Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 24. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · ÚJ SUGARAK
Texasi bár, somberós suhancok, harisnyájukban kést rejtegető pincérleányok, őrházak, kőolajkutak, rakodótelepek, daruk és csillék, a Harry Piel-féle filmek zsufolt cselekménye és sokadalma: ezek a külsőségek Hergesheimer regényében, Csakhogy a mohón száguldó történés alá van aknázva s a vad szereplőket a legmorbidabb pszichológia hajtja. Oly furcsa keverése ez a kalandorregény elemeinek a lélektani regény bonyolult motívumaival, hogy az olvasó majdnem kétségben marad afelől, vajjon egy ravaszul integrált Dekobrával, avagy puritán és becsületes íróval áll-e szemben, aki nem tehet arról, hogy tárgya s meséje európai mértékkel talán túlságosan is tarka és erőszakos.
Mert nálunk egyelőre még szemben áll a tarka, mozgalmas és felületes ujságregény a komoly, ú. n. «problémás» életábrázolással. Holott ez a szembenállás éppen nem szükségszerű, nem is eredendő s csak az utolsó száz esztendőben éleződött ki, szellemtörténeti okokból. A naturalizmus életábrázolása például, akármilyen pontosan tükrözi vissza a XIX. század polgári társadalmának szerkezetét, a maga cselekvéshez sehogy sem jutó tépelődéseivel és tehetetlen vergődéseivel, valljuk be, éppen nem izgató, éppen nem érdekes. S a regény formafeltételeivel is ellenkezik, mert hiszen lépten-nyomon megszaggatják menetét s lesüllyesztik az életadalékok színvonalára a pusztán leíró, akár lelki, akár anyagi pontosságok. Mi a XIX. századbeli regény legáltalánosabb tárgya? Egy konfliktus egy kiszabadulni-akarás, mely ábránd marad vagy összetörik a megvalósulás előtt. S az irodalmi illem, mely a társadalmi illemet tükrözi vissza, nem is igen ábrázolhatja a társadalmi vagy erkölcsi keretekből kiszabadulni-akarást másként, mint letörést. A krónikás szenvtelen hangján referálja el, még pedig többnyire patológiásan ható «eset»-ként, melyet a társadalom általános állapotához mér és annak szigorával ítél meg. Nem véletlen, hogy az a néhány nem-problémás és mégis mély regény, amelyben történik is valami, aszociális vagy amorális, mint a
Már most ez a regény realisztikus. De valami új és eredeti realizmussal, mely kívülről látja a dolgokat s nem utólag szedi részeire a cselekvést, hanem dinamikusan éli őket. Regénytechnikailag ez úgy történik, hogy az író folyamatban lévő események közepébe helyezi az olvasót, a kerek technika szempontjából céltalannak látszó, mert megszakadt vagy zsákutcába torlódó cselekménysorokba. Ez a modor másik oldala annak az elhallgatásos technikának, amivel Knut Hamsun és az északi írók dolgoznak. Ott a sejtetés emeli ki az olvasót a közvetlenül mondottakból! - itt minden lármáz, rikolt, mint g terézvárosi búcsún; az eredmény ugyanaz: mindkét módszer alkalmas arra, hogy az olvasóval megéreztesse, hogy az
Elkeseredett, agnosztikus, kétségbeesett cselekvés - de cselekvés! Amerika dekadenciája ez? Vagy maga a valóság?