Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 1. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Aszlányi Károly: BAZSALIKOM
Modern szerb költők antológiája. Debreczeni József és Szenteleki Kornél fordításában.

Vojiszláv Ilitytől, aki talán az első «modern» szerb költő, egészen a legújabb nemzedékig minden jelentős névvel megismertet ez a gyüjtemény. Délszláv viszonylatban egészen új értelmet nyer a «modern líra» fogalma. A mai modernség külső, inkább alaki megnyilvánulásai egybeesnek náluk a nemzeti líra első jelentős feleszmélésével. Ilyenformán friss, hamvas, sajátos ízek keverednek benne a modern szó-konyha legraffináltabb ínyencségeivel. Költőik nagyrésze tehát szabadjára engedi formaérzékét és bőven csillapítja a korban gyökerező ujságszomját - de merészségét egészséges és természetes keretek között tartja az a friss, eredeti délszláv mentalitás, amellyel a költészet terén most találkozhatunk először. Ez a mentalitás mintha az orosznak egy érdekes, fiatal mellékhajtása lenne; főleg érzésbeli affinitások mutatják ezt; formai sajátosságaik már önállóbbak. Többségben borongó, melankólikus érzésvilágúak; de újabb kísérletezőik ügyes formai ötleteikkel, csípős, egészséges szellemükkel és miniatür-munkákra való hajlamosságukkal az orosztól elütő, máris jellegzetessé fejlődött új érzésvilágot képviselnek.

Jován Ducsity, akiben a szerb líra legkultúráltabb képviselőjét látják honfitársai, valóban keveset őrzött meg népének nyers, sajátos lelkéből. Teljesen nyugati kultúrájú, csiszolt nyelvű művész, aki feloldotta ősi fanyar boruját, lecsitította és megnemesítette azt és végeredményben a tökéletességre vitte azt az irányt, amely Radicsevity után a szerb líra elnyugatosítását tűzte ki célul és általános értékeket alkotott. Ez iránynak két zászlóvivőjén: Ilityen és Ducsityon kívül Rájity, Rákity, Sántity és Stefánovity a nevesebb képviselői. Ez a tábor hatalmas lendülettel tette meg a hosszú útat Ility még erősen népi gyökerű, behavazott bánatától Ducsity európai, szubtilis érzéseiig. Az újabbak teljesen szakítottak ezzel az irányzattal és részben lázasan vetették magukat az individuum ama rejtekeire, amelyeket az új század világított be; másrészt bünbűnóan tértek vissza a szerb földhöz, mely azután egészen eredeti szellemmel sugározta be őket. Az előbbiek koravén, érzékenykedő, bizonyos értelemben dekadens költészetet produkálnak, mint Ujevity - az utóbbiak frissek, merészek és szélsőséges gúnyolódásra hajlanak. (Tyurcsin.) Végeredményben mind a mai kor keresztjét hurcolják és egyöntetűen szakítanak a szerb költészetben addig igen nagy szerepet játszó l'art pour l'art-szellemmel. Deszánka Makszimovity és még két nő: Markovity és Szpiridonovity természetes naivitásukban még nem értek meg a reprezentatív kötetben való szereplésre; inkább a hűség kedvéért kerültek oda néhány férfitársukkal együtt. Az egészen erős tehetségek közé tartozik Szima Pandurovity. Ő a ma gyermeke, a roggyant máé, nem reménytelenül harcos, mint Ady, hanem tétlenül reménykedő, mint a legtöbb impresszionista. A Sötétség dalá-ban tiszta, tömör költészetet ad; egyike a kötet legszebb verseinek. Csodálatosan tiszta, kristályos derűt csillogtat Crnyánszki különösen Élet című versében, amely már régebben megjelent magyarul. Perovity, Petkovity, Petrovity és főleg Manojlovity a természet szőnyegét teregetik himnikus lázban, tipikus képviselői az oroszos iránynak, aranyosan csillogó képeik, meseittas képzeletük és paraszti nehézkességük révén. A jugoszláv líra három-négy jellegzetes iránya között ha nem is a legeredetibb, de kétségkívül ma még a legértékesebb ez az irány; amivel szemben a Vojiszláv Ilityé mintha már elfakult lenne, a moderneké pedig még meg nem ért. De viszont a modernebb irányok termelik bőségesebben az egyéniségeket, elsősorban a már említett Crnyánszkit, Tyurcsint, Ujevityet, Pandurovityot, és Vaszilyevet, akiknél talán még ígéretesebb Zsárkó Vaszilyevity, az «Ucca fájdalma» ciklus szerzője. Némi rimbaudi hatás nem takarhatja el erős eredetiségét, amely már a fejlődés stádiumában is komoly értékeket produkál.

Mindent összevetve: Debreczeni József és Szenteleki Kornél, a két bácskai poéta a szerb lírai termés összegyüjtésével és átültetésével korántsem udvariassági aktust végzett; éppen akkora szolgálatot tett a magyar olvasónak és szemlélődőnek, mint a szerb irodalomnak, amelynek útját egyengette nyugat felé. A fordítás nem volt könnyű munka; a szerb szókincs nagyobb öröm, semmint errefelé gondolnók; azután az egymástól távoleső korok és irányok költészetét híven visszaadni átlagmunkával nem lehet. A fordítók munkáján meglátszik, hogy ismerik a szerb irodalmat, másrészt magyar nyelvkészségük lehetővé tette, hogy hű és pontos képet nyujtsanak a délszláv líra egy nagyobb fejlődési szakaszának sajátosságairól; ennél többet pedig nem is nyujthat egy antológia.