Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 24. szám · / · KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ESTI MÁR MEGINT JÓT TESZ
Vajjon mi adott neki erőt? Erre ő maga is kíváncsi volt.
Amikor éjszaka eszébe ötlött a család, vagy amikor néha korareggel kelt föl, csak azért, hogy a hivatalokban elcsípjen valakit, akit éppen kellett, a régi lépcsőkön, a hosszú folyosókon magának is föltette ezt a kérdést.
Talán azzal áltatta magát, hogy meg lehet menteni valakit? Tetszelgett a pártfogó szerepében, titkos hatalmi vágyát élte ki, meghatotta érzelgős áldozatkészsége? Vezekelt valamiért? Vagy csakugyan a vadászszenvedély izgatta, játékos kísérletének eredménye, az emberek befolyásolhatósága?
Esti, miután latra vetette az érveket, mindegyik kérdésre nemmel volt kénytelen felelni.
Másért fáradozott. Egyszerűen azért, mert egyik szeszélyes pillanatában odadobta azt az összeget. Ennek az lett egyenes következménye, hogy a lánynak ingyenes ágyat szerzett a szanatóriumban, viszont ebből az következett, hogy az anyának is biztosítani kellett a megélhetését. Egyik tette végzetesen szülte a másikat. Most pedig sajnálta volna, ha munkája kárbavész. Kissé tökéletesebbnek óhajtotta látni, kissé kerekdedebbnek.
Amint a kereskedők mondják, szaknyelven: “már futott a pénze után".