Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 8. szám
Régen, nagyon régen írtam én ezt a kis cikket. Nem is tudom miért, mikor, - szintén valamikor régen, belekerült egy öreg skatulyába, öreg írások közé.
Multkoriban egy esős délután elővettem ezt a skatulyát. Mi van benne? Milyen emlékei a multnak?
Sok régi írásomra bukkantam, köztük erre.
Nem érdekelt volna, ha épp előtte való nap egy teán egy kedves, okos olasz asszony nem mesélt volna hasonló történetet: agyonkényeztetett, kedvenc szobacicájának bús és csendes kis tragédiáját.
Erre kellett gondolnom, és az az érzésem volt: nincs ennek a régi írásnak semmi értéke, érdeme, - de egy nagy igazság van benne.
Ma, amikor olyan sokan, olyan komolyan foglalkoznak a tehetségek kifejlesztésének izgató kérdésével, - talán érdekel valakit.
Olyan jót akartam, - olyan rosszat tettem.
Két lelket akartam megmenteni, több: teremteni - és megöltem őket.
Ki volt a hibás?
Én? Ők?
Mind a hárman?
Ha valaki erre felelni tudna!