Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 23. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

FENYŐ MIKSA: KASSÁK LAJOS ÚJ KÖNYVE [+]

Nem tudom mit ért Kassák Lajos ez alatt a fogalom alatt «magyar sors», melyről - Babits Mihály nagy regényéről, a Halálfiai-ról írt kritikájában - megállapítja, hogy ebben a regényben nem tudott kitakarózni a fátylak és drapériák alól. Ha ez alatt olyasvalamit értett, hogy a regény hőse nem egy az életnagyságúnál magasabb alak, amely Atlaszként egész fajtáját a vállán hordja s magyarként összeroskad a magyar sors terhe alatt, ha nem ilyesvalamit értett alatta (ahogy egyébként Szabó Dezső Az elsodort faluban, de egyéb regényeiben is egész impetuózitással és nagyotmerően megpróbálta), akkor Kassák megállapítása igaz is lehet. Ez a kivetítése Babits hősei életének és tragikumuknak az egész magyar sors végtelenjébe talán nem foglaltatott a Halálfiaiban, de ami foglaltatik, ami élet ebben élődik, ami elvágódások ez életet még életesebbé teszik, ami vágyak támadnak, ami folyók fövenybe fulladnak, az bizony mind a Kárpátok alján esett élet, küzdelem, elbukás. Sehol a világon másutt nem lehetett volna ez, csak ennek az országnak politikai, kulturális és szociális elhatároltságai között és én olyan csillapíthatatlan érdeklődéssel, fokozódó izgalommal olvastam Babits remek regényét, mintha a magam életének, életveszélyes kalandjaimnak, csodamód való megszabadulásomnak valami kitünő leírását olvasnám. Bizony magyar sors, amit ebben a ritka kvalitású társadalmi regényben Babits művészete elénk tár s annál magyarabb sors, annál igazabb és művészibb, minél kevésbbé állítja alakjait «nemzetközi életáramlatba», minél kevésbbé konstruál mesterséges összeköttetéseket «a világegység»-gel s egyéb abszolutumokkal, melyekkel való személyes jóviszony hiányát Kassák Babits regényében kifogásolja.

És «magyar sors» annak az embernek sorsa is, kinek csodálatos életét Kassák Lajos háromkötetes - tegyük hozzá: remekmivű munkájában most a magyar közönség elé tárta. Hogy száz vagy ezer szállal van-e hozzákötve ez az önéletrajzi regény a világegységhez, a nemzetközi életáramlat számára vannak-e feltárva benne zsilipek vagy sem, - amely irodalmi követelményeket Kassák Babits-bírálatából veszem - ez - bevallom - nem különösen érdekelt. Sőt, ha már nagyon firtatjuk a dolgot, hát talán épen egyik szép erénye Kassák könyvének, hogy művészi ízlése, a vonalvezetésben való abszolut biztossága, a realitás iránt való erős érzéke megőrizte attól, hogy alakját az életnagyságún túl a metafizikaiba fejlessze (ezt legfeljebb regénye magarajzolta címlapján teszi), hanem egy «ember» életét írja meg, magyar sorsot, ahogy az egy emberöltő előtt a Kárpátok alján a maga sorsos útjára elindult. Máskor és másutt nem indulhatott volna: magyar sors, magyar élet és irodalmunknak nagy nyeresége, hogy Kassák Lajos ezt az életet önéletrajza hálójával lefogta és így tárta elénk - rousseaui őszinteséggel - érdeklődésünket egészen megragadó művészi formában. Rousseaui őszinteség mondom, de ha Rousseau megállapítja, hogy vannak «álőszinték», akiknek élére ő Montaigne-t helyezi, akiről azt állítja, hogy profilban rajzolja le magát, úgy hogy nem tudjuk, nem ékteleníti-e el arcának másik felét egy sebhely, egy heg, egy hiányzó szem... mondom, ha ezt Rousseau megállapítja Montaigne-ről, akkor nekünk is meg kell állapítanunk Kassákról Rousseauval szemben, hogy őszintesége őszintébb, mert igénytelenebb, mert nem csinál olyan nagy dolgot belőle, nem durálja úgy magát neki, mint francia elődje. (Ami nem jelenti azt, hogy ha a konvencionális tíz könyvvel kellene visszavonulnom egy puszta szigetre, hogy ezek között a Confessions nem foglalna helyet.)

El kell olvasni Kassák könyvét s lehetetlen nem éreznünk, hogy ennél az embernél nem is erény az őszinteség, annyira hozzája tartozik és annyira nem tud más lenni, mint póz nélkül őszinte. És ebben az őszinteségében, ebben a «tiszta emberség»-ében áll önmaga előtt, mindent lehántva magáról, ami e tisztaságát maga és a világ előtt elrejthetné. Rousseau vágya, hogy más legyen, mint a milyen, (j'aurais passé dans le sein de ma religion, de ma patrie, de ma famille et de mes amis, une vie paisible et douce, telle qu'il la fallait á mon caractére... j'aurai été bon chrétien, bon citoyen, bon pére de famille, bon ami, bon ouvrier, bon homme en tout chose» stb. stb.) Kassákot nem kínozza, valahogy úgy egészen magától értetődőn, mintha másként nem is alakulhatott volna, adja életét, élete eseményeit, melyekből egy rokonszenves embernek, példás életnek reliefje domborodik ki igen élesen. «Példás» nem abban az értelemben, hogy úgy járt az élet útjain, úgy választott jó és rossz, tiszta és szennyes között, ahogy ezt az olvasókönyvek számára a tömegmorál kodifikátorai elképzelik, hanem abban, hogy épen annyi mellékúton, annyi piszkon keresztül, bűnben, betegségben, testi és lelki nyavalyákban, annyi ténfergésben és tévelygésben egy igaz embernek különb világ felé vágyó magával küzdő harcosnak, egy érdekes fantáziájú, nemes dolgokra vágyó kalandornak lelkét vitte és mentette meg a maga számára. Antipatikus, csúnya, sőt néha egyenesen undok dolgokba keveredik bele s viszi mégis magával mindenüvé rokonszenvünket, anélkül, hogy keresné ezt akár csak egy mentegető szóval is, annyira átviláglik minden szennyen keresztül tiszta emberiessége. És ahogy követjük, a kamaszkor erotikus útvesztőjében, a gyárak műhelyeiben, külföldi vándorútjain... egy mind határozottabb, mind érdekesebb, mind rokonszenvesebb egyéniség képe bontakozik ki előttünk: aki ezt a tartalmas életet élte (melynek tartalmát nem a külső események adták meg, hanem ahogy az események izgatták, formálták, emberiesítették) s aki ezt a tartalmas életet ilyen érdekfeszítő munkában megírta.

Nemes és erkölcsös könyv Kassák Lajos könyve; ha az irodalomban helye volna a «konstruktív» jelzőnek, bizony rámondanám. És gazdag könyv: egyik érdekes alak a másik mellett, élő alakok, egyéni életet élők. Mintha mindmegannyian személyes ismerőseink volnának, a magunk multjából megelevenedők, annyi frisseséggel, plaszticitással vannak megrajzolva. Pompás kép az apja portréja és az a finom pasztell, melyet anyjáról és nővéréről fest. Sporni mester és műhelye, győri kvártélya és kvártélyadónője («csak a kis nyitott seb ne volna az asszony jobb szeme alatt! Szája körül körbe mentek a ráncok s alig volt több huszonöt szál hajnál a fején. De határozottan nem volt olyan visszataszító, mint aminőnek az este láttam»), pesti szállása, szervezkedések, sztrájkok, csavargások, ahogy fél Európán végig koldulja magát - nyomorban, piszokban kiforrva, mint a szöllőből a nemes bor, - minderről és száz másról oly pompás képet rajzol és ezeket oly művészien fogja össze önnön tükörképének gócpontjában, hogy nagy örömöm tellett a könyv olvasásában és hálás lesz nekem mindenki, aki buzdításomra a könyvet elolvassa.

 

[+] «Egy ember élete.» Három kötet. Dante-kiadás.