Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 9. szám
Tavasszal ezer panasz volt a számon
s minden panasz: bizonytalanság
de most e nyárban ujra-éledek,
dühöm s gyönyöröm biztos, mint a nyil.
Unszol a nyár: és ezer kanállal
szeretném egyszerre enni a kéjt!
Tündérliget és csodakut a lelkem
s tudom, hogy egyszer minden elapad.
A roppant ég alatt a kis föld,
a város és a pompás tenger végig
bronz és ezüst: csillognak a csudás
titokzatos nők térdei. Szemek
villognak. A meleg szelekben
mint ezer meg ezer gyönyörű
zászló libeg a sok női ruha.
Fölragyognak és halványodnak
mint szivárvány, a selymek szinei,
ékszerek villognak duzzadó
keblek körül, melyek szerelmeket sugallnak.
Ó tarka és libegő selymek rengetegje!
Harsányan, mint a papagályok
illegnek a nők a nagy ég alatt,
az izzó parton; de csak engem,
csak engem csókol igazán a nap.
Engem csókol meg testvérem: a Nap.
Álmok és vágyak tengere zsong vadul
szivemben s oly furcsán szabad világ
vérem: tele van szilaj hittel és
boldog sejtelmek, tüzizü merések
törnek át minden gátat életemben.
Gondolataim szabadon szállnak, mint a madár!
S gondolatom és életem: egy!
Evóé Nyár! Te vagy az én világom,
világ, amely ujjong velem!
Mindaz, amit eddig meg sem láttam
most megért Igazság, győzelem!
Érett igazság s győzelem vagy.
Ujjongj velem és segits meg e tüzben!
Kalászaid, aranykalászaid közt
zizegnek ujjaim és lelkem is
oly gazdagon ragyog, mint buzakéve!
S most el sem birom mondani, mily édes
ajándékod, ó Nyár: gazdag szerelmem.
Télen takaritom be majd a kévét
s szavaim magja bölcs csürökbe hull,
de akkor már te más földrészre szálltál
és gazdagságod kábító ize
fázó nyelvemmel azt mondatja majd:
Ó Nyár! Ó Nyár! Szerelmem meghalok
vagy a világ végére elmegyek utánnad!