Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 5. szám · / · SZINI GYULA: JÓKAI

SZINI GYULA: JÓKAI
Egy élet regénye (10)
Búcsú a Belvárostól

A Schmied-Unger-ház előtt társzekerek állnak. Egy lakó hurcolkodik a második emeletről. Bútorait a város szívéből kiviszik a Külső Stáció-utcába. Pálinkás ízű hangon ordítoznak az izzadó munkások, amint roskadoznak a nehéz bútorok alatt.

- Tyhű az áldóját! Be nehéz ez a láda! Kővel van teli, vagy mi!

- Könyvek vannak benne, komám. Ne nagyon rázd, mert az a sok betű mind fejedre talál hullni!...

- Könyvek! Mi az isten csudájának ez a sok könyv?

- Akinek van ráérő ideje, összeolvas ám minden tücsköt-bogarat, mint a Trézsi néni, aki már ötven év óta elrak minden falat papirost, amit az utcán talál és amin nyomtatott betű van.

- Aszondom én: aki olvas, mind bolond, mint a Trézsi néni.

Tudod-e, hogy ezt a mázsányi könyvet, amit cipelsz, mind az a kopasz írta odafönn... Most is ott ül az íróasztalánál... Meg van hagyva, hogy az íróasztalát vigyük el utoljára.

- Aztán mit ír ezekbe a könyvekbe?

Furcsa, bolondos istóriákat. Egyet zsebrevágtam. Gondoltam, hogy ahol sok van, ott egy meg se kottyan... Már belekukkantottam... mert értek egy keveset a betűhöz... Aszondja: «A szerelem bolondjai». Hehehe... Ezen majd együtt nevetünk, komám, a snapszputikban, ha leráztuk a fuvart...

Nagy tükör imbolyog a szélben és vakítón visszaveri a napfényt. Az író letekint az ablakon. Megdobban a szíve. Csak el ne törjön az a tükör! Hét évi szerencsétlenséget jelent!

Hét év! Mikor a Schmied-Unger-Házba költöztek, a háziúrból egyszerű lakó lett és egy tükör, ah! pozdorjává zúzódott a szállítók ügyetlen kezében. A hét év már letelt: nyolc évig laktak a régi Pestnek ebben a híres házában.

Micsoda nyolc év! 1860-1868! Mit hozott a tükör? Szerencsétlenséget, szerencsét?

Ezen a napsugaras délelőttön mily emlékek rebbennek föl a régi bútorokból, amelyek helyüket változtatják!

Szerencsétlenség? Óh, az bőven akadt!

Ezek a bútorok látták utoljára Liliomkisasszony titokzatos alakját, hallották kacagását, sóhajait, meglesték titkolt könnyeit és búcsúzását a bolond, érthetetlen élettől.

Óh, ez nehéz titok! Miért van az, hogy aki fényes, derűs tündérképeket vetít az életről, mint valami varázstükör, mingyárt sötétet mutat, ha nem rajzolódnak rá a külső élet tarka figurái, hanem csak befelé, a sötét szobába néz?

Miért kellett elmennie hirtelen Liliomkisasszonynak örökre? Miért lát napvilágot 1861 ködös novembervégi napján a feketeszegélyes jelentés, amelyben «Jókai Mór és neje egyetlen leányukat» gyászolják? A Csapliczky Lilla nevelőintézetétől a hideg sírig mi történt?

Egyideig maga az író is tapogatózva, szinte vakon áll a sírgödör előtt és kérdéseket intéz a Szfinkszhez.

Aztán egy nap Kovácsné, a Laborfalvy Róza titoktartó bizalmasa betoppan a svábhegyi villába egy hároméves kisleánnyal. Azt hiszi, hogy a gazda nincs otthon. Szabadjára ereszti a leánykát, aki kandi módon bekukkant minden szobába, mint a kíváncsiság kis ördöge vagy angyala.

Az egyik szobában kopasz, szakállas bácsi ül és olvas.

A hároméves puttó és a negyven felé járó «gyermekbolond» férfi egymásra néznek.

- Hát te ki vagy, kisleányom?

A gyermek a következő pillanatban már a barátságos férfi ölében ül és kíváncsian kérdi.

- Mit írsz te?

- Regényt, kisleányom.

- Ledényt, mi az?

- Mesét kisleányom.

Váratlanul belép Kovácsné és attól, amit lát, földbe gyökeresedik a lába. Összecsapja a két kezét.

- Jesszusmáriám, hát a nagyságos úr itthon van?... és mindjárt meg is ismerte... az unokáját!

Az unokámat?!... Részeg maga, Kovácsné? Mit beszél maga össze-vissza?

Kovácsné csak most veszi észre, hogy elszólta magát. Tagadás most már nem használ. A legjobb, ha őszintén feltár mindent.

A hároméves kis Róza - a harmadik már, aki a végzetes és szakadatlan Laborfalvy Róza nevet viseli - a második Rózának, Liliomkisasszonynak a gyermeke.

Tehát itt a titok megoldása!

Az író megborzong. A legizgalmasabb regényeket nem papiroson, hanem az életben csinálják. És most újra élesen idézi vissza emlékezete a Csapliczky-nevelőintézetbeli jelenetet. Tud-e író ilyet írni és így halmozni? Ah, gyönge a toll az élet szárnyalásához képest!

De a Szfinksz csak félig oldotta meg a talányt... Ki ennek a gyermeknek az apja?...

A legkisebbik Rózából idővel asszony lett és az «Akik elmentek» című izgalmas életregény írója. Születéséről ebben a könyvben kissé föllebbentette a fátyolt: arcvonásaiban - mint jelzi - egy nagyemlékű magyar államférfihoz és ízig-vérig arisztokratához való családi hasonlatosságát lehet fölfedezni.

Ki ez az államférfi?

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az író most letekint íróasztalára... Ott van a kész vezércikk «A Hon» számára... Andrássy Gyula grófnak, a kiegyezés miniszterelnökének politikáját támadja benne... mint a «balközép» ellenzéki lapjának harcos sajtóvezére... Mit szól majd Tisza Kálmán a cikkhez? A balközép «leader»-e nincs mindig megelégedve Jókaival: néha olyankor szúr a tolla, amikor nincs rá semmi szükség. Magánbosszú, amely lappangva, de keserűen ég a szívében?

Liliomkisasszony emlékét óh máris hogy elnyomta az ádáz politikai szenvedélyesség!

Andrássy Gyula gróf! Valami huszártiszti lovasbravúrral hogy belovagolt egyszerre a magyar politika élére! És a pesti nők szívébe!

Ki ez a göndörfürtű, rasszosan raccsoló, fűzőtől vagy természettől nádszálkarcsú Zsül gróf? Barna cigányarcában ábrándos szürke szem lobog. Hányavetin szellemes szavával mindenkit megbabonáz, mint valami prímás a hegedűjével. Deák Ferenc, a Haza Bölcse úgy dédelgeti, mintha édes fia volna. A király és a királyné, akik a porosz háború tanulságai miatt szakítottak a vén metternichi politika ódon, kamarillai szellemével, Magyarország kényes gyeplőjét erre az edzett, csinos, fiatal lovastiszti kézre bízták.

Még Tisza Kálmán is csínján bánik vele: máris megsejtette benne a jövendő nagy magyar államférfit, aki Bismarck mellett fogja kavarni a nagy politika kanalát.

Senkise tudja másként elképzelni Zsül grófot, mint lóháton. Még azok se, akik jóval később szobrát megalkotják. Elemében akkor van igazán, ha végiglovagol a városligeti fasoron, amely akkor a pestiek legkedvesebb sétaútja a Liget felé vagy a vele párhuzamosan nyíló Sugárúton, amelyen még házak épülnek és amely egykor nevét fogja viselni. A nők úgy néznek utána, mintha az Álmok Lovagja volna és amikor alakját elnyeli a lópaták-verte porfelhő, Zsülbe minden nő oly szerelmes, mint huszadik századi késői unokái valamely filmhősbe.

Lehet-e gyűlölni ezt a nagy varázslót? Nem természetes-e minden hódítása? Az istenek is jókedvükben teremtették őt.

Az író lehajol és vezércikkéből töröl néhány erős jelzőt. Az ő tiszta tollát ne vezesse lappangó magánbosszú és keserűség. Tout comprendre ć est tout pardonner...

Hiszen nemcsak az úrlovas, a tett embere, hanem ő is, a toll embere is megízlelte már azt a keserű édességet, amit a hódítás dicsősége jelent! Hány szívet hódított meg a világon, amióta a nyugat művelt nyelvein is megjelennek a regényei! Könyvszekrényében egyre szaporodnak a világhírt jelentő kötetek: műveinek idegennyelvű fordításai. Oly barátai támadnak, akik trónokon ülnek. Don Pedro, az érdekes braziliai császár egyenesen azért száll az «Angol királynő»-be és nem foglalja el fejedelmi lakását a budai várban, hogy könnyebben érintkezhessék szellemi rokonával, a jószívű Jókai Mórral. Ez a császár volt az, aki kitüntetéseket, címeket pénzért osztogatott, de a pénzből lelencházat építtetett és homlokzatára ezt írta: «A hiúság - a jövő emberiségnek.»

A braziliai császár visszautazott Portugál-Amerikába, de ittmaradt helyette a másik bíborbanszületett, aki annyival jobban megérti Jókait, mert nő és a magyarok királynéja.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A bútorszállító munkások most megragadják végül az íróasztalt is, amely vándorútjára indul.

Ez az asztal! Ezen született meg a «Politikai Divatok» óta a Mire megvénülünk, a Szerelem bolondjai, a Felfordult világ humora, a Szélcsend alatt pompás elbeszélései és Az új földesúr.

Az új földesúr!... Amit a politikus elront, azt a költő helyrehozza. Mily vakmerő gondolat, hogy 1862-ben, amikor mindenki zsinóros magyar ruhát hord - amelynek viselését Jókai kezdeményezte -, amikor ő maga is az ellenzéki kurjongatók közt van, akik salangos svarcgelb németgyűlöletet szítanak, hirtelen előáll ezzel az Ankerschmidt lovaggal, aki német ember létére magyar birtokot vesz, megmagyarosodik és áldása lesz annak az országnak, amelyet egykor gyűlölt. A gyűlölködés helyett a barátság magvait elhinteni... ez annyit jelent ebben a korban, hogy a politikai szinész leveti álarcát egy pillanatra és megmutatja igazi arcát, a jót, a nemest, a drágát, a zseniálist, amelyért szeretjük.

Hátha még tudná az ellenzéki indiánok törzse, amelynek soraiban maga az író is harcol, hogy Ankerschmidt nem más, mint - Haynau!!... A brescai hiénából ez a magyar Orfeusz kihámozta az embert, a nagyszerű, jószívű embert... Tout comprendre...

De ez a varázslat oly hihetetlenül merész ebben a korban, hogy az emberek nem is látnak mögéje, pedig a célzás világos: a magyarok hóhéra, Haynau, csakugyan birtokot vett Magyarországon, «új földesúr» lett. Maga a bűvész is csak jóval később merte magát leleplezni: 1896-ban. Csak akkor vallotta be Jókai, hogy hőse voltakép Haynau.

Ekkor tudta meg a világ, hogyan fizet vissza egy költő annak, akinek életét köszönheti.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

És a költő még egyszer búcsúzik némán a falaktól, amelyek közt nyolc évig lakott. Búcsúzik a város belső szívétől is, amellyel 1848 március 15-ike óta volt igazán egybeforrva. Ezentúl külsőjózsefvárosi lakos lesz, de legalább a saját házában. 1868 január óta a Külső Stáció-utca nyolcvanadik számú házának telekkönyvezett tulajdonosa. A város rohamosan terjeszkedik. És ő az elsők közt van, akik, mint valami új gyarmatosok, a Belvárosból kitelepednek a perifériára, a Stáció-utca és Koszorú-útca sarkára... «Istenem, be messze van!» - az akkori fogalmak szerint.

De az «új földesurak» szenvedélye lappang benne: a gyarmatosítás. Így vett ki a Svábhegyen egy beomlott kőbányát és tündérkertet emelt helyébe. Így vásárolt meg Balatonfüreden egy terméketlen telket, amelynek sokáig nem akadt gazdája és idővel a Balaton környékének egyik leghíresebb, legdíszesebb villáját varázsolta helyére. Ez a gyarmatosító láz vihette ki a Külső Stáció-utcába is. Ankerschmidt lovag a józsefvárosi «milimárikat» gyarmatosította.