Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 9. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ
Rokonszenves könyv, ritmusai egy kicsit ösmerősek és barátiak.
Legerősebb oldala a komponálni-tudás, amellyel elfogadtatja olyan darabjait is, amelyek különben bátran maradhattak volna megíratlanul is. Kompoziciói értékesek, bár nagyrészt helyzetképek, amelyek hasonlattá vagy szimbolummá tágulnak. Amikor a honi tunyaságról szól, az egy kissé versére is ránehezedik: az érzés nemcsak művészi, hanem lélektani értelemben is kifejeződik. S különös, hogy ugyanezen verseiben egyúttal bőbeszédű is, ami természetesen nem válik javára, s vannak gazdag leletei, amelyek ilyenformán majdnem elvesznek.
Külön képei tiszták, a vers testével szervesen összefüggőek, de mindig érintetlenek. Legerősebben akkor hatnak, amikor nyers, magyar miszticizmusát viszi beléjük:
Tömérdek állat, görbe játtal,
Ekehasított barázdákkal
A dombtető.
Gerince ormán lépdel éppen
Fölpúposodott ködmenében
A magvető.
Legmélyebb hangjai is ilyenkor szakadnak fel:
Vigyázz, a kútgém mozdul, ébred,
És hirtelen elédbe léptet,
És mint a nyughatatlan lélek,
Kérdez sötét, komor igéket
S ha nem tudsz megfelelni rája,
Lesujt nehéz ostorja, fája.
Ezzel a miszticizmussal a modern magyar literatúrában egyedül áll
Ez a képtipus több versében fölbukkan, de csak egy-egy sorban, úgyhogy a vers jellege fölött nem veszi át a hegemóniát. Ez legtisztábban Adyról írt hexameteriben tűnik föl.
Így szólok hozzád diadalmas, égbetörő fény,
Fölmeredő cédrus, lánglombú, büszke iharfa,
Rímelése sokszor félszeg, az áhítat félszegsége nélkül (ez utóbbira példa Juhász Gyula), de nem zavar, csak ott, ahol finomabb szóra pathetikus szó rímel (eperszem - ezerszer); sokszor még szépíti is a vers belső ritmusát.
Mindent egybevetve, Terescsényi igaz tehetség, majdnem egészen kiforrott költő. Hibái már kevés szigorúsággal is kiküszöbölhetők és értékei tartalmas fejlődést ígérnek. Beszédét néha szűkebbre kell, hogy fogja: részletfinomságainak nem szabad elveszniök. Gyengédségében (a halott pacsirtát pajtásának mondja) nem szabad ellágyuljon, mert ez nála a forma rovására megy. A jövőben még értékesebb lesz, ha ritkán nyilvánuló darabosságát nem csiszolja páthosszal, hanem meghagyja a maga rögszerűségében s ha verseinek anyagszerűségét jobban kiemeli.