Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 23. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

LACZKÓ GÉZA: ÖRDÖGSZEKÉR-DOLGOK [+]

- Igen... de van nekünk két igazán nagyszerű regényünk, ha nem is regényírónk, két remekmű, mindegyik a maga nemében persze, a jobbik a Koós Károly Varjú-nemzetsége, az emlegetettebb Makkai Sándor Ördögszekere... Mit? Nem ismeri Makkait? Most választották meg püspöknek... majdnem a püspökségébe került neki ez a könyv... hogy mért, hát a témája miatt, nagyon merész dolog, testvérszerelem ... majd elküldöm önnek a könyvet...

Pár éve szólt így hozzám egy kitünő erdélyi író Kolozsváron s még aznap délután megkaptam két szörnyű füzetet, kompakt félméteres sorok, a betűk még azonfelül cifravágásúak, egy nagy mű két széles és vékony füzetbe nyomorítva. Tipográfiai eltévelyedés, bár a legdícséretreméltóbb buzgalom szülte.

Elolvastam a könyvet, nem éppen hamar s nemcsak visszariasztó tipográfiája miatt. Én megmondom őszitén, a könyv vagy viharosan érdekelt, vagy szörnyen úntatott. Na, de fordítva, mint kedves olvasóm már is sejti. A szadista, testvérszerelmes részek úntattak s a történelmi levegős, korfestő oldalak érdekeltek, nyilván azért, mert a korfestő részek jobbak, mint a lélektaniak. S érdeklődésem hullámhegyeit és hullámvölgyeit gobineausan dramatizált történelmi mesélés egyenes vonalai kötötték össze.

Némi kis gondolkozás után nem volt nehéz megállapítanom, hogy ez a regény három elemből tevődik össze oly egyenetlenséggel, amilyet literary gentlemanek írásaiban tapasztal csak az ember. A három elem: a lélekrajz, korfestés, eseményközlés. Azonfelül folyton az ember tudatába tolakszik, hogy aki ezt a könyvet írta, az püspök és egyébként is Erdély szellemi életének egyik legkimagaslóbb alakja, integer férfi, művészkedély, nyakas magyar.

Hogy tisztán ítélhessek, ezeket az utóbbi idola forikat ki kell küszöbölnöm. Nyakas magyarságáról csak hallottam, semmi pozitívet nem tudok róla, regényében különben sem nyilvánul meg, nem Maurice Barrs ő, a német uralom alá került francia Elzász Barrse. A művészkedély elejétől végig ott van minden sorában a regénynek; meleg szívére akarja zárni az embereket, mint Daudet, tisztán akar látni, mint Flaubert, a transzcendentális erkölcs felé rója nehéz vándorútját, mint Tolsztoj. Integer férfi? Ez már kívül esik a regényírói tulajdonságokon, tehát nincs dolgom vele. Aminthogy Victor Hugo felszarvazott férji mivolta vagy Jókai papucshősisége nem lehetnek szempontok regényeik megítélésénél. Püspök Makkai? Vagy még nem volt az, amikor a regényt írta? Ehhez semmi közöm. Mert vajjon osztrák finánc nem tud görög drámát írni? Egy vidéki vagy párizsi angol tanár nem lehet a legnagyobb francia szimbolista költő? Villon útonálló és csirkefogó volt? És Verlaine részeges és hanyag városházi írnok? Lám, Echegeray drámáit miniszteriális pályája nem teszi sem jobbakká, sem rosszabbakká.

S ahhoz sincs e pillanatban semmi közöm, hogy Makkai hatalmas szavát felemelte Ady védelmében. Mellesleg szólva nevetséges Adyt védeni, támadni meg teljesen érthetetlen. Költő, aki úgy beette magát népe szeretetébe vagy gyűlöletébe, mint Ady, akinek sírját Halottak napján annyi friss virággal szórták be, mint az övét az idén, akit annyian olvasnak, mint őt, azon vitatkozni épp olyan hiábavaló, mint az időjáráson. Lehet szeretni Kossuthot vagy vele szemben Széchenyit, de hálistennek kioperálni egyiküket sem lehet a magyar multból, de még a jövőből sem. Adyt sem.

Nekem az író csak írásában imponál. A többit a pletyka-műítészeknek hagyom.

Szóval Makkai Sándor írónak regénye három elemből szövődik.

A lélekrajz. Ez a legizgatóbb része az Ördögszekér problémájának. A mellékalakok szokványos figurák, ezrével hemzsegnek a magyar irodalomban: a nyakas kálvinista prédikátor, öreg kulcsárasszony, várkapitány, nemes apród, politikus főúr, ilyenek. Itt csak az a különös, hogy némelyiküket Kemény claire-obscure-jében; másokat Jósika pointillista pepecselésével, ismét másokat Jókai derűjével állít elénk. Kétségtelen: a regény háttere nem egységes hatású, amit csak azzal tudnék magyarázni, hogy az író korszemlélete nem egységes, ami egyet jelent azzal, hogy nem eredeti. A történelmi. alakképzést ismeri, látja is a kort, amelyet vizsgál, de hol ennek, hol annak a mintaképnek pápaszemén keresztül nézi. S az a furcsa, primitív miszticizmus, amely úgy kirí gyermekes babonáival, papírmasé szörnyeivel e puritán regényből, nagyon olyas, mintha Mereskovszkij ál-boszorkánysága ihlette volna, tudniillik sem itt, sem ott nem életszagú, felhőzik belőle a pergamenek pora. Bethlen Gábor az ismert Bethlen, és Báthory az ismert Báthory, bársonymentés kirakati bábú Móricz Zsigmond duzzadó vérű féktelenje mellett. Egy alak fele van megrajzolva pompásan, Báthory Annáé. Ez a fél: hogyan fejlődik ki a démon, a tragikus sexualitás egy tizenhetedik századbeli főúri szűzben. Itt Makkai odaemelkedik a legnagyobb regényírók, a legnagyobb lélekábrázolók csekélyszámú sorába. Az árvák első együttalvása az ecsedi várban, közös fürdésük üde ártatlanságu rajza megborzasztja az olvasót. A legremekebb oldalak az egész magyar irodalomban. S mellesleg jegyzem meg, hogy monstruózitásuk mellett is a legművésziebben tiszták, semmi erotikus mellékhatás, semmi érzékcsiklandozás. Anna a fonóban, a kétes erkély- és kertjelenetek a legkitünőbben fejlesztik a csodás alakot. De amikor Anna asszonnyá serdül, a pompás lélekrajz lélekzete kifogy s az olvasó visszatessékeltetik a történelmi klisé-raktárba, ott próbálgatja az íróval együtt, melyiket vegye elő az adott helyzetben. Az asszony kezd vénülni s így, akár az életben, kezd kevésbbé érdekelni. Szétfoszlik. S nem nagy meggyőződéssel tárgyalt szerelmi kilengései engem például egyszerűen nem érdekelnek. Ezek azok az erotikus részek, amelyek ellenállhatatlan unalmat váltottak ki belőlem.

Egészben véve, aki olyan bűnös regénynek nézi az Ördögszekeret, mint amilyen bűnösek azok a bizonyos Ady-dalok, szörnyen téved s nem akarom megsérteni az illető kritikust vagy olvasót, de sem bűnről, sem veszedelemről, sem erotikáról fogalma sincs, mert nyilván nem olvasta sem Raszkolnyikovot, sem Daudet Sapphóját, sem Pierre Louys Aphrodite-ját.

Korfestés. Itt sem kapok sok újat. Egy bravúrosan megrajzolt ötvösmestert Mereskovszkij modorában, egy öreg Báthoryt Kemény Gyulai Páljának hangulatában, ismert vad, esetleg lányos apródokat, vad kacagányos vitézeket komor urakat és bamba parasztokat. Nincs sehol hiba, de nincs is kimagasló érdem. Nincs baklövés, de nincs meglepetés sem. Jósika realítás-érzékével javított Jókai-dolgok ezek nagyobbrészt. A zseni új felfogása nem üvölt itt sehol, nem vágja arcodba bömbölő forgószelét, mint a Tündérkert gyötrőn görgeteges oldalain, például Báthory részeg távlovaglásaiban. De... érdekes összeesés: ahol Anna alakja a legérdekesebb, a fejlődő démon rajzában, ott legjobb a korfestés is. Az ecsedi lápbirodalom leírása megint a legművészibb, a legteljesebb, a legélőbb s a legmagávalragadóbb lapjai a magyar történelmi regénynek. A mesterien megrajzolt várat környező, kitünően leírt országnyi lápból nemcsak furcsa ködök szállnak fel esténként, hanem az a tragikum is, amely ránehezedik a Báthory-házra. Oly körülzártnak, oly, megközelíthetetlennek van festve a vár, hogy itt a korfestés - már nem tudom akarva-e vagy véletlenül - egyúttal egy motívumot is szolgáltat realitásában csakúgy, mint szimbolikus jelentőségében arra, hogy az árvák duló vére csak egymás felé loboghat fel szerelemmel. Igen, ahogy rajzolja Makkai, csakugyan végzetes ez a láp beléje bócorgó töröknek és várába vonult fejedelmi sarjnak egyaránt. Ilyen lápleirás csak Kuthynál van még a magyar irodalomban, de ilyen grandiózus, wagneri motívumokkal vissza-visszatérő, egy sincs!

Eseményközlés. A leggyöngébb része a regénynek. A korfestés többnyire külön sínen fut, külön sínen gördülnek a történelem ismert vagy az ismertek alapján kissé gyáva gonddal elképzelt eseményei. A kettő nem olvad egybe. Makkai vagy kort fest szélesen, nyugodtan, statikusan, de erővel, főleg, ha a különös Ecsedről van szó; vagy elbeszél Gobineau, Jósika és Mereskovszkij módszereinek elemeiből összetevődött kellemes, kissé lassú, nem rakétázó, de igen becsületes módon. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a fent említett írókat utánozza, hanem csak azt, hogy a történeti regényírás nehány módja - nem sok van - közül melyeknek elemeit találom meg benne, aki általában nem látott és megfigyelt élőket visz át régi korokba, mint Móricz oly szerencsésen és döbbentő erővel - hisz Móricz Báthoryja csekély levonásokkal Ady -, hanem fóliánsokból megelevenedett alakokba lát belé itt-ott szinte alakoktól elvontan megfigyelt vagy kitalált jellemvonásokat. Hangsúlyozom, nem a módszerben van a hiba, mert az utóbbi lehet époly meggyőző és erőteljes, mint az előbbi, hanem a megcsinálásban. Itt is, ott is toldozni-foldozni kell az írónak, ott a ma valóságát skófiummal díszíteni, itt a mente alá hangosan dobogó szívet bevarrni, csak aztán a varratoknak nem szabad látszani sem a bőrön, sem a mentén.

S most egy nagy visszaugrással az egészet összefoglalva, Makkai Sándor Ördögszekere a legzseniálisabb, a legirodalmibb regény, amelyet nem vérbeli regényíró írt. Nem vérbeli, mert valami hiányzik belőle. Csak a rutin vagy a zsenialitás, a speciális regényírói zsenialitás lángja, ezt nem tudom eldönteni. A könyv kérdez és kérdése hosszú éveken át zeng az olvasó lelkében, aki tétovázik a felelettel. A fiatal Anna és Ecsed... ezt a kettőt sohasem fogjuk elfeledni, a többi betű-ködbe vész. Zavaró könyv, de nem az állítólagos erotikájával, hanem soha eddig nem látott tökéletességei mellett a már eddig sokat látott tökéletlenségeivel. Standard műve az új erdélyi irodalomnak... véletlen ez, vagy szimbolum?

Erdély, a magyar irodalom örök enigmája, kiáltva kérdez és ki felel reá...?

[+] Abból az alkalomból hogy most jelent meg pesti kiadónál is, még pedig a Genius-nál Makkai Sándor Ördögszekér című regénye igen szép kiállításban.