Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 4. szám · / · FÖLDI MIHÁLY: A MODELL
Vacsora után, este tíz órakor, felesége leszedte az asztalt és dominót tett eléje. Minden este dominót szoktak játszani.
Hallgatott. A felesége már megkeverte a fekete köveket.
- Nem játszom, fiam - mondta csöndesen.
- Nem jól érzed magad?
- Dolgozni szeretnék.
- Mit?
- Meg akarom írni a regényt.
- Igazán?
- Igazán.
- Nagyon, nagyon örülök.
Kényszeredetten mosolygott s felállt.
- Te mit csinálsz?
- Lefekszem. Úgyis fáradt vagyok.
- Jó. Feküdj le.
Megcsókolták egymást. Az asszony, aki egész nap angol és francia órákat, meg bridgeleckéket adott, elvonult közös hálószobájukba, ő pedig idegesen telepedett le az íróasztalhoz. Papirost vágott fel és megtöltötte lila tintával a tollát. Neveket írt fel. Varázsló Cecil, ez a nő neve; aláhúzta. A férfiak? Szép, igaz neveket kell keresni. Dániel, ötlött az eszébe. Ez lesz a férj neve. Dániel, ez jó. De milyen Dániel, a valóságban Roskónak hívják. Ötvös? Papos? Kigyós? Egyik sem jó. Egy katolikus évkönyv volt az asztalán, azt kezdte lapozni. Mindenféle nevet talált benne, de egyiknél sem tudott megállapodni. Végül ezt írta le, aláhúzva: Jáki. Jáki Dániel. A másik férfi legyen Ötvös. Ötvös Andor. Nem egészen találó, de egyelőre nincs jobb.
Az asztalra hajolt, írni akart. Tisztán érezte az elő fejezetet. Bemutatja az asszonyt és a férjét. Nagyon kényes fejezet. Azt kell megéreztetni, hogy az asszony szereti ugyan az urát, de mégsem boldog vele. Válsággal kezdődik a regény. A férj udvarol a feleségnek, de az megtagadja tőle az éjszakát. Miért? Ez már a második fejezet. Azt kell megértetni, hogy az asszony nem tudja folytatni a régi életét; vár valamit, ami felrázza, ami... Most hirtelen fájó élességgel látta maga előtt az asszonyt. Szinte elviselhetetlen volt ez az elevenség. Az illatát érezte, lehellete az arcába csapott, szeme a homlokára tüzelt. Milyen finom, milyen szép, milyen elegáns! Túlságosan finom és gazdag... Hogyan tudja majd megírni ezt az életet, amelynek kiváltságos melegét alig ismeri? Itt nincsenek napi gondok, kenyér- és házbérproblémák, itt oly bőven van a pénz, hogy teljesen eluralkodhatnak az idegek, a lélek konfliktusai. Milyen érdekes ez az asszony! Most veszi csak észre, hogy milyen alaposan megnézte... Szép a szája; húsevő, örömevő, kéjevő szája. Kicsit halovány, talán vérszegény is, virul rajta a festék. Húsos, de formás, érzékeny orrán két kis aranyló szeplő. A nyaka izmos, karcsú; melle feszes, lányos; szépek a lábai... Ha most belépne a szobába, ebben a csöndben, az éjszaka némaságában... bolondság! Nem szerelmes belé...
Milyen szép volt ma délelőtt, abban a rosszkedvű szürkeségben a keze... szivárványló gyűrüivel. Ha most idecsúszna a keze... az asztalra, a papirosra és szállna fel a szájára... Megrázkódott. Megcsóválta fejét. Keze kinyúlt, szinte intett. Mozdulata parancsoló volt: üljön le, asszonyom, ne zavarjon az érdekességével, ön nem asszony itt, ön modell.
Modell, akit megírnak.
Megírják az életét.
Kesernyésen mosolygott. Bólintott.
Értem, mit mond, asszonyom. Ez már így van. Isten megteremtette a világot s akkor jön a művész, akinek nem elég e világ látása, élése. Kiszakít az egészből egy darabkát és vászonra festi. A művészet Isten majmolása. A művészet lemondás, megbékélés és alázat.
Felállt, nyugtalanul járt fel-alá.
Persze, hogy jobb annak, aki élheti magát. Aki most megfoghatja a kezét és megcsókolhatja a szemét. A száját. Tudna szeretni engem? Tudna-e boldog lenni velem, aki megírom a boldogtalansága történetét? Azt hiszem, hogy ön boldogtalanságra született és biztosan tudom, hogy ezen az egész végtelen világon én vagyok az egyetlen, aki ismerem a szivét. Ön nagyon okos, de nem bízik az eszében, nagyon öntudatos, de nem hisz önmagában, ön nagyon szép, de nem örül annak, hogy tetszik, nagyon fölényes, de kételkedik mindenben, nagyon tehetséges, de mégsem elég erős ahhoz, hogy megkeresse a boldogságát. Ha én biztatnám, megtalálná velem?
Dobos kisietett a fürdőszobába, hideg vízben megmártotta arcát, de nyugtalansága nem csillapodott.
Elégedetlenül ült vissza az asztalhoz.
Lehetetlen így dolgozni!
Nem kerülhet ilyen személyes viszonyba a modelljével, ez már több a líránál! Micsoda szerelem volna ez? Neki felesége, az asszonynak férje. Szeretője? Nem igaz! Itt Pesten mindenkit megrágalmaznak; marnak a pletykák, mint a veszett kutyák. Nincs szeretője az asszonynak! Éppen ezt írja meg! Ez az Ötvös... igen, Ötvös Andor éppoly kísérlet, mint a többi. Férfi, asszony, kísérletek. Ő, ő lehetne a szeretője! De micsoda rettenetes viszony volna ez!? Mennyi kín, szenvedés, bujkálás, megaláztatás, hazugság... túl vannak már azon, hogy kiszakadhatnak az életükből. Pedig... nincs pedig! A modell - modell marad!
A papirosra hajolt, hogy leírja regényének első mondatát. A világító fehér papiroson ekkor az asszony fejét látta. Csillogott a szeme, nedvesen piroslott a szája s mint egy tükörben látta, hogy lassan, lassan, kínlódva és boldogan közeledik a szájhoz és ráolvad. Oly határozottan érezte első csókjukat, hogy felugrott.
Összeharapta fogát és fenyegetőn meredt az asztalra.
Most ott hevert Cecil az asztalon, elnyúlva, mozdulatlanul, mintha holtan a boncolóasztalon feküdne. Íme, Cecil, a téma. A téma, amely nem engedelmeskedik a művész akaratának. Egy élet, amellyel szemben tehetetlennek bizonyul. A művészet Isten majmolása... de megtörtént-e már Istennel, hogy nem tudott a teremtés céljaira felhasználni egy embert és kénytelen volt valakit végzetének odadobni!? Ez lehet a kárhozat maga, ez a legszörnyűbb ítélet, hiszen világunkat fenségessé éppen az teszi, hogy ide mindnyájunknak meg kell, meg kellett érkeznie...
A mindenség árnya nem akar bevonulni az élők világába. A modell nem akar regénnyé válni. Lehetséges ez? A teremtő beleszeret a teremtményébe és megsemmisíti, mielőtt megszületne?
Őrültség ez!
Idegesen, már-már feldúltan fellapozta a telefónkönyvet és megkereste a Roskó nevet. Ez az. Roskó Károly, bank- és tőzsdebizományos. Ez az. Akadémia-utca.
Benézett a hálószobába, felesége már aludt. Nehogy megijedjen, ha felébred és keresi, az asztalon egy cédulát hagyott: Egy félórára lementem sétálni, Lajos. Magára kapta felöltőjét és az Akadémia-utcába sietett.
Megállt a ház előtt és felnézett a sötét és világos ablakokra. Egy zöldfüggönyös, haloványan megvilágított ablakon megtapadt a tekintete. Itt lakik. Ez a szobája. Mit csinálhat most? Mi történhetik a zöld függöny mögött? Az egyik pillanatban azt látta, hogy a férje most szorítja meg a kezét és kitárt mellére hajol, hogy megcsókolja. Aztán azt látta, hogy Cecil egyedül van a lakásban, férje a kaszinóban kártyázik, a szeretője most lopódzik fel a lépcsőn és egy pillanat mulva őrjöngő csókokban omlanak a szőnyegre. Nem igaz! Nem igaz! Cecilnek még a férjével sincs viszonya! Most éli át legválságosabb óráit... a regény első fejezete... belül most szakított férjével és már ma, ezen az éjszakán indul el a kísérletek kalandos útjára, amely... amely hol végződik? Cecil a mai nő. A mai ember. Aki nem tud hinni teljesen semmiben, senkiben; akinek ereje szétforgácsolódik apró érzések szirtjein, aki szétfesti, széttáncolja, szétflörtöli, szétszórakozza magát, aki nem tudja érzéseit és gondolatait egy emberben központosítani, akinek nincs elég ereje az érzéseihez, önmagához, akinek nincs tehetsége a szerelemre... aki kiég, anélkül, hogy lobogott volna, akinek minden odaadása kísérlet, csalódás és prostitúció...aki végül megúnja magát is, a kísérleteit is s hogy ne kelljen tovább bajlódnia magával, felakasztja magát. Igen, felakasztja magát, ott fent, a szobájában, a zöld függöny hurkaira!
Ez az utolsó fejezet.
Most megrebbent a függöny és Cecil megjelent az ablakban. Tág szemekkel nézett a levegőbe, aztán le az utcára. Az író szembenézett vele.
Fent az asszony elmosolyodott. Hosszan, meghatottan.
Eltünt az ablakból, majd megint megjelent. Hirtelen széthúzódtak a függönyök, az ablak kinyílt, az asszony messzi előrehajolt és egy kis csokor mimózát dobott le az utcára.
A kocsiút közepére esett a virág.
Dobos nézte, nézte a virágot, aztán az asszonyt, de nem mozdult. Á, mondta magának, ebből most semmi sem igaz. Látomás az egész. A modell élni akar. Hiába! A modell regény lesz.
Mintha valaki belépett volna fent a szobába, az asszony gyorsan bezárta az ablakot és összehúzta a függönyt. Az első fejezet. Valami árnyék vetődik a függönyre. Most jelent meg a férj és udvarol Cecilnek. De az asszony megtagadja ezt az éjszakát. A válság megindul.
Még egy pillantást vetett az úton heverő mimózára s anélkül, hogy felvette volna, hazasietett. Mohón dolgozott. Most látta a házat, amelyben lakik, érzi a szagát, színét, berendezését, látja az asszonyt... jólesik a sima munka.
Reggelig dolgozott.
Megírta az első három fejezetet.