Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 4. szám · / · A MAGYAR DRÁMAÍRÁS VÁLSÁGA

A MAGYAR DRÁMAÍRÁS VÁLSÁGA
A Nyugat ankétja (2)
MOHÁCSI JENŐ

Új magyar szinpadi művekről külföldi lapokban írok. Szordinósan, szégyenlősen, kertelve egy kicsit. Azelőtt minden magyar darabról írtam. Mindjárt a bemutató után. Most már kevesebbről. Néhány esztendő óta, úgy tapasztalom, csökkent a külföldi lapok érdeklődése a magyar darabok iránt.

Magam is szívesebben nem írok. Ha őszintén írok, úgy mondják, ártok vele. Rontom az üzletet. Hazafiatlan vagyok. Ha nem őszintén írok, néhány hónap mulva, ha a megkritizált darab abban a városban szinre került, róla ugyanabban a lapban levésbé jót olvasok.

Első külföldre szóló beszámolóm 1910-ben ezekről az újonnan bemutatott darabokról szólt: A nagyasszony, Sári bíró, Taifun, Liliom.

1927-es évadvégi beszámolómban ezekről írtam, mint legjobbakról: Te csak pipálj Ladányi, Fehér szarvas, Játék a kastélyban, A Noszty-fiú, Nem nősülök, Díszelőadás és így tovább.

Nem értékelek. Nem hasonlítok össze.

De egyet meg kell állapítanom: a tavalyi darabok közül egyesegyedül a Fehér szarvas az, amelyről úgy érzem, hogy nem lehetett volna megírni 1910-ben.

*

Elösmerem, hogy a külföldi drámairodalmak is válságban vannak. De ki mérhetné elfogultság nélkül teszem a német drámaírás válságát a magyaréhoz?

A németek legyűrték egymásután a naturalizmust, neoromanticizmust és neoklasszicizmust, expresszionizmust és nem tudom micsoda izmust és ma a politikus, agitációs szinház káoszánál tartanak, melyen talán már holnap túllesznek.

Nálunk nem volt káosz és küzdelem. Nálunk utólag le lehet mosolyogni a csődbe jutott törekvéseket. Nálunk csak a régi, kipróbált sablon van.

Pedig minden nemzedék megreformálja a maga külön új manírját. 1910-ben a Vígszinház, sőt a Nemzeti Szinház is korának legértékesebb sablonjaival dolgozott. Ma pedig, amikor még mindig ép és oly kitünően csinálja meg ez a két és a többi szinház a maga dolgát, tulajdonkép 1910-nek a dolgát csinálja.

*

Az előadásra kerülő szinpadi művek nagy tőkék, sok közreműködő és nagy nézőtömegek megmozgatásával járnak. A rájuk eső nagy érdeklődést az irodalom más válfajainak termékeitől bitorolják.

Ezért, csakis ezért kell a magyar drámaírás válságával foglalkozni. Ezért kell megállapítani, hogy a mai magyar irodalom külföldi elismerése dolgában szinpadirodalmi üzemünk pangása egyenest örvendetes jelenség.

Az Ungarische Dramatik-féle gúnyos jelszavak elfelejtődnek. Minden elő nem adott új magyar szindarab helyét Németországban egy-egy magyar regény vagy novellagyüjtemény vagy egyéb könyv foglalja el.