Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 7. szám · / · SZINHÁZI FIGYELŐ

Tersánszky J. Jenő: PAULINI BÉLA JÁTÉKSZINJE

Bablonkásoknak, vagy Erdélyben jászolkásoknak, pars pro toto, a karácsonyi népies játékok előadóit nevezik. Hát ha ennek a fönti kis kísérleti, vagy irodalmi szinháznak a fődarabja a Paulini «Bablonkások» című darabja, akkor ez bizonyára közelről kapott szimbóluma ennek az egész vállalkozásnak.

Irodalmat adni a szinpadi deszkákról, szigorúan vett irodalmat és a hatások eszközeiben is a legnemesebbel, legmeglatoltabbal élni, hát ez ma tényleg olyan reménytelenségében reményteljes merés, mint valaha a gagyogó magyar szinészet úttörő harcosaié, akiket a népies és vásári előadók nevével ruháztak fel, kivéve, hogy lesajnáló és gúnyos zengzettel.

Ennek a kis szinháznak valóban nem sokkal jobbak az anyagi forrásai, ha az erkölcsiek annál bővebben bugyognak is, éppen mint ahogy ezt legreprezentálóbb darabja, a Paulini Bablonkások-ja fösti meg, a szinészet becsületes és lelkes kezdőkoráról.

Hogy azonban pont erről a darabról szólok itt egyre, a Játékszin többi szerzőinek többi darabját mellőzve, ennek nemcsak az az oka, hogy ez a Bablonkások a legjellemzőbb tényezője a vállalkozásnak, sem pedig abból a szerénységből kifolyólag, mert csekélységemnek is műsoron szerepel itt egy egyfelvonásosa, hanem azért, mert a Paulini Bablonkások-ja tényleg a legjobb és legkifogástalanabb darab mind között úgy tartalomban, mint magában az előadásában.

A többinél, hát Istenem, minek ne vallanám be, hogy sok kitünő teljesítmény mellett sok gixer, sok technikai fogyatékosság zavar. Igen, különösen ez utóbbi. Minden tekintetben kifogástalan teljesítmény szinészek és az író részéről csupán a Bablonkások. Itt nem a szinészek brilliroztatják meg a szöveget, mint ez már megszokott, hanem érdemes dolgot érdemesen visznek sikerre.

Ideírhatok mindjárt néhány nevet. A Harsányi Miklósét elsősorban, aki sokkal tehetségesebb szinész, mint rendező. A Koppány Erzsébetét, akiről csak jót lehet mondani. A Ditrichnéét, a Szakács Zoltánét. Azonkívül a többi egyfelvonásosokban a Liszt Ferikéét, a Juhász Lászlóét és Fellegiét.

Nem mondom, hogy nincsenek itt-ott hibáik, de ezt más körülmények rovására lehet róni, semmint a tehetségükére.

Egy biztos, ha ez a műsor rendes szinpadon, rendes próbákkal, világítással és egyéb kellékekkel menne, nagyon frappírozná még az útszéliségekkel eltévelyített szinházjáró nagy tömeget is azzal, hogy a művészet nem is olyan unalmas, sőt, nem tudom, hogy nagyon kevés jóindulattal nem versenyeznék-e sikerrel, sőt győztesen is a kasszára és nem lelkekre tekintő, autósereget mozgósító valódi bablonkázással.