Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 3. szám · / · A MAGYAR DRÁMAÍRÁS VÁLSÁGA
Az igazság az, hogy a magyar, helyesebben budapesti közönség sohasem szerette a szinpadon az új kezdéseket, a kísérleteket, melyek pedig nélkülözhetetlenek, mikor a nagy fordulások és megújhodások idejének kell elkövetkezni.
Az, amit új magyar drámaírásnak neveznek, teljes fegyverzetben pattant a világ elé. Kitünően konstruált, jó francia iskolán nevekedett, érdekes szindarabok voltak ezek, de több aktualitással, több szellemmel, maibb élettel, mint mestereik papirízű alkotásai - ez a plussz s ami magyar és budapesti, tehát nekünk érdekesebb elem volt bennünk - az magyarázza győzelemrejutásukat.
De a kísérletek, a más formák, a magasabb szellemiség felé való törekvések itt mindig megbuktak a Liliomtól - Prófétáig.
Vagy elő sem adták őket.
Most sem adják elő.
A magyar drámairodalom válsága tehát nem mai keletű.
*
Itt rettentő józanok a szinigazgatók, a közönség, a kritika. A budapesti okosság, mely mindent kiszámít, a budapesti fölény, mely mindent lenéz egy kicsit, «nem hagyja magát becsapni» - nem kedvez a bolond - vad - szeszélyes - őszinte - kíméletlen - geniális játéknak. Ami nélkül nincs igazi megmozdulás és magasba ugrás.
Itt az író egy racionalizmusra kényszerül - mely tehetsége legjavát teszi tönkre.
*
Borzasztó hatása van a drámaírásra - és minden írásra - közállapotainknak.
Az az erkölcs- és államrendészeti hullám, amelynek szemében az írói szabad véleménynyilvánítás majdnem egy elbírálás alá esik a kommunista mozgalmakkal, megbénít minden őszinte hangot.
Társadalomkritika? Szatíra?... Az ösztönélet őszinte feltárása?...
Odakünt a nagyvilágban pedig csak erről beszélnek. Az új művészet ezek megnyilvánulásában robban ki.
A mi drámaírásunk tehát lassanként elzárkózik és lemarad a világ versenyében.
Régi szinpadi készségünk nehány brilliáns, mulattató darabja talán még ki fog menni a határokon s egy ideig fenntartja majd a magyar drámaírás szupremáciájának látszatát - de amíg ez az áramlat tart, az írók nem fogják megírni igazi műveiket.
Az a szentimentális édes szirup pedig, mellyel itt nyakon öntik a közönséget, ez a bankigazgató, gépíró-kisasszony poézis még inkább a mozik felé fogja terelni a közönséget. Ott ezt olcsóbban kapják.
De mivel ott tartunk, hogy a film merészebb kezd lenni, mint a szinház és felvillanó céljaiban is magasrendűbb - még az is lehet, hogy a film magasabb nívóra fogja serkenteni - a szinházakat.
Szerencsére szinpadi kulturánk oly erősen megalapozott - s szinjátszásunk oly ösztönösen tehetséges - hogy a magyar drámának ezt a válságát is kibírja s meg tudja várni, míg a hullámvonal felfelé emelkedik.
Talán.