Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 9. szám · / · A NYUGAT HÍREI
A Nyugat április 1-i számában Naményi Ernő úr nyugtalankodik az Egyetemi Nyomda kiadványai ellen. Bírálni mindenkinek szabad a hitelrontás határain belül, - de engedtessék meg nekünk is, hogy az egyoldalú megállapításokkal szemben néhány érvet és néhány idézetet adjunk a békatávlatból szemlélődőnek feleletül.
Naményi úr legfőképpen az Egyetemei Nyomda kötéseinek anyagszerűségét kifogásolja. Ha az ő szempontját örökérvényűnek vesszük, akkor ki kell parancsolni az építészetből a műmárványt, mert az igazira hasonlít. Akkor Naményi úrnak sem volna szabad használnia a nevét, ha nem Naményból való. És például mindnyájan vétkezünk abban, ha felhajtott nadrággal járunk szép időben is Budapesten, mert ezt a divatot az esős Londonnak találták ki. Egyszóval mindebből az a tanulság, hogy vannak az életnek jelenségei, amelyeknek csak dekoratív értékük van és az igazsághoz semmi közük. Az Egyetemi Nyomda is csak díszítő értelemben használt texturás papírt és kódexszerű zsinórkötést. Azonkívül ezeknek még az a célja, hogy óvja az elpiszkolástól a táblát és kopástól a könyv gerincét. A hasznossági és ékítési szándékon túl természetesen kiki olyant láthat ebben, amilyent a gusztusa és a horizontja megenged.
Mikor Lenbach kiállította Bismarck képét Berlinben, egy úr igen erőteljesen bírálta az egyes részletek elrajzolását. Legtöbb kifogásolni valót talált a nadrág ábrázolásánál. Kisült, hogy az illető műkritikus szakmája a szabóság, s ebből a nézőpontból neki volt igaza. Így az Egyetemi Nyomda zsinóros könyvkötését is lehet, egy külön horizontról, cipőpertlinek nézni, sőt a régebbi kódexek védőgombjait nadrággombnak is.
De hogy vannak ugyanerről a «Magyarország Művészeti Emlékei» című könyv kiállításáról más vélemények is, arra nézve pár szemelvényt bátorkodunk itt közreadni:
Váradi Béla ismertetésében azt írja, hogy a «Magyarország Művészeti Emlékei» című mű szépségét emeli gyönyörű archaikus kódexszerű bekötése... mely oly igen illő a műnek a magyar mult mirabiliáit feltáró tartalmához. Elek Artúr: «Az Egyetemi Nyomda felismerte Divald munkájának a jelentőségét és ahhoz méltó köntöst igyekezett adni. Szép a kötet külső megjelenése is, középkorias díszű fedele.» Supka Géza azt írja: «Kötésével, gyönyörű szedésével már külső megjelenésében is méltóan képviseli ez a könyv a modern magyar nyomdaipart.»
Általában így nyilatkoznak a magyar lapok, de a külföldön a legnyugatibb emporiumokban is szépnek tartják a Naményi úr által lesajnált kötést. Az Amerikai Szabadság írja: «E könyvet az Egyetemi Nyomda adta ki, és elmondhatjuk, hogy nemcsak tartalma, de formája is igazán művészi...» Mikor Sir Robert Donald meglátta Divald könyvét, elragadtatásában levelet intézett az Egyetemi Nyomdához: «Hálásan köszönöm a pompás könyvet, fel fogom rá hívni angol kiadók figyelmét, alkalmas arra, hogy előmozdítsa azt a rokonszenves atmoszférát, amely Angolországban Magyarország kultúrája iránt megnyilvánul.» Közbenjárásának meg is lett az eredménye, mert az előkelő Thorton Butterworth Ltd. Azt írja Londonból: «A magyar kiadás kötése igen kedves. Csodálatosan szép munka az egész és úgy vélem, a magyar könyvművészet már nem sokat tanulhat a világ többi könyvkiadójától. Felette örülnék, ha a könyvet angolul kiadathatnám...» Ugyancsak ilyenformán jelentkezett a newyorki Longmans, Green & Co. kiadócég: «Kiváló minőségűnek (excellent quality) találom a könyv kiállítását. Szívesen kiadom Amerika számára londoni házammal együtt. Kérek költségvetést, hogy 2000 példánnyal kezdve mennyiért állítják elő számlámra...»
Nem akarjuk felvonultatni azt a sok külföldi szaktekintélyt, egyetemi professzort, múzeumi direktort, finn minisztert és másokat, akik Magyarország Művészeti Emlékei-nek külső kiállításáról is hizelgően nyilatkoztak. Ez a pár szemelvény is igazolja azonban azt, hogy a cipőpertlis fantázián túl is vannak értékelések.
Abban az egyben azonban igaza van a bíráló úrnak, hogy az Egyetemi Nyomda még korántsem érkezett el a teljesítmények magaslatára. Kner, Tevan s más jól vezetett magánnyomda szintje alatt marad. Ennek oka azonban az, hogy harminc éves öreg gépekkel dolgozik, ugyanolyan keserves adó- és más tehertételekkel, mint a többi kereskedelmi üzem. Mert egyáltalán nem államnyomda. Az Államnyomda az más intézmény. Ezt is illene tudni annak, aki superlativusokban bírál. Az Egyetemi Nyomda egy rendes kereskedelmi officina, szombatonként saját kasszájából fizeti a munkásait és forgótőke híján nem tud kibontakozni úgy, mint ahogyan azt kritikusai kívánják. De 350 éves multjához méltóan igyekszik szerény eszközeivel olyat produkálni, ami a hazai és külföldi kultúrvilág előtt is jelent valamit.