Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 3. szám · / · A MAGYAR DRÁMAÍRÁS VÁLSÁGA
A szinházi direktorok és a közönség között a viszonyt a nagynénik és gyerekek viszonyához lehetne hasonlítani. A nagynénik, hogy a kis aranyosok szívesen eljöjjenek hozzá, csupa szeretetből elrontják a gyomrukat a sok édességgel. Az írók a doktor bácsik, akik azt kívánják, hogy - az ő módszerüknek és felfogásuknak megfelelően - tápláló főzelék, sőt néha keserű orvosság kerüljön látogatáskor az asztalra. Hogyan kívánhatják? Részint másképpen kellett volna megnevelni ezeket a gyerekeket, részint pedig mindenkinek be kell látnia, hogy mint ahogyan a háborús gyerekeknek elnézték a kockacukor-nyalakodást, mert minden mama és papa tudta, hogy a szervezetüknek szüksége van a rég hiányzó szénhidrátra, azonképpen az öreg gyerekeknek is van ma édességre szükségük.
A szinházi direktorok hibája csak az, hogy ezt a tényt egyszerűen leszögezik és adnak édességet úntig, nem veszik észre - mint ahogyan a nagynéni sem veszi észre -, mikor csömörlik meg tőle a kis aranyos. Nem is nagyon válogatnak az édességekben. És szeretik megcsiklandozni a gyerekeket, bár erről mindenki tudja, hogy nem illik. Felteszik azonban, hogy a gyerek szereti azt, ami nem illik és, félig ösztönszerűen, bűntársat fog érezni bennük s annál szívesebben jön. Hiba, hogy nem gondolnak arra, hogy szép szóval nevelni is lehetne ezeket a gyerekeket s kaphatnának finomabb sütésü édességeket is. Hiba, hogy a gyerekek nincsenek eleget a szabad levegőn és félnek a rossz időtől, mert ha alapos munka és séta után jönnének és jöhetnének a nénihez, nem irtóznának egy kis tápláló, vagy egyáltalán nem édes ételtől sem. Ha pedig nem lennének elkényeztetve azzal, hogy: «jaj, ti szegénykék, ti végigéltétek a háborút és most nyomorogtok, nektek mindent szabad», akkor lenyelnék néha a keserű orvosságot is, ami csak nekik használ.
De a doktor bácsiknak, - az íróknak is van hibájuk. Ne tessék olyan nagyon lenézni ezt az egész édesség-komplexumot, mert lehetne a drámairodalomban is valami Arneát kitalálni, ami erősebbé tenné a lelkeket arra, hogy végül megbírják az igazi drámákat megint. Vitamint a lelkeknek, először csokoládéban «jutalomként, mint édességet». Másodszor, ha a drámájuk dráma, ne türelmetlenkedjenek és ne kiáltsák égre, hogy még mindig nem adták elő. Most nincs még itt az ideje. A lábbadozó gyermek mesét akar. Tessék neki mesét mondani. Az íróktól függ, hogy hülyeségeket hall-e vagy okos és szép dolgokat. Csak mese legyen. A dráma, ha jó, várhat. Egyszer majd sor kerül reá, akármilyen mély asztalfiókban fekszik is, ha van benne igazi érték. A drámák igazán «habent sua fata». Ha pedig nem igazi dráma a mienk sem, akkor megérdemli, hogy soha elő ne kerüljön, kedves felebarátom, akár én írtam, akár te írtad, akár ő írta.
Azért beszélhetek ilyen könnyen, mert még az én drámámat sem adták elő.