Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 8. szám · / · FÜST MILÁN: CATULLUS
FÜST MILÁN: CATULLUS
Szomorújáték négy felvonásban
ELSŐ FELVONÁS
Csapszék különszobája a Castor és Pollux temploma közelében. Baloldalt kijárás a söntés felé, egy másik, a jobb háttérben az udvar felé. A középen, fenn világítóablak. Állványokon néhány lámpa pislog. - Késő délután, ősszel. - A háttérben játékosok csoportjai. Egyesek félrevonulva a pénzüket számolják. Mikor felmegy a függöny, éppen csend van.
Felkiáltás: Lehet tenni, - kezdődik!
A keverő (kever, - kedvteléssel):
«Barna láb és barna kéz,
Merre rúglak, arra mész!» - (Nevetés.)
Többen, kórusban: Kivágni!
A keverő: Vágjam?
Többen: Ne sajnáld!
A keverő: Ne mondd, hogy nem szeretlek! (Kivágta a kockákat.)
Egy hang (azonnal): Ajaj, végem van!
Egy másik (boldogan): Csakhogy nekem is! (Pénzt söpör be.)
Egy játékos: Megmondtam én neked!
Egy másik: Marad a pacal, - oda se neki! (Lárma, pénzek csörgése, itt-ott nevetés.)
Metellus (a söntés felől bejön. - Már nem egészen fiatal férfi, - e percben meglehetősen feldúlt vonásokkal. - Megjelenésére az élénkség hirtelen megdermed, később felenged ismét.) Egnatius (hatalmas szál, szakállas, fekete ember, - felugrott az egyik asztal mellől, - eléje siet): Most mit akarsz megint itt?
Metellus: Hiába, - ezt muszáj!
Egnatius: Az Isten áldjon meg!
Metellus: Ki bírja ezt így kitartani? (A szoba üres bal-sarkába vonja őt magával.)
Egnatius: A feleséged minden pillanatban itt lehet!
Metellus (halkan, kétségbeesve): Mondd, mért beszéltél az anyámnak?!
Egnatius (sápadtan, halkan): Ő faggatott.
Metellus: Ez volt a megállapodás?
Egnatius: Úgy tett, mintha hallott volna már tőled valamit...
Metellus: Én egy szót sem szóltam neki.
Egnatius (keményen): Akkor becsapott.
Metellus (reménytelenül): Az bizony lehet.
Egnatius: De honnan ez a határozottság? «Az én fiam felesége a fiam életét akarja, - igaz ez, vagy nem igaz?» Valósággal nekem támadt.
Metellus (konsternálva): Az anyák ösztöne, - hiába! (A játékosok között nagy hahota.)
Egnatius (mosolyog): Pofon akart ütni!
Metellus: És mért akarja az életemet? - még azt is? Valaki, akinek mindent odaadtam!
Egnatius: Azt tőle kéne megtudni.
Metellus: Hiszen nem állhatok útjába, ha menni akar.
Egnatius (mozdulatot tesz): Amennyit tudok, annyit tudok. Többet nem tudok.
Metellus: Ember! - Ő kifosztott engem, megcsalt, - érted ezt? Ki bírja ezt ki némán, ezt az örökös poklot?
Egnatius: Pedig ha beszélsz...
Metellus (szavába vág): Te idegen vagy, nézd! Más világból való vagy, mint én. Hadd panaszkodom legalább neked... Légy irgalommal és hallgass meg engem!
Egnatius: De nem itt, nem itt - uram! Térj már eszedre!
Metellus: Gyere most velem.
Egnatius: A cselédjével üzent, hogy jön. Mi pedig még többet akarunk kivenni belőle, - nem? (A játékosok között újabb hahota.)
Metellus: (reménytelenül): Mindegy.
Egnatius: Ha viszont mindegy...
Metellus: Te azt mondod, hogy kalandor vagy, - rongynak, senkinek nevezted magad... Te talán jobban érted ezt, - nézd! Hogy mért akarhat egy asszony ilyet, - ilyen esztelen badarságokat?...
Egnatius: Ha magyarázni kezdem, - összeszidsz...
Metellus: Eh mit! (Otthagyja. Kirohan a söntés felé. Mihelyt kitette a lábát, a zaj újra felcsap.)
Egy hang: Mondom én, hogy urakkal barátkozik!
Hangok: Jó neki! - Ez a patrónusod?
Egy játékos (hízelkedve): No mondd meg az igazat, - ez volt a férje neki?
Hangok: Ki vele! Ne félj!
Valaki (lassan): És micsoda titkok. A sarokban - mi?
Egy másik: A férj a patrónus - az asszony a szerető! (Nevetés.)
Válasz: Jól csinálja!
Egy hang: Fordítva uraságok, - fordítva!
Egy másik: Az asszony a szerető, úgy lesz patrónus a férjekből! (Nagy hahota.)
Egnatius (fel-le jár az előtérben, ügyet sem vetve rájok.)
Egy hang: Mondd, mivel fogod te az ilyen nagy urakat?
Egy másik: De meg a nőket!
Válasz: Szakálla van neki!
Egy másik: Spanyol módszer!
Felkiáltás: Lehet tenni!
Valaki (dühösen): Nem játszom tovább! (Odavág valamit, - megy kifelé.)
Egy hang: Megy a mamához vacsorázni! (Nevetés.)
Clodius (lányos arcú, karcsú ifjú, bejött a söntés felől): No mi az, mi az, mi bajotok megint?
Valaki: Ihol az egész pereputty!
Egy másik: No szép fiú! - Hogy van Caesar?
Clodius: Majd megmondja ő nektek, nemsokára.
Egnatius (odaszól neki): Kicsit körülnézni? - hogy mi az ujság?
Clodius: Te, gyere csak! (Az előtérbe vonja): Mit keresett itt a sógorom?
Egnatius: Leselkedel? (Nevet.)
Egy szinész (a söntésből benyit, énekelve): «Madárkámnak két lába van!»
Felkiáltás: Ne bolondulj!
A szinész: De bizony!
Egy hang (rémülten): A rendőrség?
A szinséz: Úgy-úgy apám!
Felkiáltás: Akkor ezt mondd!
Hangok: Az istenit nekik! Ide a vacakkal! (A játéktáblák eltünnek.)
Clodius (aki eddig Egnatiusszal beszélt, - most felkiált): Azt hiszed, én is hülye vagyok? (Mellbevágja Egnatiust.)
Egnatius (ráveti magát Clodiusra): Megeszlek ám!
Játékosok (közbevetik magukat): Ne bolonduljatok! Elment az eszed?
Egnatius (lihegve): Spanyolt még nem láttál, úgy látszik...
Clodius: No-no, csak vigyázz, te spanyol! (Fel-le jár.)
Hangok: Menjen ki valaki! No Lucretius! - De kiálts ám! (Egy alak kimegy.)
Valaki: Nyilt üzletem van, - mi bajom lehet? (Leül. - A többi is lassan visszatelepszik az üres asztalokhoz.)
Clodius (leült egy asztalhoz, - Egnatius felé): A végén csattan az ostor, Egnatius koma...
Egnatius: Bajban vagytok ti velem... (Nevet.)
Clodius: Csak hallgass, hallgass...
Catullus és Calvus (a söntés felől bejönnek. - A szoba újra elcsendesedik.)
Calvus (apró, kopasz emberke, - jelentősen Catullusnak): Egész jó kis hely...
Catullus (magas termetű, sovány alak, aszketikus vonásokkal): Te, nem ez az ott? Ez a szakállas?
Calvus: Lehet.
Catullus: És hogy vigyorog... (Csend. Mindenki őket figyeli.)
Calvus (a kocsmárosnak): Bort kérünk.
Catullus (valakinek): Ne kerülgess! Nem vagyunk besúgók.
Calvus: Csak játsszatok egész nyugodtan. (Letelepszenek.)
Egy részeges: Csakhogy kik volnátok?
Egy hang: Halkereskedők.
Calvus: Eltaláltad. (Nevetés.)
Clodius (felkiált): Ni-ni, csak nem Catullus? (Odamegy hozzájuk.)
Egy hang: Kezdhetjük?
Egy másik: Mindjárt elválik.
Catullus (Clodiushoz bosszúsan): Minek ordítod a nevemet?
Egnatius: Ja úgy, hát Catullus? (Nevet.)
Catullus (feléje fordul): Mi az, hogy ja úgy? - Te ismersz engem?
Egnatius: Hátha.
Calvus: És hogy nevet a fiú.
Catullus: Azt hiszi, beleszeretünk a fogaiba.
Egnatius: Van nekem, aki beleszeressen.
Calvus: Hallod, hogy dicsekszik?
Catullus: (Clodiushoz): Hallod?
Clodius: Nem sokáig dicsekszik.
Valaki (a szellőző-ablakon bekiált): Befordultak erre! (Nagy mozgalom.)
Egy játékos (a kocsmáros elé áll): Keresünk ám magunknak egy másik helyet!
Egy másik: Meg a ménkű is beléd vághat.
Valaki: Hadd folyjon, hadd dögöljön.
Egy kiáltás: Ne az utca felé! (A szoba pillanatok alatt kiürül.)
A kocsmáros: És ne egy csomóban!
Clodius (a távozó Egnatius után): Mented az irhádat, - jól teszed!
Egnatius: Majd mentenéd még te is. (Kimegy.)
Clodius: Ronda nép ez.
Catullus: Bizony ez az.
Clodius: Eleget beszélek neki, hogy ne járjon ilyen helyre.
Calvus: Csak mondd is neki.
Clodius: Hát ti hogy csöppentetek éppen ide? (Nevet.)
Calvus: Éppen hogy idecsöppentünk.
Catullus: Milyen zamatos a gyerek!
Clodius (élesen Calvusnak): Te talán visszhang lettél?
Calvus: Nem tudtad?
Clodius: Azt hittem, költő vagy.
Catullus: Mi csak olyan versfaragók vagyunk.
Calvus: A költő te vagy.
Clodius: Úgy?
Calvus: Úgy bizony, öcsike. (Szünet.)
Clodius (feláll): Kicsit könnyen beszélgettek mostanában az öcsikével.
Calvus: Csakhogy észrevette!
Catullus: Határozottan érzékeny.
Calvus: Azt hittem, meg sem lehet sérteni.
Clodius (élesen): Azt hitted? Tévedsz, kis kopasz... Caesar még visszajöhet.
Catullus: A csirkefogók patrónusa?
Calvus: Akkor megint nagy legény leszel, - mi?
Clodius: Meglátjuk. Ajánlom magamat.
Catullus (hirtelen dühvel): Állj meg!
Clodius (visszafordul): Parancsolsz?
Catullus (ideges dühvel): Ott állj meg, ahol vagy. És most idehallgass. Én szerelmes vagyok a nővéredbe, - az nem titok... (Izgalmában feláll.)
Calvus: Nem titok, csak butaság.
Catullus: Ez azonban nem annyit jelent, hogy velem itt szemtelenkedhessél.
Clodius (simán): Azt nem tudtam.
Catullus (parancsolón): És ezt most mondd meg a nővérednek is... (Kipirulva): hogy szégyen, gyalázat mindaz, amit művel. Megértetted? Ezt izenem neki.
Clodius: Talán mondd meg neki te. Ma itt lesz. Vagy nem mered?
Catullus (az arcába beszél): Idáig süllyedni, ebbe a lebujba, - annak, akit én szerettem? Mondd meg neki, hogy ott voltam, csakis azért, hogy ezt lássam.
Calvus (feláll): Most pedig menni szépen.
Clodius (gúnyosan): Köszönöm, nagyszerű Catullus.
Calvus: Pá-pá, öcsike.
Clodius: Mindezt meg fogom mondani. (Kimegy. - Szünet.)
Calvus (miután fel-le járt): Kellemes kis család, - mi?
Catullus (reménytelenül): Mindegy.
Calvus (hirtelenül): Mondd, minek ilyet üzenni? Van ennek értelme? (Szünet.) Vagy megszabadul az ember tőle és akkor el van intézve, vagy nem, akkor meg ostobaság.
Catullus (ingerülten): Ne szónokolj!
Calvus (boszúsan): Megint ez a sokatmondó melankólia! (Szünet. Fel-le jár.)
Catullus (szórakozottan): Mit mondott ez? Hogy Clodia idejön?
Calvus (fel-le jár): És ha idejön? Neked jön ide?
Catullus (szinte szeliden): Fogd be már a szád.
Calvus (megáll előtte): Nem te mondtad tegnap este, hogy hallottad, hogy ennek a spanyolnak a szeretője?
Catullus (gyülölködve): És ha mondtam?
Calvus: Nem azért vagy itt?
Catullus: És ha azért, vagy nem azért? (Feláll): Eressz, nincs levegőm. (Szünet. Sétálni kezd. Magának): Baromi butaságaid...
Calvus (kényesen): Mik olyan nagy butaságok, ha szabad tudnom?
Catullus (hirtelen dühvel): Te nem szeretted a feleségedet? Nem nyögtél eleget, hogy ha megcsalna is, csak élne?
Calvus (sápadtan): Talán mégse hasonlítsd össze vele...
Catullus: Szamár, ostoba állat! Mért ne? Mert ezt, vagy azt hallottad róla? Vagy azt hiszed, a vérnek okokra van szüksége? (Fel-le jár): Hátha még jobban összeboronál vele, minél zagyvább az egész? (Egyre szenvedélyesebben): Meghalt - és mi vagy most? Egy báb, egy rongy, egy senki...
Calvus (sápadtan): Kedvesen vigasztalsz.
Catullus: A rosszat szeretem. Hát aztán? Szerencsétlen vagyok, - hát aztán? Az vagyok. (Nagy lépésekkel jár fel-le.)
Valaki (benyit a söntésből).
Catullus (rárivall): Kimenni! (Az alak visszaugrik.)
Calvus (csendesen): Ma tehát innen fúj a szél.
Catullus: És most még valamit, hogy végre békében hagyj ezzel is. Akármit csinál, tehet ő róla? - Lehet egy ilyen ökör mellett élni?
Calvus: Nonono!
Catullus: Mit nono?
Calvus (csendesen): Én ismerem a férjét és te nem.
Catullus (bizonytalanabbul): Te mindenkit ismersz...
Calvus (csendesen): Ismerem és egész rendes embernek tartom.
Catullus: Ki a nagy igazságszereteteddel! Halljuk a védőbeszédet!
Calvus (kedvetlenül): Ne harsogj annyit. Ilyen lebujokba nem muszáj járni...
Catullus: No még!
Calvus: Ha valaki egy szajha, - akkor az a lényeg!
Catullus: Agyonváglak!
Calvus: Minden további pedig abból következik, - az csak természetes!
Catullus: Ne feszítsd, - azt ajánlom!
Calvus: Most legalább magad is láttad, ki minden juthat a kegyeibe.
Catullus (szeliden): Hát figyelj ide, fiam, - jó? És ha most azt mondanám neked, hogy én akkor is csak szeretem? Hogy én csak sajnálni tudom?
Calvus: Azt lehet, - minden férget lehet. (Szünet. Fel-le jár.)
Catullus (leül): És most folytasd! - Vagy kifáradtál?
Calvus (leül): Nem. Csak sokallom ezt az emfázist.
Catullus: No még! Késeket is!
Calvus (elneveti magát): Fuj, de hamis.
Catullus (érzékenyen): Vagy nincs benned emberség, mikor látod, hogy úgyis odavagyok? (Lefekszik a fal mellé egy lócára.)
Calvus (feláll. - Megállapítón): Te most itt lefekszel.
Catullus: Miért ne?
Calvus: Akkor Isten áldjon!
Catullus: Rendben van! (A fal felé fordul.)
Calvus: És mi lesz itt veled?
Catullus (nem felel.)
Calvus (melegebben): Gyere haza!
Catullus (tompán): Nyomorult élet!
Calvus (közel megy): Kölköm, aludjuk már egyszer ki magunkat...
Catullus (a fal mellől): Nem.
Calvus: Nem akarsz aludni?
Catullus: Nem.
Calvus: Soha többé?
Catullus (nem felel.)
Calvus (halkan): Énekeljek?
Catullus: Nem, nem, nem, nem.
Calvus: Hát mi kéne?
Catullus: Megdögleni, - az kéne.
Calvus: Jó, jó. De addig? (Leül melléje): Hát szidjam, vagy dicsérjem? (Szünet.) Vagy aludni akarsz?
Catullus (megrázkódik): Ne nyúlj hozzám!
Calvus (feláll, nyujtózik): Elhagyott népség vagyunk ám... (Sóhajt, - fel-le jár): No aludj... (Szünet, az ajtón kopogás hallik.)
Catullus (a padról): Ki az?
Calvus: Nyissak? (A kopogás megismétlődik.)
Catullus (rárivall): Menj már!
Calvus (felnyitja az ajtó reteszét.)
Clodia (bejön. - Sötét szépség, villogó szemekkel. Köpenybe van burkolva. - Azonnal): Itt milyen sötét van...
Calvus (felkiált): Hüj, de szép vagy!
Clodia (meglepve): Babszem... Hát te hogy kerülsz ide? (Megfogja Calvus két kezét.)
Calvus: Találd ki.
Clodia: Küldetésben vagy?
Calvus: Szó sincs róla.
Clodia: Hanem?
Calvus: Ki tudja?
Clodia: Szóval remélhetek? (Nevet, - közelebb megy.)
Calvus (hátrál): Nono!
Clodia: Csak nem félsz?
Calvus: Mindenekelőtt engedd el a kezem, - úgy!
Clodia: Ez tetszik nekem! (Újra közel megy.)
Calvus (magának): Még mindig tetszik?
Clodia: Mikor szoktál így morogni?
Calvus: Mikor azt akarom mondani, hogy úgyse horgászol ki magadnak...
Clodia: Nem?
Calvus: Nem, szívem.
Clodia: Próbáljuk meg?
Calvus: A bolondok sem egyformák, rózsám!
Clodia: Szívem, rózsám? (A nyakába veti magát.)
Calvus (megállapítón): Tettlegesség!
Clodia (meglegyinti): Te kis jogász! (Elengedi, - szórakozottan): Ülj le.
Calvus: Ilyen jó a kedved mostanában?
Clodia: Beszélj, beszélj, hogy kerülsz ide? (Leül.)
Calvus: Szerelmes vagyok beléd! (Nagyot nyög): Ó, jaj!
Clodia: Jaj? (Nevet): Akkor mért nem udvarolsz?
Calvus: Azt hittem, unod.
Clodia: Amit te mondasz? (Nevet.)
Calvus: Hát, - szépen tudsz nevetni, - mondjuk.
Clodia: Újabbat, gyönyörűbbet! - Calvus?!
Calvus: Mohó is vagy?
Clodia: Pedig az már rossz jel, - úgy-e? (Hirtelen): Hol a barátod?
Calvus (szemrehányón): Az én barátom, vagy a te barátod?
Clodia (türelmetlenül): Egy-kettő, ne okoskodj. Mi van vele?
Calvus: Ha Catullust gondolod, - az itt van.
Clodia (felugrik): Ó, te gazember! (Észreveszi Catullust. - Szinte bűnbánóan): Így ülsz itt, ilyen elhagyottan? (Feléje megy.)
Catullus (feláll, - szeliden): Élveztem mulatságtokat, Clodia. Nagyon kedves volt. Te ragyogsz, ő el van ragadtatva...
Clodia: Te pedig haragszol, mint mindig.
Catullus: Nem én, - csak elmélkedem. Hogy mi jobb: ha valaki asszonyok barátja, mint ő, - vagy, ha az ellensége, mint én.
Calvus (élesen): És kitaláltad?
Catullus (elfordul Calvustól): Hogy vagy, Clodia?
Clodia: Görögországba megyek, gyerekeim. (Nevet, - leül.)
Calvus: Azért vagyunk itt.
Catullus: Szóval mégy?
Clodia: Tudod, milyen régen vágyom oda.
Catullus (szeliden): Ha őszinte akarok lenni: nem tudom. Én a te vágyaidat sosem ismertem. (Leül.)
Clodia: Megint szemrehányás?
Catullus (ránéz): Megnyugvás.
Calvus (a belépő kocsmároshoz, - dühösen): Mit akarsz itt?
A kocsmáros: Ez az én kocsmám, - uraságok. (Nevet.)
Catullus: Mi egyedül akarunk itt lenni. (Pénzt vet neki.)
A kocsmáros: Csak az az ajtó ott, - az ne maradjon nyitva... (Felveszi a pénzt): Annyi az egész. (Nevet.)
Calvus: Gyere, gyere. (Vonja őt magával kifelé.)
Catullus (utánakiált): Hová mégy?
Calvus: Majd megsúgom, ha visszajövök.
Clodia: Ő most tapintatos. (Nevet.)
Calvus (kimegy. - Szünet.)
Clodia: Nem is kérdezed, - mért vagyok itt?
Catullus: Nem akarom kérdezni.
Clodia: Pedig szeretném, ha tudnád. (Ránéz): Talán nem is haragudnál annyira.
Catullus: Úgyse tudok. (Szünet.) Vagy azért is haragudjam, hogy élek?
Clodia: Kedves. (Szünet. - Az elfogódottság csendje.)
Catullus (elhárítón): Mi van veled?
Clodia: Tudsz hallgatni?
Catullus: Ez megint mi? A régi szemrehányás, hogy én kibeszéllek? Vagy le akarsz hűteni?
Clodia: Milyen indulatos vagy.
Catullus: Nem vagyok az. Ha itt ülök ebben a kocsmában és ilyen nyugodtan, akkor nem vagyok az. Az indulatok nagyszerű tüzek, azok rég elhamvadtak bennem.
Clodia (élesen): Te csacsi! (Szünet.)
Catullus: Mikor jössz vissza?
Clodia: Én nem jövök vissza többé...
Catullus (elsápad): Nem?
Clodia: El fogok tünni, Catullus. (Szünet.) Úgy jó.
Catullus (csendesen): És mit akarsz ott csinálni?
Clodia: Táncosnő leszek. (Keserűn nevet.)
Catullus (keserűn, halkan): No nem. (Szünet.)
Clodia: De igen, Catullus.
Catullus (nem néz reá): Eladom a házam és megyek veled.
Clodia: Egy hónap mulva kívánkoznál vissza. - Ne áltasd magad!
Catullus: Szóval ne lássalak többé, - az a szándékod?
Clodia (váratlanul): Engem vernek otthon...
Catullus: Vernek?
Clodia: Én ide be nem teszem többé a lábam, ebbe a nyomorult városba... (Elpirul.)
Catullus (szinte szeliden): Mondd csak, ki ver, fiam?
Clodia: Az anyja. - Ma is megütött.
Catullus (még mindig szeliden): Mért nem válsz el?
Clodia: Nem teszem meg a szívességet. (Szünet.) Nem vagyok árvalány, - mert az kellett volna neki, akit addig gyötör, míg világgá nem megy... (Szünet. - Ránéz.): Tudod már, mért vagyok itt? (Szünet.)
Catullus (ránéz, - tompán): Nem tudom.
Clodia: Azért.
Catullus (sápadtan): Úgy beszélj, hogy értselek!
Clodia: Azt reméltem, hogy neked nem kell sokat magyaráznom. (Szünet.) Valaha épp eleget példálóztam előtted is. - Nem emlékszel?
Catullus (csendesen): Úgy.
Clodia: Idáig kellett jönnöm, - ebbe a kocsmába. Pedig vannak, akik azt állítják, hogy szeretnek.
Catullus: Ne beszéljünk szeretetről, - arról úgyse tudjuk, hogy mi.
Clodia (keserűn): Kitudott a házból? A fiacskáját pedig itthagytam neki? - No nem. Nem lesz fiacskája. (Szünet.)
Catullus: Most mit mondjak erre? Mondjam, hogy helyes? - arra, ami őrültség?
Clodia: És ha az?
Catullus: Ami téboly?
Clodia: Én szeretem az őrültséget! De te is! Mindenki, aki nem öli meg magát. (Szünet.) Idősebb vagyok mint te, és annyit szenvedtem... tébolyult lettem! Én is, mondjuk. (A szemei könnybe borulnak.)
Catullus (enyhébben): Akit annyian szerettek?
Clodia (kesernyés mosollyal): Úgy-e érdekes? (Szünet.)
Catullus (feláll): Vannak, akiknek semmi sem elég, hogy magukra ébressze őket...
Clodia: Vannak viszont, akik ezt nem tartják őrültségnek, - sőt! Segítségemre lesznek.
Catullus: Ja úgy! (Vontatva): Ez a spanyol talán?
Clodia (nem néz reá): Igen, ő.
Catullus: És ezért jársz ide?
Clodia: Úgy van. - Miután hajlandó arra is, ami őrültség, vagy amit te annak tartasz...
Catullus (lassan): Ő és én? - És még dícséred is. (Kérlelőn, szenvedelmesen): Ne tedd. Legalább ezt ne tedd. Neked ez a langyos mocsár kellemes lehet itt, de legalább ne dícsérd.
Clodia: Én hálás természet vagyok.
Catullus: És miért teszi? Mi a díjazás? Vagy csak úgy? Kedve kerekedett, hogy kést mártson valakibe, akihez semmi köze?
Clodia (ránéz, - a szeme villan): Görögországba megyünk! - Együtt!
Catullus (izgága nevetések közben): És milyen szerény ez a hang! Mondd csak, mért beszélünk mi egymással így? Minek ez a virágnyelv? Hajlandó, nem hajlandó! - Az eset oly egyszerű! Ez egy karcsú fickó, a fogai épek, - én pedig egy megtört ember vagyok, aki ma már szándékosan is tönkreteszem magam... Mi ellen lehet kifogásom? Éppen ő ellene? Hiszen az egy ezerfejű szörny, akivel nekem viaskodnom kellene!... (Rekedten): A szeretőd, - ez is, mint a többi, - minek itt komédiázni?
Clodia: Igazad van, kár komédiázni...
Catullus (elképedve, sápadtan): Mit mondtál?
Clodia: Hogy kár belelovallni magad a komédiába...
Catullus: Nem vagyok annyira sima, mint Aelius, - vagy előkelő, mint Ravidus?
Clodia (sápadtan): Elég, barátom!
Catullus: Igazad van, - elég. És mulass jól Görögországban. Búcsúzásul pedig csak annyit, hogy én ugyan elpusztulok nélküled, de szeretni sosem foglak tudni többé. - És most Isten áldjon...
Clodia: Ha pedig megint megbánnád...
Catullus (a szavába vág): Megbánni? Mit? Nem felesleges itt minden további szó?
Calvus (visszajön): Hüj, de hideg van, gyerekek! (A kezeit dörgöli.)
Catullus: Vagy megint azt akarod, hogy kicsússzék a markomból, ami itt van benne? Mert ahhoz értesz, hogy sikamlóssá tégy mindent a világon... (Mintha gyilkolna): Egy szó, mint száz, a szeretőd - és most jobb, vagy rosszabb, hogy kimondtam... (Calvushoz, aki közelebb jött): És most gyerünk!
Calvus: Mi van veletek?
Clodia (sápadtan mosolyog): Jobb, ha mentek, Calvus...
Catullus (visszafordul): Hiszen az a logikus elméjű tökfilkó, - az urad, - biztosan az is ebbe butul bele... a mosolyokba és az apró hangsúlyokba... (Fel-le jár, szinte szédelegve a felindulástól): Különben hagyna mindent így?
Calvus (félhangosan Clodiához): Hagyd rá, akármit mond!
Clodia (sápadtan, csendesen): Vettél volna el tőle.
Catullus (megáll): Nem rimánkodtam eleget?
Clodia (sápadtan nevet): Mehettem hozzád? - Rád hogy kell figyelni mindig... És te?
Catullus (szavába vág, - hahótázva): Hiszen ezek csak szavak, - nem halljátok, istenek, hogy ezek csak szavak?! - Arról beszélj, hogy ki vagy és miről ábrándozol? Hol vagy, Calvus?
Calvus (behatóan Catullushoz): Ezzel minden el van intézve?
Clodia: Mellettem éltél és csodálkoztál, hogy szomorú vagyok...
Catullus: Most aztán minél jobban összekuszálni, hogy egyikünk se tudja, miről van szó...
Clodia: Vártam eleget... És talán bennem is megszakadt valami...
Catullus: Te vártál? - Ne ejts engem kétségbe, nagyon kérlek! - Mit csináljak vele, ha mindent elfelejt? - Ő várt engem és nem én őt! Ő türelmes volt és kért, én pedig elszaladtam, - így ni! (Futkosni kezd.)
Calvus (sápadtan, boszúsan): Hagyd már abba!
Clodia (kacag.)
Catullus (toporzékol): Nem ott ácsorogtam két hétig Baiaeban... Te fürdőszajha!
Clodia (nagyon sápadt): El innen!
Calvus (Catullushoz): Nem szégyelled magad?
Catullus (lehúnyja a szemét): Milyen egyedül vagyok én!
Calvus (Clodiához): Ha nincs baja, - csinál magának.
Tertullia (bejön az udvar felől. - Alacsony, gömbölyded termet, már nem egészen fiatal, de még mindig üde teremtés): Jöjjön valaki, mert én nem látok ezen a lépcsőn...
Clodia (a felszabadulás örömével): Tertullia! (Elébe siet.)
Calvus (morog): Épp ez a szajha kellett most ide...
Clodia (Tertulliát ölelve): Már úgy vártalak...
Catullus (maga elé): Ez a mocsár!
Calvus: Gyerünk a fenébe! Mocsár, vagy nem mocsár...
Catullus (elszánja magát, gyorsan kimegy.)
Tertullia (szavalva): «Nézd, hogy menekülnek a trójaiak...» (Nevet.)
Calvus (Clodiához): Beszélnem kell veled, okvetlenül.
Tertullia (felismeri): Hova lett a hajad? - Calvusom, édesem!
Calvus: Kérdezd meg a nőktől. (Siet Catullus után.)
Tertullia (utána szól): Te, én rövidlátó vagyok, - nem jössz vissza?
Calvus: Majd szerzek előbb egy parókát. (Kimegy.)
Clodia (utána néz, - hálásan): Kedves kölök.
Tertullia: És a másik?
Clodia (kedvetlenül): Catullus.
Tertullia: A híresség? (Nevet.)
Clodia: Keserű volt a híresség.
Tertullia: És te?
Clodia (szórakozottan): Ne kérdezz!
Tertullia: Nem jól teszed ám, hogy idehozod őket.
Clodia: Itt voltak, mikor idejöttem.
Tertullia: Akkor viszont túlsokan tudják, hogy idejársz.
Clodia: Lehet. - Én különben sem tudom már, mit szabad, mit nem. - Álmatlanul fetrengek egész éjszaka...
Tertullia: Azt ígérted, hogy nyugodt leszel...
Clodia: Azt hittem, bízni lehet bennetek.
Tertullia (szaval): «Megüljük ünnepeid s te haragszol?»
Clodia (idegesen): Nem mindig bírom a verseket.
Tertullia: Akkor hallgass ide, anyácskám...
Clodia: Azzal váltunk el, hogy egy-két nap - és véglegesen határozni fogunk. Ha legalább üzenetet küldtetek volna! Vagy megijedtetek?
Tertullia: Nem vagyok ijedős, - ismersz!
Clodia: Az öregasszony ma megütött.
Tertullia (meglepve): Ne mondd!
Clodia: Tegnap még örülni tudtam volna, hogy idáig vetemedik...
Tertullia (a szavába vág): Baj van faim, - minek kerülgessük?
Clodia (rámered): Történt valami?
Tertullia: Nem vagy az a fajta, aki sopánkodik, - remélem!
Clodia: Megvették?
Tertullia (csendesen): Úgy látszik.
Clodia (megsemmisülve): Ezt éreztem.
Tertullia: A férjed ma már itt is volt nála. - Az öcséd két nap óta őket lesi.
Clodia (reménytelenül): Akkor mindennek vége.
Tertullia: Nem marad más hátra, mint utazni!
Clodia: Ezt te tanácsolod?
Tertullia: «Készítsd el a tervet, De hajítsd el, ha jő a vihar.»
Leszoktam az érzelgésről. - Régen.
Clodia (maga elé): Nem utazom.
Tertullia: Könnyelmű vagy, - légy ebben is az!
Clodia (indulatosan): Én így nem utazom!
Tertullia: Úgy reszketnek a lábaim! (Nevet. - Leül.)
Clodia (maga elé): Tudtam, ismerem. Régóta tudom.
Tertullia: De hogy pontosan odatapint, ahova kell... Mindig!
Clodia: Ezért volt ő olyan kedves, olyan elviselhetetlenül nyájas...
Tertullia: Viszont, hogy nem a jámbor kis férj, - azt tudtuk.
Clodia (maga elé): Ismerni kell őt. (Szünet.)
Tertullia: Mindenesetre beszélsz ma vele.
Clodia: Kivel?
Tertullia (mozdulatot tesz.)
Clodia (izgatottan): Undorodom!
Tertullia: Hátha csak megkörnyékezték? - nem tudhatod!... Ez egy mohó gazember... (Ötlete támad): Vagy pénzt adsz neki!
Clodia: Hol ez a gazember?
Tertullia: Nézd meg, hátha itt van?
Clodia (kitárja a söntés ajtaját.)
Tertullia (súgva): De nehogy goromba légy.
Clodia (az ajtóban kifelé beszél): Meddig várjak még itt?
Egnatius (az ajtóban): Még el is jöttél? (Nevet.)
Clodia (szinte szeliden): Gyere csak! (Ruhájánál befelé vonja.)
Egnatius (gúnyosan Tertulliához): És te is itt vagy?
Clodia (becsukja mögötte az ajtót): Mondd, mit csináltál velem?
Egnatius: Ismersz, - mit csodálkozol?
Clodia: Nézd, Egnatius...
Egnatius: Hiszen kalandornak neveztél a gavallérjaid előtt. - Az vagyok, - igazad van!
Clodius (bejött az udvar felől.)
Egnatius: De nem is töröm ki a nyakamat miattad.
Clodius (odalép melléje, csendesen): Várj csak. Nézd. Vigyáznod kell, hogy itt maradhass Rómában...
Egnatius: Tovább leszek itt, mint a fejed a nyakadon van...
Tertullia (remegve az izgalomtól): A barátnőm férje féltékeny, Egnatius...
Egnatius (Tertullia felé fordul): Ne légy olyan okos! Kicsi vagy te, - ha akarom, a tenyeremen táncoltatlak... (Clodiához): Mi pedig végeztünk egymással...
Clodius: Úgy vigyázz, hogy Caesar a napokban itt van... És úgy vigyázz, hogy repülsz Rómából, - hallod? És befogod a szád, mert asszonyokkal még elbánsz, de velem már nem! - Hallod? Te állat!
Egnatius (Clodiához): Tisztában vannak veled, - mit akarsz? A férjed is, meg az anyja is!
Clodius: Lódulj!
Egnatius (Clodiushoz): Nem is nagyon csodálkoztak, - te!
Clodius (toporzékolva): Egy-kettő!
Egnatius (mozdulatot tesz): Lassabban!
Clodius (halkan): Te vigyázz! (Szembenéznek.)
Egnatius: Még mindig szeretsz bemenni, mikor a nővéred fürdik? (Nevet. - Otthagyja őket. - Az ajtóból): Szerencsés utat Görögországba! (Kimegy.)
Clodius (sápadtan): Ezek a mi ügyeink! (Fel-le jár. - Tertulliához): Valaki, aki ilyen szép és soha nem tudja vinni semmire...
Tertullia (boszúsan): Ne magyarázz!
Clodia (felkacag): No, gyerekek!
Clodius (ámulva): Te nevetsz?
Clodia (Tertulliának): Most aztán libegünk...
Tertullia: Szokás szerint, fiam, - ég és föld között...
Clodia: Hát nem fantasztikus az élet?
Tertullia: Most legalább azt is tudod, mért kapod a verést...
Clodia (maga elé): Most már tudom. (Szünet.)
Clodius (meghatva): Te szegény! (Megöleli Clodiát.)
Clodia (az öccséhez): Megijedtél, kis rongy? (Nevet. - Kibontakozik öleléséből.)
Tertullia: Láttál már ilyet? Nem tudok felállni. (Nevet.)
Clodia (az öccséhez): Arra vigyázz most, hogy rosszkedvű ne legyek. - Értesz?
Tertullia: Ülj le ide, hadd beszélek veled.
Clodia (észbekap): Hogy fogok én most hazamenni?
Tertullia: A szemük közé nevetsz.
Clodius: Te nem tudsz semmiről.
Clodia (kimerülten): Ahhoz én fáradt vagyok...
Tertullia: Akkor hallgatsz! - Egy szót sem vagy hajlandó szólani.
Clodius: Zsarolni akarták...
Tertullia: Úgy van. - Nem az első eset.
Clodia (mintha magára ébredne): Mit akartam én evvel? Meg voltam én őrülve?
Clodius: Egyik túlzásból a másikba! (Fel-le jár.)
Tertullia: Eleget kínoztál, - hogy nem tudsz élni, - nem tudsz így elutazni...
Clodius (odafordul, - boszúsan): Jó-jó!
Clodia: Miért hagytátok?
Clodius (Tertulliának): Csak úgy ne csinálj, mintha mi magunk ellene lettünk volna...
Tertullia: Azt mondtad: mindenre képesnek kell lenni, ha az ember nyugalmáról van szó...
Clodia (behatóan): Erre emlékeztess! - És minél gyakrabban!
Clodius: Elvégre tíz éve vagy férjnél...
Tertullia: És legalább hat éve készülődöl...
Clodius: A vége pedig mégis csak az lesz.
Tertullia (indulatosan): Beleőrülni pedig mégse muszáj! (Szünet.)
Clodia: Szóval?
Tertullia: Volna egy ideám. - Ha lehetne beszélni veled...
Clodia: Hogy utazzam el, -
Tertullia: Megcsináljuk most. (Szünet.) Azt igen! - még tetszik is nekem!
Clodius: Nagyon érdekes!
Tertullia: És ha akármit tudnak, vagy nem tudnak, vagy beszélnek!
Clodius (élvezettel): Beszéljenek.
Clodia (tűnődve): De kivel?
Tertullia: Akad itt még!...
Clodius: Mi volna, ha te magad?
Clodia: Ostoba!
Tertullia (Clodiusnak): És te?
Clodius: Mozdulhatok?
Clodia (megvetően): Most következik a mese Caesarról! (Szünet.)
Tertullia (felkiált): Mondok egy jót, - gyerekek!
Clodius: No?
Tertullia: Catullus!
Clodius: Ezt jól kitaláltad! (Nevet.)
Tertullia: Örök rajongód!
Clodius (Clodiához): Hát kibékültetek?
Clodia (nevet): Sőt!
Tertullia: Annál érdekesebb! (Szünet.)
Clodia (feláll): No, menjünk szívem.
Tertullia (ülve marad): Vagyis - szóval?
Clodia (maga elé): Az első hajóval utazom!
Tertullia (szomorkásan): Tudtam.
Clodius (indulatosan): Gyerünk!
Tertullia (nagyot sóhajt. - Feláll.)
Clodia: Őrültség volt, - igaza van Catullusnak.
Tertullia (ámulva): Te elmondtad neki?
Clodia (ránéz. - Megvetően nevet.)
Tertullia (kérlelőn): Igazán elmondtad neki?
Clodius (gúnyosan): Ami a szívén, az a nyelvén, - ismered!
Catullus (az udvar felől bejön.)
Tertullia: Ki az?
Clodius (halkan): Ezért állunk ilyen jól!
Clodia (felkiált): Catullus! (Elébe siet.)
Catullus (szeliden, szomorúan): Tudod, miért jöttem vissza?
Clodia: Utazunk, hála Istennek! (A nyakába veti magát.)
Clodius (boszúsan): Érts ebből, ha tudsz... (Nevet.)
Tertullia (elfordul, - szaval):