Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 10. szám
Akkor már sokat futottunk, megálltam.
Megálltam. Te kacagva szaladtál tovább.
Fává zsibbadtam. S mire visszanéztél:
lomb takarózta ág-bogas testem.
Őzike-szemed az arcom kereste,
lestelek a levelek közül.
Láttam: csöpp lelked riogását
madár-fióka hangod szólítását
s szemeiden a felfénylő rettegést.
Rég volt.
Ma könnyes szél arcomba csapta illatod.
Láttál már hatalmas tölgyet megremegni?
S eszmélve: riadtan tépem a lombot magamról
hogy felismerj, ha újra erre jársz.