Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 1. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ
André
Valahol az isten háta mögött, Saint-Andréban, élnek egyszerű emberek. És dolgoznak, hogy élhessenek, aztán tovább dolgoznak, mert már megszokták, halálukig. Kirívó vonásoktól megfosztott létük beolvad a körüllevő természet életébe; tengődésük nem különállás, hanem a természet emberi vegetációja. A hegyek, a felhők, a rétek, a szelek világa összefonódik, beleszövődik, belenő az embernövények napjaiba. Változásaikat az író ugyanazzal a különbséget tenni nem akaró pillantással nézi, nézése tiszta, csaknem közömbös, klasszikus.
Combes elhagyja feleségével együtt a hegyi magányt s az apjától örökölt juhakolt a Bout-de-Côte-on, mely feleúton van Saint-André és Borie de Randon között, s beáll az országutat építő földmunkások közé. Saint-André lakosa lesz, felesége fonógyári munkásnő. Barátja, Audibert is a hegyekből szakadt ember; együtt dolgoznak; aztán ez is megnősül; egy-egy fiuk születik. Az országút elkészül, Combes beáll kertésznek, felesége a háztartásnak és a takarékosságnak él, Audibert munkafelügyelő lesz a gyárban. Fiaikat a szomszéd városban járatják iskolába, ezek már nem kezük munkájából fognak élni. Mulnak az évek, a természet éli a maga roppant életét, megöregednek, Combes a maga ura, felesége elhal, fia megnősül, Audibert elköltözik, Combes tovább dolgozik, pepecsel, sétálgat a földjén. Mint a növények, isten szükségessége nélkül élnek mindannyian; a holnapok miatt néha elfogódottak, de bíznak az életben és munkaerejükben; se születés, se haláleset nem rázza fel életüket, szelek fújnak a hegyeken, élnek és dolgoznak, betöltik hivatásukat, mit sem tudva elvont nyugtalanságokról. Az országút munkásai.