Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 2. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · TURÓCZI-TROSTLER JÓZSEF: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ "ÚJ VERSEI"-HEZ

Schöpflin Aladár: A LÜKTETŐ TALAJ
Berend Miklósné regénye - Pantheon

Legelőször az a bátorság ötlik szembe, amivel írója ennek a regénynek nekivág. A legnagyobb feladatot vállalta, amire egy regényíró merészkedhetik: világképet adni az emberiség életéről egy bizonyos pillanatban, a kimerítő tárgyalás kötelezettségével, nagy tömegek, százféle szinhelyek ábrázolásával, mindazon fontos izgalmak, eszmék, aspirációk megmutatásával, melyek abban a bizonyos pillanatban a nemzeteket, osztályokat, embercsoportokat foglalkoztatták s amelyek az emberiség útjának irányát megszabták. Ezt győzni tudással, világismerettel, informáltsággal nem kicsi dolog s Berendné szemmelláthatólag tudatosan fogott hozzá, roppant felkészültséggel, óriási tanulmánnyal s egy az ismeret szerzésének minden lehetőségét szenvedélyes kíváncsisággal megragadó intellektus emlékképeinek rengeteg sokaságával. Regénye öt országban játszik, átfutón szerepel benne Európa minden országa és minden nemzete legalább egy-két reprezentáló típusával. Angol és francia arisztokraták és diplomaták, német katonák és junkerek, magyar gentry, mindenféle nemzetből való tudósok és minden nemzetből való földalatti forradalmárok, szerb nemzeti fanatikusok, - a diplomácia háborúszövő finom intrikái, a tudomány műhelyei, a német császári udvar groteszk szórakozásai, Bergson divatos filozófiai előadásai ép úgy megnyílnak előttünk ebben a regényben, mint az odesszai pestisjárvány förtelmei, a berlini fuvarossztrájk izgalmai, a háborús csataterek és hadikórházak tömegszenvedései. S az írónő ennek az óriási képtömegnek minden részletét ismeri, jóformán modell után rajzolja, reálisan, elrajzolások nélkül, sokszor nagyon is fotografikus hűséggel. Regények nemcsak kívül, hanem belül is szertelen nagy méreteket szabott: alakjaiban ábrázolni akarja a felmagasztosult erények és a fél-állati elaljasodás végletei közé eső összes változatait az emberi érzésnek, a legkülönbözőbb helyzetekben, az idő állapotai szerint színezve. Nemcsak külső, hanem belső, lélektani világképet is akar adni, a kor keresztmetszeti képét, amint az embereinek érzésében és cselekvésében megfogható. A háború előtti és alatti Európa kívülről-belülről teljes, csaknem monografisztikus ábrázolására törekedett, szemmelláthatólag ugyanazt a részletező epikus módszert alkalmazva, melyre Tolsztoj adta a legnagyszerűbb példát a Napoleon korabeli Oroszország csodás gazdagságú rajzában. A háború és békében. Ekkora feladatra nem vállalkozott egyetlen modern magyar író sem s nem tudok más irodalmakban sem modern regényt, mely ilyen széles alapon és ilyen nekikészüléssel próbálta volna megragadni a Ma történetét. S elsősorban az írónő műveltségét csodálom. Mindenről informálva van s mindenről megbízhatóan, mindenütt ott járt, mindent felkutatott, egyformán ismeri Bergson és Mach filozófiai elméleteit, Ausztria-Magyarország Szerbia-ellenes gazdasági politikájának konzekvenciáit, az orosz forradalmárok eszméit, egy boncolás lefolyását, a pestis kórokozóit kutató laboratóriumok titkait, a porosz junkerek anyagi viszonyait, a különböző európai diplomáciák rejtett és félhomályos terveit és még ezerféle más dolgot, ami regényében megfordul. Nincs a regénynek néhány száz fejezete közt olyan, amely meg ne lepne a bőséges tudás-anyag egy-egy részletének felbukkanásával. Szinte már túlságos is az ismerete, láthatólag gyönyörködik kincseinek kitárásával s néha rajtakapjuk, amint avval a büszke szerénységgel mutogatja őket, mint a gazdag asszony az ékszerei tömegét. Sokat utazott, sokat átélt, sokat látott ez az asszony, sokat is olvasott s mindenre mindig hibátlanul emlékezik.

De regényt ír s így az a fontos, hogy ebből a rengeteg anyagából mit tud íróilag megcsinálni. Mesébe szedett kortörténeti monografia-e a munkája, vagy igazi írói lélekkel áthevített regény?

Az írói mesterség szempontjából legelőször az tünik fel, hogy kitünően tud szerkeszteni. A regény számtalan szálból van szőve, számtalan sorsot és alakot forgat számtalan helyzetben. Csaknem lehetetlen ezekben az arányokban, hogy elő ne forduljanak kisebb szerkezeti hibák, aránytalanságok, túlhangsúlyozott részletek, de egészben véve a cselekmény minden szála összeszövődik a többivel, minden részlet világos, tartalmában és a cselekvényhez való arányában egyaránt, a cselekvény folytonos előre-mozgásban van, az alakok benne maradnak szerepükben s az egészhez viszonyított arányaikban. Végső eredményben a regény folyton váltakozó színhelyeken, váltakozó alakokkal siető fejezetei egységes képben futnak össze és hiánytalanul kihozzák az írónő mondanivalóját. Ebben a tekintetben bravuros munkával állunk szemben.

Főalakjában a modern európai kultúra csúcspontját, legtökéletesebben kitermelt virágát ábrázolja. Lady Elaine Rex, az arisztokratikus angol diplomata leánya, akiből egy modern szentet csinált a szerző. Tárgya megfogásánál fogva sötét képbe kellett foglalnia a háború felé rohanó és a háborúban vergődő európai kultúra képét - ebbe a sötétségbe akar egy fénysugarat juttatni Lady Elaine alakjával. A Burne Jones-leány étherien szép, nemes, a humanitás legszebb magaslatán álló, aki levonja gondolkodásának minden konzekvenciáját. De nő, szenved a szerelemben, a német vezérkari tiszt iránti öntudatlan heves vonzalmában s az írónő egy pillanatban gyöngéd női tapintattal mutatja meg, amit a magyar orvossal, a pestis-beteg ápolása közben, kettejük világtól elzárt magányában egy percre megmozdul benne a test kívánsága. Ezzel a pillanattal kerül némi reális szín a romantikusan elképzelt alakba. Túlzott alak, a romantika idealizáló módján, - de itt fölmerül a kérdés: lefelé, a pokol irányában eleget túloztak a legnagyobb realisták is, nem szabad-e néha fölfelé, az ég irányában is túlozni? Különben nem természeténél fogva romantikus ez az írónő, inkább néha kelleténél is józanabb és tisztábban látó, ami romantika van metódusaiban, az inkább regénye konstrukciójában, a téma megfogásának módjában rejlik. Azt a széles képet, melyet adni akart, csak egy romantikus módszerrel felépített cselekvény keretében lehetett összefogni s az alakok egyrészét ennek megfelelően túlhangsúlyozni, hogy ki tudják tölteni ezt a roppant keretet. S ha alakjai itt-ott elvesztik három dimenziójukat és kelleténél jobban tudják a leckéjüket, néha az írónő kikívánkozó mondanivalóinak szócsövévé válnak is, általánosságban véve csaknem mind elevenen állnak az olvasó előtt s ebben nincs különbség, akármi társadalmi réteghez tartoznak. Az angol főúr ép olyan eleven alak, mint a párisi utcalányból lett táncosnő vagy az odukban rejtőző forradalmár. S minden alakon ott van, finom kézzel éreztetve, a fajhoz, nemzethez, kultúrához, társadalmi osztályhoz tartozás szinezete.

Mindent tud ez az írónő, csak egyet nem: a költői önkívület lendületét. Nagyon is tudatos, vannak ösztönei, de ezek is tudaton szűrődnek át. Ő is olyan, mint némely pillanatban egyik-másik alakja: túlságos jól tudja a leckéjét. Erre figyelmeztet stílusa: gondos, korrekt, sőt szines, irodalmi színvonalon álló stílus, tud modulálni, tud meleg lenni, de nem ragad egész erővel magához, nem különleges, egyéni tulajdona az írónőnek. Kitünő irodalmi stílus a mai magyar írás színvonalán, de nem más. A gondolatvilága csupa okosság, csupa megértés, geniális felvillanások, a legvégső mélyekig ható lendület nélkül. A motívumainak néha egy kis konvenció-ízét érzem (pl. mindjárt az elején, mikor Lady Elaine magára vállalja Croix-Blanche hercegnő bűne) s néha egy-egy jelenetben magasra lendült helyzetet elejt a teljes megérzés hiányából. (Például mikor a szerb festő elereszti az amerikai milliárdos-lányt. Itt ki kellett volna hozni a festőből a barbárt, ha nem is ölni, de legalább ütni, káromkodni, brutáliskodni kellett volna neki, nem hagyni elsomfordálni a nőt és utána puhán szenvedni, - akkor jött volna ki az igazi figura). Több hasonló alkalom mellett elmegy, amikor megragadhatta volna egy emberi lélek gyökerét. Azokban a dolgokban, amik az író ösztönéből, az öntudatlanságból fakadt, az írónő nincs egészen egy szinten sem koncepciója nagyságával és merészségével, sem intelligenciájával. Talán éppen anyagának roppant súlyától nem tudta önmagát teljesen kirtárni.

A mi modern regényirodalmunkban mégis csak jelentékeny, számottevő mű ez a kétkötetes nagy regény. Amit legritkábban mernek magyar írók: mert nagy témát megragadni. Bírja lélekzettel. Folyton tudja táplálni az érdeklődést - jó értelemben mondom ezt a szót - mondanivalóinak bőségével és leleményének változatosságával. Egy válságos korát az emberiségnek össze tudta fogni egyetlen hatalmas képpé anélkül, hogy a regény-formát elejtette volna. Nagy regényt adott külső méreteiben, - könyve magasan kiemelkedik a mai magyar regény átlagából.