Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 24. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · ÚJ SUGARAK
Zweig másik novelláskötetének, az Ámokfutónak az adja az egyhangúságát, hogy bepillantást enged módszerébe: egyetlen fehéren izzó szenvedély novelláinak magja, mely köré meséjét fonja és innen alakjainak szinte patológikusan exaltált lénye, mely nem engedi, hogy általános érvényű szimbólumokká lombosodjanak. Ez a beteges exaltáció, mely a «felnőtteknél» ezerféle indokolást kíván, nagyon illik a gyerekhez, akit ezerféle gátlás ketrecének mélyén, legprimérebb ösztöneinek kiélésében akadályoz meg egyetlen indokolás, hogy: gyerek.
Zweig újromantikus analizálásán még frissen ragyog az élményszerűség ereje. Tudja, hogy gyerekről írni: az elfelejtés tudománya. Kidobja tudatából a férfi felhalmozott tapasztalatát, a jelenségek magyarázatainak, az összefüggések kapcsolatainak megismerését és visszaálmodott gyermekévei trance-jában úgy hozza fel emlékezéseinek tárnáiból és úgy hinti be művészetének varázsporával élményei hervadt virágát, hogy az frissen, üdén illatozik a napvilágon. Mindig artisztikus struktúrájú, a legfinomabb árnyalatokat is könnyedén kifejező mondataiban szakadatlan crescendo lüktet a lényeg kipattanásáig hogy a befejezés egy lejtősödve elpihenő impresszionista hangulatba mosódjék. Ez a lényeg rendesen egy végzetes, tragikus csalódás, mely lefujja novellái kis hőseiről a gyermekség himporát és kicsorbult lelkű, koravén képmutatóvá aszalja őket. E csendes, de felmérhetetlen jelentőségű tragédiák költőjétől egyenes út vezet a politikus Zweigig, aki az egész emberiséget egyetlen óriási gyermekkert elnyomott kicsinyeinek latja és aki a háború óta, barátjával, Romain Rolland-nal együtt folyton azért küzd, hogy a megalázottak és megszomorítottak felé fordítsa a hatalmasok tekintetét.
A kötet legszebb darabja az Égő Titok. A sovány mesét úgy áttüzesíti a tizenkétéves fiú titokzatos ösztönéletének végletekig finom analizise, mint a vékony szénszálat a villamosáram. Az Első Élmény külsőleges, mesét formáló elemei kissé valószínűtlenek (ez a legnagyobb hiba, amit író elkövethet! hisz az olvasó oly örömmel eszi almának a krumplit, csak legyen, aki meghipnotizálja!) és ezért a gyerek elsőrangú figurája különválik a cselekménytől, holott természetesen csak együtt életképesek. A Kisasszony egyetlen banális motívumtól eltekintve csodaszép ballada. 1910-ben a fiatalúrtól elcsábított nevelőnő még nem volt elcsépelt téma. (Igaz, hogy ma se az. Nincs elcsépelt téma.) A Nyári történet egyetlen részeire elemezett, fulladt sikoly, felér az Égő Titokkal.
Zweig könyvét Dormándi László és Sándor Imre pontos és költői fordításában kapjuk.