Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 22. szám · / · SZINI GYULA: JÓKAI
Egy csók, egy szó.
1845 farsangja vidáman telt el Rév-Komáromban. Egyik mulatság a másikat követte. De a vidámság és szellem forrpontja
Sok száz gyertya ontja a fényt a virágos tapétás szalónra, amelynek ékessége egy ötven gyertya erejű kristálycsillár; és a környező szobákba is, ahová a társaság eloszlik, jut karos gyertyatartó, amely a falból ugrik ki. Egy lakáj jár körül «koppantó»-val, hogy a kanóc ne nőjön túl hosszúra és a lecsöpögő viasz kárt ne tegyen a hölgyek ruhájában.
Frakkos urak veszik körül a hölgyeket, akik strucctollas legyezőkkel védekeznek a hőség ellen, amelyet a sokszáz gyertya ereje is fűt. Némelyik gavallér megelevenedett Daumier- vagy Seymour-karikatúra, mert ebben az időben, mint a «Politikai Divatok»-ból tudjuk, őseink redingote-ot vagy fecskefarkú frakkot, köcsögkalapot, vatermörder-gallért viseltek; a hölgyek pedig derékban karcsú «biedermeier» ruhákat, amelyhez kasos kalap, kásmir általvető, balett-topánszerű sarkatlan cipő tartozott, a ruhatárban pedig otthagyták bő, gyakran kockás, ma már nevetségesen ható wickerjeiket. (A magyar viseletet csak néhány túlzó hazafi erőlteti, mint Petőfi Sándor, akit emiatt «Peleskei nótárius»-nak csúfoltak: de már 1848-ban, az általános hazafias felbuzdulásban mindenki magyar ruhát igyekszik viselni.)
A levegőben pacsuli-illat úszik, amely még brokátosabbá teszi a negédes és szenvelgő szavakat, amikkel a kor gavallérjai teszik a szépet.
V. Ferdinandus uralkodik, akihez Bajza József szép, hazafias intenciókkal telt költeményt ír.
Weinmüller Franciska körül e pillanatban előkelő kör képződik, amelynek tagjai közt a Jókai-család rokonai, a Tajnayak, Konkoly-Thegék, Beöthyek hangadó szerepet visznek. A katonaságot Bakonyi báró várparancsnok képviseli, akit polgári ruhában lévő «cserepár»-tisztek vesznek körül, akik «azon időben, szolgálaton kívül nem viseltek egyenruhát, hanem jártak divatos fekete frakkban, magas tetejű kalappal, esős időben fekete carbonari köpönyegben s csupán egész simán borotvált arcukkal külömbözteték meg magukat a polgáriaktól, csak egy félhold alakú arcszakállt hagyva meg szabály szerint».
Weinmüller Franciska összehajtogatott legyezőjével most megüti Tajnay uram vállát:
- Hallom, hogy özvegy Jókainé asszonyom a szőlőben levő pincéjében egy deli termetű, szép ifjoncot rejteget. Móric «kisasszony»-t a széltől is ója, de főként a szép női szemektől, amelyek Ámor nyilait lövelik.
- Ah, ez túlzás, szép hölgy. Az én derék ifjú atyafim, Jókay Móric már leveté kisasszonyos allurejeit, hiszen megcsiszolódott Pesten, ahol mint jurátus beférkőzött jobb társaságokba is.
- Ah, már jurátus! - szólt Weinmüller kisasszony - én azt hívém, hogy még Kecskeméten tanulja a Corpus Jurist.
- Ó dehogy, hiszen fényes eredménnyel elvégzé a jogot és patvarista volt itt Komáromban Asztalos István ügyvéd uramnál háromnegyed évig. De ismeretei bővítése végett Pestre ment és jurátus lett Molnár József uramnál, a neves fiskálisnál. Jelenleg Wrhowsky Sándor pesti prókátornál készül az ügyvédi cenzurára és csak vendégségben van Komáromban özvegy anyjánál.
- Én még színét se látám, csak hírét hallám - mondja Franciska kisasszony.
- Így jár az, aki emberkerülő létére nem keresi föl Komárom legvendégszeretőbb házát és városunk leggyönyörűségesebb, legszellemdúsabb hölgyét - feleli Tajnay. - Valóságos bűn az ilyesmi, bűn magunk ellen.
- Azon Jókay Móricról van szó - kérdi most Czuczor, - akinek néhány versét olvasám a «Pesti Divatlap»-ban?
- Ugyanazon személy - mondja Tajnay.
- Ah, költő! - kiált föl Franciska. - Meg akarok vele ismerkedni. Aki nékem őt előteremti, azt olyan jutalommal jutalmazandom, amelyet ő kíván.
- Jelentkezem... a csókért! - kel föl székéről Fogthűy. - Nevezett ifjú ugyanis néhány percen belül itt leend és ez nekem köszönhető.
- Hogyhogy? - kérdi Franciska.
- Én világosítám föl Móric rokonomat és barátomat, hogy versíró létére nem kerülheti el ezen szalónt, ahol Czuczor uram előtt hódolnak a múzsák... Mint órámról látom, közelg azon perc, midőn Móric barátom itt megjelenend.
- Kíváncsi vagyok az emberkerülő ifjú poétára! - kiált föl Franciska, aki Czuczor féltékeny pillantásával találkozik. - Czuczor uram el fogja látni néhány megszívlelendő tanáccsal, ha a literátori pályára akar lépni.
- Én csak egyetlen kifogást emelek Fogthűy barátom szavai ellen - szólt most Tajnay - és ez az, mintha az ő érdeme volna, hogy Móric barátunk és rokonunk itt leend. Mert ez az én elvitathatlan érdemem.
- Hogyhogy? - kérdi Fogthűy.
- A magyarázatot csak Franciska kisasszonynak gyónhatom meg fülébe, az ügy kényes és diszkrét voltára való tekintettel.
- Hohó! - szól Fogthűy. - Valamennyien tiltakozunk a fülbegyónás ellen, mert mindnyájan féltékenyek vagyunk Franciska kisasszonyra és nem engedhetjük meg, hogy előnyt nyerjél azon a réven, hogy a szép hölgy fülébe mondasz oly szavakat, amelyeket mi nem kontrollirozhatunk.
- De én kiváncsi vagyok - nevetett Franciska. - Jöjjön csak közelebb, Tajnay.
És Tajnay ezúttal Móric «kisasszony»-nak köszönhette, hogy a szép hölgy rózsaszínű fülkagylójához közel érhetett kacki bajusza:
- A magyarázat egyszerű, szép hölgy - súgta Tajnay. - A sógorasszonyom kíséré ide Asztalos Etelka kisasszonyt, aki rokonom és akinek én leszek ma este hivatalos «cicisbeo»-ja.
- Még mindig nem értem - mondta halkan Franciska.
- Asztalos Etelka leánya Asztalos István fiskális úrnak, akinél Móric barátom patvaristáskodott - súgta Tajnay.
- Az ifjú Jókay tehát szerelmes Asztalos Etelka kisasszonyba. Miért nem beszél világosabban, Tajnay?
- Ah - felelte Tajnay - ez csak olyan ifjúi «sentiment», még nem hivatalos a dolog és ép ezért kényes, hogy egy nőrokonomról határozott formában mondjam meg, hogy érdeklődik egy fiatalember iránt.
- Azért engedtem meg magának a fülbegyónást, hogy most titkolózzék és játssza a diszkrét lovagot? - mondta Franciska. - Pedig engem érdekel a dolog és részleteket kérek, külömben megharagszom!
- Móric barátom - felelte Tajnay - ügyvédbojtár volt Asztalos uramnál, Etelka viszont Jókay sógorának, Vály Ferencnek volt a tanítványa. Móric és Etelka így gyakran találkozhatának, hol apja irodájában, hol Vályéknál, akiknek házába Etelka leckeórákra járt. Mentül többször látták egymást a fiatalok, annál több rokonszenvet érzének egymás irányában. Titokban is találkozának. A dolog végre oly feltűnő lett, hogy a «vicispán» is észrevevé.
- Melyik vicispán? - kérdezte Franciska.
- Móric édesanyját hívják így a családban - felelte Tajnay. - Jókayné, úgy látszik, keveslé fia választását, talán valamelyik gazdag Domonkos-leány járt a fejében, egyszóval ismerősei és atyafiai körében azt kezdé terjeszteni, hogy ő nem engedné meg, hogy fia katholikus nőt vegyen el feleségül. Etelka ugyanis katholikus. Ez fülébe jutott Asztaloséknak, akik nagyon megneheztelének és nem engedék meg többé Etelkának, hogy Vály Ferencékhez járjon leckére. Asztalosné és Etelka elutaztak, Jókay Móric viszont szerelmét feledni elment Pestre jurátusnak.
- Óh a valláskülömbség már hány ifjú pár szerelmét szakítá szét! - jegyezte meg Franciska.
- Jókay Móric - folytatta Tajnay - azonban Pesten se feledé el Etelkát és ha szerét ejtheti, Komáromba jön, hogy találkozhasssék Etelkával, természetesen titokban. Én vagyok a postillon d'amourjuk és én szoktam jelen lenni találkozásaikon...
- Szóval ön az «elefánt»?
- Fordul majd úgy, hogy Móric lesz az én elefántom, ha megkapom jutalmamat azért, hogy Móric barátomat ezüst tálon prezentálhatom önnek és ha ennek a jutalomcsóknak súlyos következményei nemcsak az én szívemet fogják megbolygatni.
Franciska könnyedén meglegyinté legyezőjével Tajnayt.
- Ne udvaroljon nekem!... Czuczor máris nagyon figyel ránk.
- Csak annyit mondjon, mikor vehetem át a csókjutalmat? - suttogta Tajnay.
- Egyelőre még nem határoztam. Előbb mindenesetre egy szívességre kérem. Asztalos Etelkát csak futólag láttam és ismerem. Hozza őt körömbe.
- Nagyon szívesen - felelte Tajnay, - de én is szívességre kérem kegyedet. Etelka társaságában van egy fiatal hölgy is, aki elválhatatlan barátnője.
- És ki az?
- Annak a pesti fiskálisnak a leánya, akinél Jókay jelenleg jurátus. Wrhowsky Lujza. A leányka Szakolcán nevelkedett, teljesen tótajkú volt és ép azért nevelődik jelenleg a Jókayék házában, hogy megtanuljon tökéletesen magyarul. Rendkívül kedves, értelmes leányka, aki máris csaknem jól beszél magyarul. Etelka talán azért ragaszkodik ehhhez a leánykához, mert ő Jókay Móric közelében élhet.
- Hozza ide őt is, Tajnay - adta ki a parancsot Franciska. - És most menjen.
Fogthűy épp türelmetlenül és féltékenyen mondta Tajnaynak:
- Túlságosan elvonod a társaságból Franciska kisasszonyt!
Tajnay mosolyogva felelt, miközben fölkelt:
- Íme, visszaadom őt a szellemes conversatiónak, miután oly sokáig untatám közömbös dolgokkal.
- Óh dehogy, Tajnay! Nagyon érdekes volt, amit mondott! - szólt Franciska és újra belevegyült az általános társalgásba. Tajnay pedig valamelyik szomszéd szobában fölkereste Asztalos Etelkát és barátnőjét.
Néhány perc mulva egy iruló-piruló fiatal leánykát vezettek Franciska elé, aki egy «grande dame» fölényével és kedvességével csinált helyet maga mellett Asztalos Etelkának, míg baljára Wrhowsky Lujzát ültette.
- Az én kis udvarhölgyeim! - mutogatott Franciska a két piruló szűzre.
Tajnay mélyen meghajolt Franciska előtt:
- Hódolatom a koronázatlan királynőnek!
Fogthűy ebben a pillanatban kivonta svájci kulcsos zsebóráját, amelynek aranykulcsocskája ott fityegett Wellington-mellényén és szólt:
- Itt jön Jókay Móric! ... Pontos, mint egy fejedelem.
A jelenség, amely e pillanatban a hölgyek szemkörébe jutott, valóban fejedelmi volt. Egy karcsú, nyúlánk ifjú herceg. Dús szőke hullámos haja romantikusan kétfelé volt fésülve és nagyobbik választéka a homlokára borult előkelő világfájdalommal. Szemében a nefelejcsek, keleti mesék és lapiszlazulik kéksége merengett. Tejfölös arcán csak néhány nehezen ütköző szál jelezte a bajusz és szakálka helyét. Síma, kissé félszeg modorát még előkelőbbé és hűvösebbé tette az a jól szabott kék redingote csiszolt rézgombokkal, amely karcsú derekára feszült, a kasmir mellény, a galambszürke pantalló, a villogó escarpin, a magas tetejű; merészen ívelt szürke kalap (felül kissé gombaformájú) és vajszínű kesztyű, melyet kezében hozott magával. Egy papagájruhájú lakáj átvette tőle az elegáns belépéshez szükséges kellékeket, amelyeket kezében hozott és Jókai Mór most már csupasz kézzel siethetett a vendéglátó Franciska üdvözlésére.
Egy piruló arcú, ziháló keblű fiatal leányka, akinek gesztenyebarna haja és szürkéskék szeme az ifjúság gyöngéd, ártatlan báját sugározták, alig tudta levenni szemét az ifjú herceg és költő legkisebb mozdulatáról is.
- Engedje meg, szép hölgy, hogy magamat gráciájába ajánljam - mondta Jókai korának szertartásos körülményességével - Ásvay Jókay Móric vagyok és egyúttal asszonyanyám, özvegy Jókay Józsefné üdvözletét is prezentálom.
- Üdvözlöm körünkben - mondta bájosan Franciska és kezet nyújtott. - Foglaljon helyet itt mellettem, ifjú költő és embergyűlölő.
- Embergyűlölő nem lehetek ily szép hölgyek virágoskertjében - felelte Jókai nagyapáink bókoló készségével - és poétai érdemeimről hallgatnom illik oly társaságban, amely Czuczor Gergely uramat tisztelheti vendégeül.
- Ne szerénykedjék, fiatal barátom - mondta Czuczor - bármily dísze is az ifjúságnak a szerénység. Olvasám néhány költeményét a «Pesti Divatlapok»-ban. Új kor szelleme és hangja árad belőlük és én hiszem, hogy ön ennek a jövendőnek egyik dísze és hazánk zengzetes nyelvének egyik büszkesége leend. Macte, puer, sic itur ad astra! Egyébként jó magyar szokás szerint, mint idősebb mondom: «Isten hozott
Kezét nyujtotta Jókainak, aki az ifjú ember illő szerénységével és szívből jövő nagy tisztelettel szorította meg ezt a kezet. (A régi írók atyai szívvel támogatták a fiatal írókat, mert akkor még fehér holló volt az, aki a «literátori» pályára ment és a hollóknak nem kellett kivájniok egymás szemét.)
- Kedves barátom! - szólt most Franciska. - Nem szavalná el nekünk egyik költeményét?
Jókai szerénykedve tiltakozott, de Czuczor biztatására és Franciska sürgetésére elszavalta egyik költeményét, amelynek nagy sikere volt - a hölgyek különösen tapsoltak - úgyhogy elő kellett adnia mind a három versét, amely a «Pesti Divatlapok»-ban Petőfi támogatásával megjelent. A hölgyek kipirultak, csillogó szemmel tapsoltak, ami talán nem is a költeményeknek, hanem az ifjú költő férfiúi szépségének szólt. Czuczor, talán egy kevés titkolt irígységgel most azt kérdezte:
- Ismersz, öcsém egy Petőfi Sándor nevű ifjú költőt?
- A legjobb barátom - felelte Jókai.
- Ma Magyarországon ez az ember írja a legszebb verseket.
- Örvendek, hogy ezt hallom - mondta Jókai -, mert én tűzbe tudnék menni Petőfiért!
- Ki az a Petőfi? Hol lehet verseit olvasni? Hol lehet őt látni? - kérdezék csivogva a hölgyek, mint egy megzavart madársereg.
- A hölgyek kíváncsiságát azzal elégíthetem ki - felelte Jókai -, hogy holnap személyesen prezentálhatom Petőfit. Komáromba fog érkezni hajón és anyám vendége lesz.
Jókai igazat mondott. Már Pesten sokat beszélt Petőfinek Asztalos Etelkáról, azonkívül nemrég olyan levelet írt neki, hogy Petőfi kötelességének tartotta sietve fölkeresni barátját és «megnézni» azt a leányt, akit Jókai szíve titkos mátkájának tekintett.
Petőfi csak néhány percre terelte el Jókairól a figyelmet, mert a vendéglátó Franciska tapintatosan és számítással ismét Jókait igyekezett megtenni a társalgás középpontjává.
A figyelmes szemlélő észrevehette volna, hogy már előbb is, mialatt Jókai szavalt, Franciska minden kokettériáját tűzbe vitte, hogy magára vonja az ifjú költő figyelmét. Jókai is mind mélyebbeket tekintgetett a kacér, bűvös szempárba és mialatt egyre jobban kipirult, egyre tüzesebb és szellemdúsabb lett, annál kevesebb pillantása jutott a gesztenyebarna hajú és galambszürke szemű «udvarhölgy» számára. Etelka szeme megnedvesedett féltékeny könnyektől.
Az ifjú herceg most érezte először varázshatalmát. Talán először volt hölgytársaságban, ahol ünnepelték; az írói hiúság győzött szerelmi hűségén, vagy talán Weinmüller Franciskához képest kissé szürkének találta Etelka szemét.
Jókai mind rohamosabban hódított. Hiszen mestere volt az ilyenféle találós kérdések feladásának, mint:
- Melyik asszonynak nincsen és sohasem is volt férje?
-
- A harang.
- Melyik vár nem feketült meg nyolcszáz év alatt?
-
-
Ezeknek az «elmejátékok»-nak a megfejtése zálogadással, a zálog kiváltása csókkal járt és Jókai nagyon leleményes volt abban, hogy a játékok mennél elmésebbek, a csókolózó alkalmak pedig mennél gyakoriabbak legyenek. Kitalált ilyenféle játékokat, mint: «A csillagos ég lehozatala», a «végnélküli fa», a «spanyol király gyászolása», a «Hollandiából érkezett legyezőszállitó hajó» stb.
Az ifjú költő öntudatlan játékot folytatott az élettel, szerelemmel, dicsőséggel. Tetszelgett abban a szerepében, hogy az ő leleményessége szabja meg, hogy «hány ölnyire esett a kútba» vagyis hány csókkal kell őt kiváltani onnan és hogy ki csókolja meg: Franciska vagy Etelka? Némán gyönyörködött abban, amit észrevett, hogy két nő vetélkedik érte. De minden kútnak végre is feneke van. Egyszer, amikor nagyon mélyen talált beleesni a kútba és Franciska csak a csókok sokaságával tudta kiváltani onnan. Etelka hirtelen elsápadt, elalélt, úgyhogy Jókainak csap épp annyi ideje maradt, hogy a leány mellé ugorhatott és elkapta derekát, még mielőtt lerogyott volna.
- A levegőre! - suttogta a leány gyönge hangon.
Egy hűvösebb, zárt folyosóra került Etelka és a társaság egy orvos tagja is utána sietett.
- Nem, köszönöm, nincs már semmi bajom - mondta a leány az orvosnak. Hogy is lett volna baja, amikor annak a karjában volt, akit szeretett. Az orvos visszavonult, miután szagló-üvegcséjét ráerőszakolta a leányra. Móric és Etelka négyszemközt maradtak.
- Hazamegyek; ha akarja, elkísérhet - suttogta a leány.
- Még oly korai az idő!
- Jó, hát maga maradjon és mulasson jól azzal a varázsló Circével. (A klasszikus regék akkor még a levegőben voltak.)
- Óh csak nem gondolja, hogy én komolyan teszem a szépet Franciskának? - védekezett Jókai, - Nem veszem el, ami a másé. Hát azt hiszi, nem vettem észre Czuczor féltékeny pillantásait?
- Épp az ilyen kacér nők tetszenek maguknak férfiaknak. (Az alig húsz éves ifjúnak hízelgett, hogy őt a férfiak közé számították.) Ha ez a Franciska nem volna oly gazdag, ujjal mutogatnának rá az emberek. Mit keres Czuczor uram ebben a házban? Egy pap?
- Hiszen Franciskának - felelte az ifjú - csak a kisujjával kellene intenie és Czuczor uram sutba dobná talán a reverendát is. De Franciska, akinek óriási vagyona van, nagyobbra tör, grófról, talán hercegről álmodik és Czuczor uram az ő szalónjában csak plátói és költői ihletet meríthet.
Ennyire vak, mint Jókai, még a fiatal süldőleány se volt, úgyhogy azt hitte, Jókai máris túlságosan mélyen talált Franciska szemébe nézni, hogy már csak az erényeit látja, hibáit nem. És csakugyan ez történt Jókaival. Akit szívébe fogadott, arról az ő szerelme leolvasztott minden salakot és csak a színaranyat látta és becsülte meg benne. Etelka tehát izzó féltékenységgel szólt:
- Kedves barátom, ön válaszúton van e pillanatban, önnek választania kell köztem és Franciska közt. Ha ön a gazdag örökösnőt választja, én nem fogok útjába állni, hanem visszavonulok és tovább is szeretni fogom önt, de némán és látatlanul, mert azontúl ön engem nem fog tovább láthatni.
- Hazakísérem, Etelka - mondta Jókai, aki ezzel a kijelentésével nagy követ vett le a leány szívéről.
De mi történt volna, ha Franciska kérte volna meg Jókait, hogy ne kísérje haza Etelkát? Erre a kérdésre jobb nem is válaszolni. A kérdés különben föl se vetődött. Hiszen Czuczor a férfi féltékenységével, amely izzób, mint egy kisleány bánata, kérdezte Franciskától, mihelyt négyszemközt lehetett vele:
- Kegyed mindig csak játszik az én szívemmel. Ma ügy kitünteté azon ifjú költőt, mintha koromat akarná szememre vetni...
- Czuczor, csak nem féltékeny arra a süldő kamaszra? - szólt Franciska. - Hiszen gyerek még a poéta úr. Vagy ön nem látta, hogy ott volt egy kisleány, akit Móric «kisasszony» holdvilágos szerelemmel szeret?
Czuczor megkönnyebbülve fölsóhajtott. Franciska pedig titokban bosszúságot érzett, hogy az a «fruska» mégis vissza tudta venni tőle Mórickát.
Csikorgó, szikrázó hóban, de szép, hideg időben kísérte haza Jókai az Asztalos-leányt. Elől ment Móric és Etelka, hátrább, mintegy tisztes távolban az idős rokonhölgy és Wrhowsky Lujza. Tajnay ott maradt Franciska bűvös körében Fogthűyvel együtt.
Móric és Etelka újra megfogadták szent esküvéssel, hogy csak egymást fogják szeretni, amíg élnek. És a karikagyűrű mint valami napkorong feltünedező felső íve jelent meg kelő reményeik hajnalán.
Az Asztalosék háza előtt a «kopogtató»-val addig zörgettek, amíg ki nem jött az álmos szolgáló a Rozália-téri házból, amelyen az akkori idők szokása szerint cégtábla hirdette, hogy ott ügyvédi iroda van (még pedig Komárom legnépszerűbb fiskálisának az irodája). A kapu kinyílt és elnyelte a hölgyeket.
Jókai egyideig még fölnézett az ablakokra, aztán nekivágott a sötétségnek, hogy hazamenjen a Szombati-utcába. Egy árnyék követte, Jókai megfigyelte, hogy ez az árnyék már előbb is ott settenkedett valahol, amikor Etelkától elbúcsúzott. Jókai meglassította lépéseit, mert kellemetlen az, ha valaki jön az ember után. Hátha rossz szándéka van?
Az árnyék jött, jött és végre elérte Jókait. Jókai most hirtelen visszafordult, szemébe nézett az árnyéknak és visszatántorodott.
- Édesanyám!...
A «vicispán» volt.
- Édesanyám!... hogyan kerül ide?
- Látni akartam saját szememmel, hogyan cimborázol ellenségeimmel, akik kígyót-békát kiáltanak rám és elhíresztelik a városban, hogy én kínoztam, gyötörtem bodogult apádat a sírba! És te még szóba állsz ezzel a szemétnéppel? Édesanyád rágalmazóit szépen hazakíséred és mint a holdkóros nézel föl arra az ablakra, ahol, mint sejted, az a kis «béka» gyertyát gyujtott.
A kisváros pletykáinak kígyónyelvei sziszegtek ezekben a nagy hévvel elmondott, bosszús, pattogó mondatokban. Jókai legjobb szerette volna fülét bedugni, de ez nem illik anyai dörgedelemmel szemben. A «vicispán» tovább átkozódott, elátkozta Weinmüller Franciskát, aki szalónjában búvóhelyet ad a titkos szerelmeseknek, elátkozta Asztalosékat, akik az ő szemefényét, legjobb és legokosabb fiát akarják behálózni, elátkozott mindenkit, talán még a teljesen ártatlan Wrhowsky Lujza kisasszonyt is.
Jókai némán, megadón hallgatta mindezt. Nem akart oly színben feltűnni, mint aki édesanyjával szemben ellenségeit - még ha vélt ellenségek is - védelmezi. Tudta, hogy Etelka iránt való szerelmének mindig útjába fog állani édesanyjának vérig sértett hiúsága és a kisvárosi pletykától fölizgult, elkeseredett dühe.
Az ilyen lehetetlen akadályokkal szemben néha még akaraterős emberek se tudnak boldogulni. És Jókai sokkal gyöngédebb lélek volt, semhogy választani tudott volna édesanyja és Etelka közt.
Magában, ha vérző szívvel is, máris lemondott Etelkáról vagy legalább is a kisvárosi sziszegő pletykakígyók elől a fővárosba akart menekülni. Ettől fogva Pest Jókait végleg elhódította Komáromtól.
Másnap megjelent Petőfi Komáromban. Darutollas kalappal, virágos fekete tafotából varrott atillában, amelyre nyakravaló nélkül egyszerű széles keményítetlen inggallér borult, és fokos volt kezében.
- Sándor, veled utazom holnap Pestre - ezzel fogadta Móric a pesti barátját.
- Jól van, de előbb megmutatod nekem azt a kislányt, akit magadnak választottál.
- Az a kislány... - mondta zavartan Jókai - nem lehet az enyém... Anyám ellenzi házasságunkat...
Többet Jókai nem mondott. Petőfi pedig csóválta a fejét. Egyszerűen nem értette meg, hogy ha valaki szeret egy leányt, hogyan mondhat le róla szülői parancsszóra. Hiszen tudjuk, Petőfi mily erőszakos, szinte vad módon szöktette meg később Juliskáját. Petőfi azt gondolta magában, hogy mégse lehet olyan nagy szerelem az, amiről oly könnyen le lehet mondani. Belenyugodott tehát a változhatatlanba.
Jókai, amint végigsétáltak a kisvárosi korzón, még megmutatta Petőfinek Asztalos Etelkát, de lehet, hogy ekkor látta utoljára...
Sem Etelka, sem Weinmüller Franciska többé nem játszottak szerepet Jókai életében. Minthogy ez a két női alak végleg eltűnik regényünk színteréről, illik elmondanunk további sorsukat. Weinmüller Franciska egy Bárány nevű érsekujvári kereskedő felesége lett, de férje eltékozolta hatalmas, szinte fejedelmi vagyonát, úgyhogy Franciska teljesen elszegényedett. Az ötvenes években látták még Pesten az Erzsébet-téren, ült egy padon és várta Czuczor Gergelyt, aki arra szokott sétálni, hogy alamizsnát kérjen tőle.
Asztalos Etelka, amikor látta, hogy Jókai szakított vele, feledni és gyógyulni ment egy fürdőhelyre, de hiába. Hervadozni, sorvadozni kezdett, mint a falevél, amelyet többé nem ér a nap éltető melege. Őszre le is hullott. Hazajött Komáromba és néhány nap mulva meghalt.
(Folyt. köv.)