Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 24. szám · / · KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ESTI MÁR MEGINT JÓT TESZ

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ESTI MÁR MEGINT JÓT TESZ
Elbeszélés
IX.

Most már csak az ujságos-bódé maradt hátra.

Úgy érezte, hogy ezt a lépést is kötelessége megtenni. Nem is emberi, hanem rokoni kötelessége. Mióta beszélt az özveggyel, mintegy atyafiságba került vele. Családja kitágult.

Előbb meglátogatta a családot.

Abban a szobában, amelyben laktak, a mennyezetről csupasz villanyosdrót lógott, azon egyetlen, ernyőtlen villanykörte, mely élesen megvilágította őket.

Margitka, a kislány már a szanatóriumban feküdt. A nagyabbik lányt Angélának hívták és nem volt szép. Kedélytelennek látszott, dallamosan beszélt. Egyenes, fehér orra volt, mintha krétából faragták volna ki. Lacika, a fülfájós gimnazista a latin nyelvtanja előtt gunnyasztott. Eredménytelen munkakereséséből hazajött a szerelő is, alig köszönt, a proletárok komorságával egy sarokba húzódott, onnan méregette végig a vendéget, oly komor és fürkész figyelemmel, mintha legalább is meg akarta volna írni őt. Estinek fogalma se volt, mit gondolhatott felőle.

Az ujságos-bódé megszerzése nehezen ment.

Ott, ahol az ilyen engedélyeket kijárják, a tanácsos mosolyogva jelentette ki, hogy Magyarországon egy miniszteri bársonyszéket is könnyebb megkapni, mint ilyen üvegketrecet. Teljesen ki van zárva, hogy belátható időn belül hely üresedjék.

Esti ezt tudomásul vette. Minthogy azonban az özvegyet mégse lehetett beültetnie egy miniszteri bársonyszékbe - legalább is egyesek nagyon furcsállották volna - kitartott az üvegketrec mellett. Tudta, hogy vannak törvények, paragrafusok, döntvények, melyek tényleg kemények és könyörtelenek, de minden törvény, paragrafus, döntvény mellett egy-egy halandó áll, aki gyarló s kellő szakértelemmel leszerelhető. Ennélfogva nincs is lehetetlenség, amennyiben csak emberektől akarunk elérni valamit. Mosolygott, hazudozott, hízelgett, csúszott-mászott, fölényeskedett, pimaszkodott, amint kellett. Az özvegyet egy helyütt közeli, anyaági leszármazottjának nevezte, buzgó katolikusnak, másutt régi, derék kálvinistának, a békeszerződés földönfutójának, egyebütt pedig a fehér terror áldozatának, visszatérő, bécsi emigránsnak.

Ilyen tekintetben Estinek sohase voltak különösebb aggályai.