort és Barnát, kiket e formai problémák a színek teljes mellőzésére hajtanak. Raffináltabban hat Bertalan Albert figurális képeinek előadása. Mintha nem egyszer szándékosságot és franciás mintákat éreznénk rajtuk, mindazonáltal megkapnak finom megfigyelésükkel és ízlésességükkel. Biai Föglein István hasonlóképpen, de főkép színekben érző dekoratív tehetség, miként Friml Géza is, kinek kék, sárga, zöld és fehér akkordú Angyali üdvözlete csupa finom sejtelem. Ez utóbbi három festő dekorációra törekvő, szinte feminin megjelenésével szemben a széles, erőteljes ecsetkezelés belső férfias energia kifejezése a színekkel mintázó Novotny Emil Róbert fiúfején. A színek zenei csengése olykor ideges futamokban jelenik meg Barzó Endre tájképein. Rudnay romantikus akkordjait üti meg Rónay Ernő és Kupferstein Imre tájain.

A kiállítás egy egész termét az igen figyelemreméltó grafikai munkák foglalják le. A grafikában természetszerűleg az alkotás frissesége közvetlenebbül érvényesülhet. Meggyőzően mutatja ezt Kelemen Emil csaknem leheletfinomságú, vízfestékkel odavetett önarcképe. A vízfestés technikája segíti kifejezéshez az F. Antal Elemér figurális kompozicióiban rejlő érzésbeli elemeket, Gallé Tibor alakjainak mélybe markoló jellemző erejét, Ecsödi Ákos játszi könnyedségű színelgondolásait, Győri Frigyes monumentalitásba emelkedő, végtelen egyszerű nagy tájképét. A karcolók között is különösen érvényesülnek az egyes temperamentumbeli különbségek. Vadász Endre rézkarcait már említettük, Szadai Lajos figurális rézkarcai az alakok mozdulatainak kifejező igazságával és komponáló erejükkel, Weil Erzsébetéi pedig monumentális komor fölfogásukkal hatnak. Schaar Erzsébet arcképfejei egyik legnagyobb tehetségű fiatal szobrászunk kétségkívül felismerhető hatása mellett is a jellemző erő igen tehetséges alkotásai. Mészáros László kis férfifejtanulmánya antik bronzok finomságát sejteti.

Az új hajtásoknak sziklás talajunkból előbujó ezt a gazdag erdejét látva, szinte aggaszt bennünket az új tehetségeknek ez a tömeges fölbukkanása, mikor nálunk a gyümölcstermő fák is oly csenevész életre vannak hivatva.