Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 24. szám · / · KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ESTI MÁR MEGINT JÓT TESZ
Délelőtt tizenegykor fürödni készült.
Úgy amint kiugrott ágyából, kurta alsónadrágban, csupasz mellel és karral, hálóing nélkül, csak zöldbőr papucsát kapva lábára, a fürdőszoba felé szaladt.
Oda ebben a régimódi lakásban három szobán át lehetett eljutni.
A harmadik szobában, amely afféle fogadószoba volt, egy nő állott, talpig feketében, mélyen lefátyolozva.
Esti a teljesen ismeretlen nő láttán visszadöbbent. Nem tudta, hogyan kerülhetett eléje.
Mindenekelőtt a meztelenségére gondolt. Két tenyerét szőrös mellére szorította, udvariasságból.
A hölgy ijedtében fölsikoltott. Hátrált, hajlongott, megrettent, hagy így találkozik azzal, akit annyiszor keresett s most először lát életében. Azt hitte, hogy ezzel mindent elrontott.
- Bocsánat - mentegetőzött, rémülten.
- Mi tetszik? - kérdezte Esti.
- Kérem - hebegte a nő - kérem szépen... talán majd később... nem tudom... igazán nem tudtam... bocsánat...
- Tessék a verandára.
- Ide?
- Oda - mondta Esti durván -, oda.
A nő, mint valami fekete felleg, mellyel tele volt a fogadószoba, elvonult, Esti pedig a fürdőszobába ment, ahol már várta őt a langyos, reggeli fürdő.