Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 5. szám
Lina. Ülj le, kérlek.
Albert
Lina. Beszélni akarok veled.
Albert. Kérlek. Tessék. Most itt ülök. Halljuk.
Lina. Olyan kellemetlen neked az, ha beszélni akarok veled? Hátha fontos és sürgős az, amit mondani akarok?
Albert. Ez ugyan nem valószínű, édes Linám, de... kérlek. Itt ülök. Halljuk.
Lina. Te nemcsak rokonunk, hanem a császár ő felsége főistállómestere is vagy.
Albert. Úgyvan.
Lina. Te szívvel-lélekkel ragaszkodol a felséges császár családjához és annak minden érdekéhez.
Albert. Nem is lehet jobban. Tovább.
Lina. Ma őfelsége születésnapja van és még ezen a kis osztrák fürdőhelyen is minden a felséges császár dicsőségét zengi. Csodálatosan mély monarchisztikus hangulat van. A néphimnuszt játszták. Én sírtam. Reggel dörögtek az ágyúk.
Albert. Dörögtek. Sírtál. Tovább.
Lina. A hangnem ellen, amelyet velem szemben használsz, nem tiltakozom, mert ez már tradíció a mi családunkban. Linával mindenki így beszél. A tárgyra térek. Kedves cousin. Ez az az óra, amikor komolyan meg kell neked mondanom, hogy bátyád sógora cousinjének elsőszülött leánya ellen kifogásom van.
Albert
Lina. Ülj le. Ez az én jogcímem a beavatkozásra. Fájdalom, ilyen hosszú. Ülj le. Hallgass meg. Olympia hercegnő nem becsüli meg magát.
Albert
Lina. Ez erős szó, belátom. De szándékosan használom. Te tudod legjobban, milyen szigorú ilyen dolgokban a császár ő felsége.
Albert. Azt a rettenetes szót magyarázd meg, hogy: "nem becsüli meg magát". Ezt indokolni tartozol.
Lina. Tudom. Ime az indokolás: Olympia hercegnő, a trónörökösné első udvarhölgye egy közönséges huszárkapitánnyal flörtöl egy osztrák fürdőhelyen. És a föld nem mozdul meg alattuk.
Albert
Lina. Én látom a hallgatásodat, bár füstfelhőbe burkolod.
Albert. Ezen a polcon te szerettél volna ülni.
Lina. Úgyvan. Miért tagadjam? De én másként is viselkedném.
Albert. Lina, te igen veszélyes intrikát folytatsz. Lina, te elvesztetted a mértéket. Lina, te énreám ne számíts. Én nem tűröm ezt a hangot, amelyen te Olympiáról beszélsz. Ezt nyiltan kimondom. Nem tűröm. Olympia egy hófehér és jéghideg hölgy. Az ő női tisztasága minden kritikán felül áll. Ezért is lett azzá, amivé lett. Mintája a szoborszerű fenségnek. Hogy merészelsz te ezzel a görög istennővel szemben ilyen szót használni: "flört"? Egyáltalán hol tanultad ezt?
Lina. Bocsáss meg, ő is ember. Ezt onnan tudom, mert rokonom. Húsz éves volt, mikor férjhez ment Orsolini herceghez és egy év mulva már özvegy volt. Gondold meg, azóta tizenegy év telt el és ő...
Albert. Úgy él, mint egy szent.
Lina. Úgyvan. Tehát illenék, hogy ezt most ne hagyja abba. Elismerem, hogy nehéz az élete. Egy ilyen szép, különös, érdekes asszonynak...
Albert
Lina. A kapitány. A kemény magyar kapitány. Aki naponta a mamájával bridgezik.
Albert. Igen kitünően. Úgy kártyázik, mint egy ördög.
Lina. Táncol.
Albert. Csárdást pompásan, valcert kevésbbé.
Lina. Olympiával lovagol.
Albert. Nagyszerűen, bár túlmerészen. Nem is lehet vakmerőbben.
Lina. Nekem antipatikus ez a vadsága. Katona a háborúban legyen vakmerő.
Albert. Azt nem tudja kivárni. Száz évig nem lesz háború. Én élvezettel és csodálattal nézem a lovaglását.
Lina. Mi az? Te is imádod? Hát ezt mindenki imádja?
Albert. És te?
Lina. Nekem mindegy. Egy katona a császár egy millió katonája közül. Egy magyar paraszt.
Albert. Ez a kifogásod ellene?
Lina. Nem. Tudod te már, mi a kifogásom. De most azért ülök itt veled, úgyszólván félrevonulva, mert ami ma délután történt, az túlment a határon. Ma délután a díjlovagláson, amelyen te természetesen nem vettél részt...
Albert. Mi az, hogy "természetesen"? Nem vettem részt, mert nem akartam. Mit akarsz kérlek te azzal mondani, hogy "természetesen"? Talán félek lóra ülni?
Lina. Azt éppen nem mondtam.
Albert. Mi az, hogy "éppen"? Hallatlan, milyen csípős nyelven beszélsz velem!
Lina. Ne akadj fenn mindenen, Albert.
Albert. Mi az, hogy "mindenen"?
Lina. Hát nem hallgatsz meg?
Albert. Teljes joggal.
Lina. Ez nem érdekel. A lovasság lovagoljon jól, ez kötelessége. De a vállán egy dupla szalag lobogott. Az Ettingen-színek. Piros és kék. A szép udvarhölgy családjának a színei. Feltűzte kokettériából. És kérlek, az a tisztelgés a végén, mikor a díjat megkapta! Az a vad odagaloppirozás Olympia páholyához! Az a roham szinte szimbolikus volt! Én ott ültem Olympia mellett. Az az elvörösödés, amit mindenki látott!
Albert. Ki vörösödött el?
Lina. Olympia. A kapitány már vörösen lovagolt oda. Vállán a család színeivel. Piros és kék. Ez tüntetés, kedves Albert. Ezt azért merte csinálni, mert felbátorította az, hogy folyton együtt vannak nap-nap után. Én nem értem sem Ettingennét, sem Olympiát. A hatalmi mámor elvette a józan ítéletüket. Azt hiszik, mindent szabad. Ha ezt a császár megtudja! Ha csak a felét, ha csak a tizedrészét tudja meg!
Albert. Drága Linám, énreám ne számíts, mert én nem mondom meg neki. Ez az egy biztos.
Lina. Mert te is félsz az öreg Ettingentől. Hja, őfelsége hadsegédje nagy hatalom!
Albert. Nézd, Lina. Nekem van egy eszmém. Ebből elég volt. Végighallgattalak és most azt indítványozom, hogy zárd le azt a többéves akciót, amely azzal végződött, hogy nem te lettél az udvarhölgy, hanem Olympia hercegnő. Hagyj te nekem ezekkel az intrikákkal békét. Én az ő barátjuk vagyok. Hiába kínozol, én még csak el se szólom magamat. Ezt ne reméld. Soha az életben nem szóltam el magamat és soha semmiféle intrikában nem vettem részt.
Lina. Te ezt intrikának nevezed?
Albert. Hát mi?
Lina. Kritika. A felséges császári család érdeke szívemen fekszik, mindhalálig. A trónörökösné egyszer császárné lesz. És Olympia akkor a legnagyobb női hatalom lesz a monarchiában, fájdalom. Már pedig ha nem becsüli meg magát, akkor ez a... ez a...
Lina
Ettingenné. Te nem arra gondolsz, Lina. Te valami más gonoszságot beszéltél. Csak én nagyon hirtelen jöttem be és te most ebbe az irányba kanyarítottad a mondatot. Ismerlek.
Lina. Már megint ez a hang?
Albert
Ettingenné. Igenis, már megint ez a hang és örökké ez a hang. Én téged állandóan ellenőrizlek. Ne érezd magad egy pillanatig se kontroll nélkül.
Lina. Miért?
Ettingenné. Mert rögtön leszúrsz. Mi van a kezedben?
Lina. Legyező. Miért?
Ettingenné. Csak látni akartam, hogy nem tőr-e?
Lina. Te csipkedsz engem, édesem.
Ettingenné. Csak csipkedlek, édesem? Azt hittem, csíplek, édesem.
Lina. Nem is érzem.
Ettingenné. Fájdalom.
Lina. Ti Ettingenek mind idegesek vagytok, mert sok az ellenségetek. De ezt a ti családotoknak nagy sikere hozza magával, édesem.
Albert. Van egy indítványom. Ne izgasd magad, Jenny. Tartsatok rövid szünetet ebben a párbajban.
Ettingenné
Lina. Kicsit látni rajtad.
Ettingenné. Köszönöm. Engem igenis fáraszt, az idegeimet fárasztja ez a... keveredés. A néppel. A nép nem az én esetem. De ma nem lehetett kitérni. Ő felsége születésnapján.
Lina. Éljen sokáig!
Ettingenné. Ezek a vágyódó, bámuló tekintetek! A fürdőközönségnek ez a respektusa irántunk, akik itt úgyszólván a császári udvart képviseljük! Fárasztó, ah, mily fárasztó! Ah, jó itt ebben a kis zugban. Milyen kedves a hoteldirekciótól, hogy ma estére rezerválta ezt a kis reggeliző-szobát a mi klikkünk részére. Valóságos menedék.
Albert. Sokáig néztem a leányodat, Jenny. Soha nem volt ilyen szép. Ez a két hét jót tett neki.
Lina. Sportolások, gyaloglások, lovaglások...
Ettingenné. De elég volt. Holnapután ilyenkor Velencében vagyunk.
Lina. Az még szebb.
Albert. Itt is szép.
Ettingenné. Itt jó volt. Csak sok az ember. Polgárság. Én nem bírom a keveredést. Velencében idegenek közt vagyok. Inkognitó. De ez itt a mi népünk. Mindenféle iparosok és bankárok. Sőt főszerkesztők is vannak itt. Ugyanabban a vízben, amiben én. Ez a borzasztó a gyógyforrásoknál. Hegyeket, tengert, erdőt el lehet keríteni, hogy az ember egymás közt legyen. De a gyógyforrást nem. Ha ezt úgy csöveken el lehetne vezetni innen... a nép közül...
Albert. A nép oly kedves volt a mai estélyen!
Ettingenné. Igen, azt lehet mondani. Boldog vagyok, hogy a császár ilyen népszerű. Szép volt utolsó napnak. Reggel hétkor jön az uram a bécsi gyorsvonattal. Albert, menj, hozd ide a lányomat, ő is fáradt.
Lina. A lányod gyönyörű volt ma délután a páholyban.
Ettingenné. Gondolod?
Albert. Nem bánom.
Ettingenné. Most éjfél múlt. Este kilenc óra óta próbálok egy bridget összehozni és képtelen vagyok.
Albert. Hányan vagyunk eddig?
Ettingenné. Ketten.
Lina. És én?
Ettingenné. Miért kérdezed, mikor tudod, hogy veled nem játszom.
Lina. Persze, a kapitány úr kell.
Ettingenné. Úgy van. Te nem tudsz játszani. A kapitány pedig egy bridgeművész. Úgy kártyázik, mint egy angyal. Albert, kerítsd elő nekem Kovács kapitányt. Majd hárman együtt kinevezzük a negyediket.
Lina. Ennyire szereted?
Ettingenné. Én nem szeretem. Én imádom.
Lina. Mert mindig veszít.
Ettingenné. Azért is. De mert egy... Prachtkerl. Én politikailag nem szeretem a magyarokat... de egy ilyen példányt csak ők tudnak produkálni. Kemény és mégis hajlékony. Úgyszólván mint az acél. Ez a charmeur fellépés az úritársaságban! Akcent nélkül beszél németül. Franciául, mint egy párizsi. És angolul!
Lina. Megtanulta.
Ettingenné. Ezt nem lehet tanulni. Ez speciális tehetség. És ez a lovaglás! Hozd, hozd, Albert, siess!
Albert. Hol keressem?
Lina. Valahol Olympia közelében.
Ettingenné. Mit mondtál megint? Te gúnyolsz bennünket, ha jól veszem észre.
Lina. Most egyenesen a téma közepébe fogok ugrani, kedves Jenny. Figyelj ide. A lányod túlzásba megy. Ezt meg kell mondanom, ha megölsz is. A lányod túloz.
Ettingenné. És te túlzod azt, hogy ő túloz. Te ezt aláhúzod.
Lina. Erre nincs szükség. Feltűnik ez nélkülem is. Mikor ma délután a kapitány oly vadul a páholy elé vágtatott, vállán a ti színeitekkel, valóságos moraj volt a publikum közt.
Ettingenné. Talán te morajlottál.
Lina. Én voltam az egyetlen, aki nem morajlott. A főszerkesztők noteszkönyvekbe jegyeztek. És ők ketten elvörösödtek. És azt hallom, ő is Velencébe készül. Most kérlek, add ezt mind össze.
Ettingenné. Nem adom össze. Az egészhez semmi közöd, Lina.
Lina. Noteszekbe jegyeztek kis maradék irónokkal.
Ettingenné. Honnan tudod te, hogy a sok polgár közt melyik a főszerkesztő s melyik nem az?
Lina. Aki kis noteszkönyvbe maradék irónnal jegyez, az gyanus arra, hogy főszerkesztő. Gondolj az uradra! És ő felségére!
Ettingenné. Intézkedni fogok a direkciónál. Ezt nem. Látod, ezt köszönöm, hogy mondtad. Csak ezt nem. Egyszer nyomtatták bele a nevünket az ujságba, tíz év előtt, én miattam, egy örökségi ügyben... Akkor mérget akartam venni.
Lina. Na látod.
Ettingenné. A császár nem nézett rám két hétig. És az uram két hónapig. Jobb erre nem gondolni. Akkor az uram állása komolyan megingott.
Lina. Látod, hogy vigyázni kell!
Ettingenné. Erre a figyelmeztetésre nem volt szükség. Olympia még az apjánál is gőgösebb és rezerváltabb. Olympia mindig tudta és mindig tudni fogja a határokat.
Lina. Te se tudtad, mikor fiatal voltál.
Ettingenné. Te szerelmes voltál az uramba. És ma mégis én vagyok a felesége.
Lina. Mert én nem léptem át a határaimat.
Ettingenné. Vagy mert az uram nem lépte át a határaidat.
Lina. Jenny, ez már nem csípés, ez szúrás.
Ettingenné. Legalább fáj, édesem?
Lina. Nem annyira, mint ahogy te szeretnéd.
Albert. Az egyik parancs teljesítve van. A görög istennőt elhoztam.
Ettingenné. És a másik?
Albert. Nem volt a közelben.
Lina. Csodálom.
Olympia. Megbíztuk a francia nagykövetet, hogy keresse meg és küldje ide. Már érte ment a barba.
Ettingenné
Albert. Igen. Az olvasószobában fogunk játszani. Ott egyedül leszünk.
Ettingenné. Úgye, jó itt ez a kis csend, ez a kis nyugalom, lányom?
Olympia. Fellélegzem. Most megy el a polgárság nagy része. Végre!
Lina. Szép volt az estély. Nem?
Olympia
Lina. Ő felsége olyan népszerű. Úgye, te is tapasztaltad?
Olympia
Lina. Fáradt vagy?
Olympia
Lina. Kissé hideg vagy hozzám. Te is gyűlölsz?
Olympia. Ideges vagyok.
Ettingenné. A keveredés. Ő aztán igazán nem bírja a népet.
Olympia. Nem bírom. Nézni se bírom.
Ettingenné. Ha ezt a gyógyvizet innen csöveken el lehetne vezetni! Vagy ha legalább nekem nem volna rá szükségem! Mi van a kapitánnyal? Jön vagy nem jön?
Albert. Biztosan ünneplik valahol. Ő a nap hőse. Ez aztán az elszánt lovas! Ma délután az életével játszott. De nem csuda.
Olympia. Nem. Lovas. Lovagolt.
Kovács
Ettingenné. Végre, hogy megtalálták.
Kovács. Óh, kérem. Rögtön megtalált.
Ettingenné. És mégis csak most jön? Csak nem kérette magát?
Kovács. Óh!
Ettingenné. Úgy kell nekem, mert kényeztetem.
Albert. Mindenki kényezteti.
Lina. Mindenki. Mindenki.
Ettingenné. Sejti, miért hivattam.
Kovács
Ettingenné. Úgyvan. Albert egy nagyszerű magányos asztalt szerzett az olvasószobában. De csak egy órát játszunk, mert fáradt vagyok.
Lina. Milyen szenvedéllyel mondod ezt!
Ettingenné. Ha bridgeről van szó? Nálam ez az, amit a regények "nagy szenvedélynek" neveznek. Ajánlom negyediknek a francia nagykövetet. Albert, megint neked kell kimenni, küldd hozzánk az olvasóba a grófot.
Kovács
Olympia
Albert. Csak menjetek be, hozom rögtön.
Ettingenné. Olympia, nézed a játékot egy kicsit, ugy-e?
Olympia. Anyám, egy percre kérlek. Mielőtt bemégy.
Ettingenné. Addig játsszál helyettem, Lina.
Lina. Hogyan? Mégis?
Ettingenné. Pardon: csak
Olympia. Láttad, milyen voltam Linához?
Ettingenné. Jól tetted.
Olympia. Albert, mikor idekísért, nagyon határozottan figyelmeztetett, hogy Lina intrikál. Albert hű barát, jó rokon és a mi emberünk. Lina életveszélyes. Lina ma este a bálon bemutattatott magának egy főszerkesztőt és egy fényképészt.
Ettingenné. Köszönöm az információt, lányom. Intézkedni fogok, még pedig erélyesen. De most legyünk tárgyilagosak. Tudod, hogy ilyesmiről soha nem szóltam neked. Most szólok. Vigyázz evvel a huszártiszttel. Légy okos. Először látlak vigyázatlannak. Mi az irígység rettenetes ellenőrzése alatt állunk. Egész családok lesnek arra, hogy valami kis hibát csináljunk. Nem egy Lina van, hanem ezer. Egész Bécs egy nagy Lina. Kell többet mondanom?
Olympia. Nem, anyám. És ezt őszintén köszönöm.
Ettingenné. Azt hallom, ő is Velencébe akar jönni.
Olympia. Honnan tudod?
Ettingenné. Linától.
Olympia. Ő honnan tudja?
Ettingenné. Nem tudom. Képes és beszélget egy olyan... hivatalnokkal a menetjegyirodában. De tudja, ez tény, és légy nyugodt, nem tartja titokban. A kapitány nem utazhatik Velencébe. A kapitány sehova se jöhet, ahol mi vagyunk. Ennek vége, örökre. Már előbb kellett volna.
Olympia. Semmise volt.
Ettingenné. Ép azért. Ő szerelmes, ez tény. És nem képes ezt titkolni. Ezt még passzíve sem szabad tűrni. Gondolj ő felsége könyörtelen, hideg kék szemére. Nekem borzongás jár a hátamban.
Olympia. Tehát?
Ettingenné. Le kell tiltanod. Nyiltan, tisztességesen, kegyetlenül végezni vele. És rögtön. Miért csukod le a szemedet?
Olympia
Ettingenné. Nehezedre esik?
Olympia. Igen.
Ettingenné. Muszáj.
Olympia. Tudom.
Ettingenné. Még pedig rögtön.
Olympia
Ettingenné. Jaj.
Olympia. Nem jaj, anyám. Én írtam apámnak egy levelet... a kapitány érdekében.
Ettingenné. És nekem nem szóltál?
Olympia. Nem, ezt magam akartam csinálni. Tudod, hogy ő felsége lovaglómestert keres Leonóra főhercegnőnek és tudod, mennyit utasított már vissza. A legkedvesebb leánya mellé tökéletes embert akar.
Ettingenné. Te ajánlottad a kapitányt.
Olympia. Azt írtam a papának, hogy én kérem, ezt vigye keresztül. És tudod, ha én kérek valamit a papától...
Ettingenné. Nem, édesem. Jól tetted. Ő felségének szolgálatot tettél. Ennél tökéletesebb lovaglómestert nem kap a legkedvesebb gyermeke számára. Sőt kötelességed volt. Ez az ember tetőtől talpig gentleman. A császár hálás lesz neked. De...
Olympia. De?
Ettingenné. De ez most egy okkal több, hogy eltávolítsd magadtól. Ha pletyka támad, még azt mondják, hogy érzelmi okokból ajánltad. Ő tud erről?
Olympia. Nem. Csak akkor akartam szólni neki, ha meglesz. Meglepetésnek szántam. Igen. Elfogott... hirtelen fogott el a vágy... valamit adni szegénynek... valami értékeset... Segíteni rajta! És leültem, megírtam a levelet. Azóta nyugodtabb vagyok, ha azt a hűséges, rajongó tekintetét rám szegzi.
Ettingenné. Egy újabb okkal több, hogy eltávolítsd magadtól.
Olympia. Tudom, anyám.
Ettingenné. Még pedig rögtön. Ha szabad tanácsot adnom... ifjúságom praxisából. Nem elég megsebezni. Férfit nem szabad kínozni. Humánusnak kell lenni. Meg kell ölni. Néha elég egy szó. De a szíve közepébe. Érted, lányom?
Olympia. Értem. Kérlek, anyám... küldd ide. Azonnal.
Kovács
Olympia. Kérem, mit óhajt tőlem? Az előbb azt mondta, beszélni akar velem.
Kovács. Elutaznak. Holnap este.
Olympia. Igen.
Kovács. Én kérem önt... engedje meg, hogy én is felbukkanhassak Velencében.
Olympia. Önnek már megvan a jegye.
Kovács. Igen.
Olympia. Hol vette?
Kovács. A jegyirodában.
Olympia. Nem bukkanhat fel.
Kovács. Úgy gondoltam... kísérőnek...
Olympia. Atyámmal utazunk.
Kovács. Említettem, hogy van szerencsém ismerni a főméltóságú urat. Tavaly Karlsbadban gyakran sétáltunk együtt.
Olympia. Velencében nem fognak. Ön kerülni fogja még azt az országot is, ahol mi vagyunk.
Kovács. Én önt halálosan szeretem.
Olympia. Épp azért.
Kovács. Nem vagyok gyerek. Maholnap ősz szálak keverednek a hajamba. Ez az életem katasztrófája. És ez az utolsó alkalom ezt önnek megmondani.
Olympia
Kovács. Nem értem a kérdést.
Olympia. Azt kérdezem: mit akar. Mi a célja.
Kovács. A célom? Ha ön kívánja, a Napot eloltani, a világot felgyujtani...
Olympia
Kovács. Nem élek a realitásban, mióta önt szeretem. Én...
Olympia. Azt kérdeztem: mi a célja.
Kovács. A célom: Isten, ember és törvény előtt...
Olympia
Kovács. Igen.
Olympia. Ön megtébolyodott.
Kovács. Bocsásson meg... a fantáziámért.
Olympia. Nekem önt most itt kellene hagynom, ha nem volna mondanivalóm.
Kovács. Belátom, hogy lehetetlent mondtam.
Olympia. Igen.
Kovács. Hát könyörgöm: lehessek... alázatos rabszolgája.
Olympia. Viszony?
Kovács. Miért nevezi így?
Olympia. Nevezzünk mindent a nevén. Gyorsan akarok magával végezni.
Kovács. Milyen változott hang.
Olympia. Minden szóra figyelnie kell. Házasság? Ez tréfa volt, feltételezem. Viszony?
Kovács. Asszony.
Olympia. De nem kapitány úr számára.
Kovács. Akkor én...
Olympia. Hallgasson kérem. Józanul, most kikapcsolva kettőnk között minden ostoba poézist és úgynevezett társalgást. Ez annak való, aki közeledni akar a másikhoz.
Kovács. De én tudom... Én ismerem önnek egy érzését.
Olympia
Kovács. Tehát szeret.
Olympia. Csak hogy lássa, mennyire vége van itt mindennek, még azt is megmondom, hogy: igen. Én vágyat éreztem... és érzek ön után. De ez a vágy vágy marad. Ennek a vágynak én majd ellátom a dolgát.
Kovács. De miért?
Olympia. Nem vagyok polgári nőstény. Felsőbb ember vagyok. Hiszek még az élettani értelemben vett felsőbbségemben is. Én több vagyok, mint ember. Mi kötelezve vagyunk így cselekedni, mikor egy piszkos világ megbolondult körülöttünk.
Kovács. Még tegnap... lovon, mellettem... mikor rámszegezte a szemét... Még most is... a szeme...
Olympia. Énnekem így kell élnem.
Kovács. Tíz év óta!
Olympia. Tizenegy év óta.
Kovács. Soha... senki...
Olympia. Maga előtt most nincs kedvem hazudni. Úgy áll előttem, mint holmi orvos vagy cseléd. Férjem halála óta volt egyszer valaki az életemben.
Kovács. Kicsoda?
Olympia. Meg fog lepődni, mert felelni fogok erre a groteszk kérdésére. Tudnia kell, hogy kinek merészelt ajánlkozni, Kovács úr. Engem egy király szeretett.
Kovács. Egészen belesápadt.
Olympia. A nagy emlék. Most képzelje magát az én helyembe és nézzen le ebből a magasságból - Kovács úrra.
Kovács. Igen.
Olympia. Ért engem?
Kovács. Értem.
Olympia. Szegény paraszt.
Kovács
Kovács. Az vagyok. De éreztem a vérét lüktetni. Táncolt velem.
Olympia. Mert tiszt. Ha püspök volna, kezet csókolnék önnek. Megcsókolnám a gyűrűjét, mint ahogy táncoltam az egyenruhájával. Nem önnel.
Kovács
Olympia. Nem.
Kovács. Nem igaz. Az érzékeit érdekeltem.
Olympia. Önnek most mindent szabad, mert siralomházban van. Az érzékeimet? Egy ékszerboltban egyszer talán megőrülök és elrablok egy követ. Vagy tán egyszer könnyelműen kivégeztetek valakit. Ezt el tudom képzelni. De az érzékeim? Csak nem képzeli! Szegény parasztnak a fantáziája.
Kovács
Olympia. Végezzünk. Ne bánkódjék. Én kárpótoltam önt.
Kovács
Olympia. Talán ebben az órában, ebben a percben ő felsége a császár önről beszél. Említettük egyszer ön előtt, hogy a császár a legkedvesebb gyermekének mestert keres, aki lovaglásra tanítsa. Így kezdődnek az igazi nagy karriérek. Én írtam az apámnak. Száz meg száz közül ön lesz a szerencsés.
Kovács. Kifizet?
Olympia. Igen.
Kovács. Menjek el... lovásznak. Erre jó a paraszt.
Olympia. Cselédnek? Hogyne.
Kovács
Olympia. Csak a tolakodása nem paraszt.
Kovács
Olympia. Az őseim az ilyen ambiciókért a maga őseit nyársra huzatták. Nekem csak szavak maradtak. Paraszt. Vissza a fajtájához. Bearanyozott paraszt.
Kovács. Ennek a sértegetésnek a magyarázata... már... talán az orvost érdekelné. Ez az az ismert beteges vágy... embert vérig kínozni. Nem akarom kimondani a nevét.
Olympia. Kis szegény fantázia. Komikus. Képtelen elhinni, hogy egyszerűen eldobom. Ehhez betegnek kell lenni? Menjen, szegény fiam. Szeszély volt. Még az se. És akármi volt, vége. Felejtsen. Igyék erős italokat. És... elég kellemes külsejű ember: szeressen szép nőket. De ott lent... maguknál.
Kovács
Olympia. Igen.
Ettingenné. Olympia, nagyon sokáig vagy itt külön.
Ettingenné. És maga? Jöjjön, kapitány úr, izgatottan várjuk.
Kovács. Nem mehetek, hercegnő. Búcsúzom tisztelettel.
Ettingenné. Hová megy?
Kovács. Inni erős italokat. Szeretni szép nőket.
Ettingenné. Ez azért fantasztikus evvel a bridge-partie-val. Már voltunk most hárman: én, Albert és a kapitány, és vártuk a nagykövetet, aki azt üzente, hogy rögtön jön. Most ebben a percben jött a nagykövet, de elment a kapitány, most megint csak hárman vagyunk. Most félegy van, én kilenc óra óta szervezem ezt a bridget és képtelen vagyok három játékosnál többre vinni. Itt volna Lina, de avval nem játszom.
Olympia. Te szándékosan beszélsz most ilyen részletesen a bridgeről?
Ettingenné. Igen.
Olympia. Miért?
Ettingenné. Úgy gondoltam, hogy a te ügyed annyira el van intézve, hogy még mi se beszélünk róla soha többé.
Olympia. Miért ne beszéljünk róla?
Ettingenné. Megölted?
Olympia. Meg.
Ettingenné. Hát akkor...
Olympia. Igen.
Ettingenné. Akkor nagyon kegyetlen lehettél.
Olympia. Még soha ilyen nem voltam. De kevesebb nem használt volna. Kevesebbért holnap megbocsátott volna. Meg kellett sérteni úgy, ahogy csak nő egy katonát meg tud sérteni. És ez megtörtént. Miért hallgatsz, anyám? Őt sajnálod?
Ettingenné. Nem. Téged csodállak. Milyen erős vagy. Hogy bírtad ezt?
Olympia. Mert szeretem. Enélkül nem tudtam volna gyilkolni. És hiszek abban, amivel megöltem. Hiszek az emberek egyenlőtlenségében. Hiszek abban, hogy ő engem beszennyez még a vágyódásával is. Ebben hiszek, hiszek.
Ettingenné. Most... fáj?
Olympia. Jobban, mint vártam. De így kell lennie. Így tökéletesen sikerült.
Ettingenné. Szóval: vége.
Olympia. Örökre. Kivégeztem, mint nagy Péter cár a fiát, akit szeretett, államérdekből, hitből.
Ettingenné. Mily megnyugtató, hogy a történelem mindenre tud egy példát a legmagasabb körökből.
Olympia. Ennek annyira vége van, anyám, hogy ma éjjel nyugodtan fogok aludni. Megvallom, két hét óta először.
Lina. Jenny, azt hiszem, végre sikerült az organizációd. Most már benn vannak ketten: Albert és a francia, itt vagy te, a harmadik... és... hol van a kapitány?
Ettingenné. Azt hiszem, kiment a bálterembe.
Lina
Olympia
Ettingenné. Én feladom ezt a bridge-partiet, Olympia. Aludni fogunk menni.
Olympia. Igen, anyám. Fáradt vagyok. Ezt a cigarettát még elszívom.
Ettingenné. Lina, kérlek, én itt maradok Olympiával. V
Lina. Szóval bridge...
Ettingenné. Nem lesz. Jóéjszakát, Lina.
Lina. Jóéjszakát. Nem akarok indiszkrét lenni, de ebből az egész szituációból, amely most itt van, úgy érzem, hogy valami történt, ami nagyon helyes volt és ami engem boldoggá tesz.
Ettingenné. Jóéjszakát, Lina.
Lina. Jóéjszakát. Én is ott leszek a pályaudvaron.
Ettingenné. Reggel hétkor?
Lina. Mit csináljak? A szívem parancsolja. Drága Jennym, ha tudom, hogy csak egy kicsit is bosszankodol miatta, bevallom, hogy még most is szerelmes vagyok az uradba.
Ettingenné. Akarsz egy kicsit sétálni velem a parkban?
Olympia. Nem.
Ettingenné. Akarsz aludni menni?
Olympia. Nem. A bálterembe szívesen mentem volna. Zaj, fény, zenelárma jólesne most... de már vége.
Ettingenné. Pár ember lézeng csak. Nem lehetünk az utolsók. Innál valamit? Valami nehéz likőrt?
Olympia. Én nem. De ha te akarsz...
Ettingenné. Én nem merek. Nagyon erős Havannaszivart szívtam. Dobog tőle a szívem.
Ettingenné
Krehl. Ezer bocsánatot kérek, főméltóságú hercegnő. Bár néhány órával ezelőtt a bálon volt szerencsém bemutattatni főméltóságodnak, most megismétlem: Krehl császári királyi csendőr-alezredes, a kerület főparancsnoka. Tisztelettel kérem, kegyeskedjék megengedni, hogy valami fontos dologról jelentést tegyek.
Ettingenné. Tessék.
Krehl. Ha parancsolna engem négyszemközt meghallgatni, úgy is állanék rendelkezésére.
Ettingenné. Ez a hölgy a lányom.
Krehl. Ahogy parancsolni méltóztatik.
Ettingenné. Igen, kérem. De bocsánat... mi közünk nekünk ehhez?
Krehl. A szélhámos huszártiszti egyenruhában tartózkodik itt. Ez ismert szokása. Kovács kapitány nem Kovács és nem kapitány, hanem Mejrovszky, a börtönviselt szélhámos. A világvárosok rendőrségeinek régi ismerőse. legutóbb a párizsi nagykövetet csapta be. Nemzetközi, úgynevezett úri szélhámos, hamiskártyás, vasúti és szállodatolvaj. Tizenegy nyelven beszél.
Ettingenné
Krehl. Mit tudhatta ezt ő excellenciája?
Olympia. És ön... most mit akar tőlünk?
Krehl. Az én helyzetem végtelenül kényes. Volt szerencsém főméltóságtokat gyakran látni a... kapitány társaságában. Együtt lovagolni, reggelente. Kártyázni, minden este. Én tudom a kötelességemet ő felsége hadsegédjének családjával szemben. Kötelességemnek tartottam, mielőtt bármit is cselekedném, ezt főméltóságodnak bejelenteni. Ezt akkor is megtettem volna, ha nem is szólt volna a bécsi utasítás határozottan úgy, hogy: "szigorúan kímélendők ott időző magasrangú személyek érdekei". A két detektívem, aki itt volt az estélyen, most kizárólag őt figyeli. Nem szökhetik meg.
Ettingenné
Olympia. Anyám, ez halálos.
Krehl. De főméltóságú asszonyom!
Ettingenné. Most mindenekelőtt hagyjon bennünket néhány percre magunkra. Aztán rögtön beszélni fogunk erről. Csak pár perc, amíg magamhoz térek. Itt valami nagyon okosat kell csinálni. Csak botrányt ne.
Krehl. Úgyvan.
Ettingenné. Istenem...
Olympia. Anyám!
Ettingenné. És reggel érkezik apád. Pont hétkor. És a főszerkesztők, akik itt vannak és jegyeznek. Ezt meg kell beszélni. Fenn a lakásunkon. Nem, azt nem lehet. Ön jöjjön ide vissza. Feltünés nélkül. Mondja kinn, hogy valami protekciót akar tőlünk. Valami kegyes közbenjárást a kabinetirodánál.
Krehl. Parancsára, főméltóságú asszonyom. Hány perc mulva parancsolja, hogy visszatérjek?
Ettingenné. Öt perc... Négy perc... Pár perc, amíg levegőt kapok.
Krehl. szalutál és jobbra megy.
Ettingenné. Egy kis levegőt... Gyere... két percre a parkba... Istenem...
Olympia. Anyám! Mi az?
Ettingenné. A leveled! Most jut csak eszembe! Apád talán ép ebben a perben áll a császár előtt... és lelkesen ajánlja neki, hogy a legkedvesebb leányát bízza egy... börtönviselt rablóra! Levegőt kérek! Kérlek... levegőt akarok! Gyere!
Olympia. Erőt mutatni, anyám. Még találkozhatunk emberekkel. Itt, erre, az olvasószobán keresztül...
Ettingenné. Úgyvan. Még pedig mosolyogva. Mosolyogj.
Olympia. Jó, anyám, én már mosolygok. De mosolyogj te is.
Ettingenné. Mindjárt fiam. Várj egy kicsit.
Olympia. Meglehetősen, anyám.
Ettingenné. Akkor gyerünk gyorsan, fiam, amíg bírom.