Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 4. szám · / · A MAGYAR DRÁMAÍRÁS VÁLSÁGA

A MAGYAR DRÁMAÍRÁS VÁLSÁGA
A Nyugat ankétja (2)
MOLY TAMÁS

Baj van? Baj van! Tíz esztendeje már, hogy véres ájulásából fel akar ocsudni Európa. Nem megy. Tanácskoznak, rengeteg sok beszédet tartanak, rengeteg sok cikket, röpiratot, aktát, javaslatot, könyvet írnak. Hiába. Nem történik semmi, ami segíteni tudna a régi értelemben. De történik valami, ami kisegít ebből a félig rothadó, félig új hajtásokat bontó állapotból. Mi benne vagyunk a fejünk búbjáig, ezért nem látjuk, hogy mi történik. Nem látunk semmit. Igyekszünk megélni. Tünet: megdöbbentően sokan vannak, akik nem igyekszenek már megélni s a tizenötéves gyermeken kezdve egészen a nyolcvanesztendős aggastyánig, a társadalmi skála minden tipusából, a járvány ijesztő lendületével növekszik az öngyilkosok száma. Nem bírják tovább ezt az életet.

Rengetegen vannak, akik felőrlik az eszüket azzal a könyörtelen problémával, hogy mihez kezdjenek, miből éljenek, hogyan szerezzék meg a betevő falatot. Ugyanannyian vannak, kik napi munkát végeznek, agyonzaklatva, elcsigázva, kedvetlenül és rosszul, mert nem kaphatnak a munkájukért annyit, amennyi kell. És aki többet kap, mint amennyi kell, az megrettenve állapítja meg, hogy még ez is kevés. A gond százezer alakban felőrli az embereket. Ezekből az emberekből kerül ki a szinház közönsége.

Nem keresetének szimpatikus fölöslegéből váltja meg a jegyet a szinházba. Nem élvezni, rajongani, lelkesedni, gyönyörködni megy oda, hanem búját-baját felejteni. A szinház: narkotikum. (Szesz, kokain stb.) Ha véletlenül rábukkan a szingazgató arra a darabra, mely ezt a célt legjobban szolgálja, akkor szakértő, a nézőtér minden este megtelik, neki van igaza.

De a darab csak egyik része a sikernek. Talán a kisebbik része. Fő a szinész. A népszerű, kedvelt szinészért megy a közönség a szinházba, ha a szinésznek jó szerepe van, vagy ha a szerepében jó, megkapó, érdekes, különös, szenzációs. Pénzért a szinészt mutogatják, a kiállítást, a görlöket, a fény- és szinhatásokat, de nem a darabot. Például: szinházba készülök, Hamlet megy, de az előcsarnokban a táblán ez áll: A. B. úr váratlanul beteg lett, helyette C. D. úr játssza a dán királyfit - erre már nem vagyok kíváncsi. A szinház közönségét a darab csak akkor érdekli, ha már minden egyéb (szinész, díszlet, jelmez, tánc, muzsika) meghódította.

A szinigazgató igen sok embernek ad kenyeret; társulatának, személyzetének, alkalmazottjainak keserves gondja mind ránehezedik; minél inkább átérzi nagy felelősségét, annál rosszabb. Nem lehet csodálni, ha meg van szeppenve és nem mer valami mást csinálni, ami újszerű, ami még nem elcsépelt. Mindenki tudja, hogy a szinigazgatónak mit kellene csinálnia - csak a szinigazgató nem tudja; de végezetül mégis ő kanalazza ki, amit (ki tudja: hogyan, mikor, miképpen, kicsoda?) beaprítottak tányérjába. Vele együtt persze a szinház tagjai, s egyéb üzletbarátok is kanalaznak.

Darabot írni nem nagy dolog: jó darabot írni? Melyik a jó darab? Amelyet százszor játszottak el nyakra-főre «táblás ház» előtt? Vagy amelyikben óriási művészi értékek vannak? Vagy talán ez is jó, az is jó? És ki tudja megmondani, hogy a szinház szempontjából jó-e a darab, amíg elő nem adták? Ki tud ilyen pompásan darabot (tehát: partiturát) olvasni? Kétségtelen, hogy vannak, akik értenek ehhez, de ezeket még a közelébe sem engedik a szinháznak.

A magyar drámaírásnak már most miben áll a válsága? A magyar darabíró a külföldön divatosabb ma, mint valaha. Magyarországon van talán százezer darab kéziratban, mely hasztalan sóvárog szinpad után. El tudom képzelni, hogy van köztük tíz nagyszerű. A helyzet reménytelen.

Szó sincs róla: az író szeretne szinre kerülni. Nem rossz: még nagy jövedelemhez is jut, ha van sikere. (Táblás ház.) Londonban, Newyorkban a csökönyösen kitessékelt darabírónak módjában van szinházat bérelni s eljátssza a darabját a maga társulatával. Ha sikere van - ő a tehetséges. De még ez sem vezet a halhatatlan művészethez. (A drámaírás válsága.)

A művészethez! A maradandó értékhez!

Amihez nem kell se szinház, se közönség, se siker.

Amihez lángész kell. Lángész? Ma?

Ha abbahagyom a robotot és figyelek kissé, érzem, hogy mozog alattunk a föld, recseg-ropog minden Európában. Válság van, egész bizonyos, hogy válság van. Baj van! Baj van?