Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 21. szám · / · SZINI GYULA: JÓKAI
vajjon a világ micsoda kalkulust fog adni?
Pápa Veszprém megyének ha nem is székhelye, de legfejlettebb, legértelmesebb városa: azzá teszi református főiskolája, amelyen országos nevű tanárok, Tarczy, Bocsor, Stettner tanítanak. A városi lakosság egy része abból él, hogy diákoknak ad szállást, ellátást. Klára Sándor gazdálkodó, aki tréfás szavú idősebb ember, 1841 őszén, az iskolai év elején két diákot fogad be kiadó szobájába. Az egyiknek neve Jókai Mór, a másiké Kerkapoly Károly. [*]
- Hát a fiatal urat merről fútta hozzánk a szél? - kérdi a mindig jókedvű házigazda attól a leányos arcú, félszeg modorú, tizenhat éves diáktól, akinek borjúbőrrel bevont ládájára letelepedik.
- Révkomáromi vagyok - feleli a szende ifjú.
- Nevezetes város - mondja a házigazda. - Hát aztán sokszor kikapott-e szíjjal a majsztramtól?
- Nem voltam én soha vargainas - feleli önérzetesen az ifjú. - A grammatikát, a szintaxist és az alsóbb bölcseleti osztályt a komáromi kollégiumban végeztem el, de mivel szülővárosomban nincs főiskola, ezért jöttem Pápára.
- No hát Isten éltesse nálunk a diák urat. Vasz biligajdesz? Tudunk-e németül?
- Voltam én német szón is Pozsonyban - feleli az ifjú -, mint cseregyerek laktam Zsigmondy Sámuel professzor úrnál és Schröer Tóbiás Godofredus professzor úr oktatott a német nyelvre.
- Valde bene. Hát csak tanuljon tovább, ifiuram, hogy megörvendeztethesse édesatyját.
- Édesatyám nem él már - szól komor hangon az ifjú.
- Hm... hm... - köszörüli torkát a házigazda és pajkos szemén keresztül is részvéttel néz az ifjúra.
- De atyám helyett Vály Ferenc, a sógorom oktatott engem odahaza.
- Vály Ferenc! Hiszen ismerem. Rokonai vannak Pápán. Derék ember, szép szál ember, meg se látszik rajta, hogy valaha kathólikus pap volt. Hát a fiatal úrnak sógora? .
- Eszter nénémet vette el feleségül - feleli az ifjú - és atyám helyett ő lett atyám. Meg is tanított franciául, angolul, olaszul. Minden reggel már öt órakor ott kellett lennem az írószobájában, úgyhogy én most a tyúkokkal ébredek. Nem lesz baja a költögetésemmel, Klára uram.
- Hát... minden jót kívánok a diák úraknak! - köszön el Klára Sándor.
A két diák egymásra néz. Közös szobába vetette őket a sors. Az egyik kemény tekintetű, parancsoló, csaknem erőszakos természetű ifjú. Valami szemtelen természetességgel foglalja el a jobb helyet, jobb ágyat. A másik szelid, csaknem szótlan és mindenbe belenyugvó. Kék szeme mintegy irgalmat kér. Szinte azt lehetne mondani:
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Néhány utcával odább, egy Getz Vencel nevű német szabó házában másik két diák húzódott meg. Az egyik
A pápai főiskolán van egy ifjúsági «Képzőtársulat», amelyet Tarczy Lajos, a természettudomány nagynevű tanára vezet. Önképzőkör, olyan, mint amilyenek napjainkban is virulnak. Az ifjúság szaval, némelyik a saját novelláját vagy versét olvassa föl, mások megbírálják és ha jónak találják, megörökítik az önképzőkör aranykönyvében. Díjak is vannak kitűzve, amelyeket Tarczy professzor oszt ki az iskolai év végén. A díjkiosztásról néha a szépirodalmi lapok is megemlékeznek és így «futnak be» először a köztudatba azok a nevek, amelyek később esetleg híresekké válnak.
- A Képzőtársulatban - beszéli el Kerkapoly Jókainak - ma fölállt egy diák és árvamegyei tót dialektusban elszavalta a «Szózat»-ot. Volt nagy röhögés, de annál zordabb lett Tarczy professzor uram arca. Megkorholta a diákot, hogy meri megszentségteleníteni Vörösmarty költeményét.
- Hogy hívják ezt a diákot? - kérdi Jókai.
- Petrovics Sándor.
- Ismerem látásból - mondja Jókai. - A minap találkoztam vele. Sáros-esős időben történt, egy sikátorban jött rám szemközt; kurta köpönyege halavány arca elé húzva; mindig olyan nagy, rohanós léptekkel jár, mintha valakit űzne s nem szokott a szemével keresni senkit. Egy diáktársam rákiáltott: «Hová, bús hazafi?» Nem felelt semmit, félretaszított az útjából és tovább ment. [* ]
- No majd megtanítjuk móresre! - szól az erélyes Kerkapoly.
- Ugyan ne bántsd - csillapítja le a szelid Jókai. - Hallom, nagyon rosszul megy a sora, úgyhogy aligha fogja sokáig kibírni Pápán. Különben igen tehetséges ember. Verseket szokott írni, barátai el vannak ragadtatva tőle, különösen Orlay Petrics.
- Az még nem ok arra, hogy valaki úgy fennhordja, az orrát! - mondja Kerkapoly.
- Magával és a világgal meghasonlott ember ez a Petrovics. Sehol sincs nyughatása, vissza akar menni vándorszinésznek.
- Hát ezt kitől tudod?
- Orlay Petricstől - feleli Jókai -, akivel összemelegedtünk, mert ő is festeget, mint én.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Az iskolai év végén Tarczy professzor úr kihirdeti az eredményt, hogy az ifjúsági Képzőtársulat első díját Orlay Petrics Soma nyerte el novellájával, de díjat kapott Jókai Mór is, egy aranyat «Tűz és viz» című beszélyéért. Petrovics is kapott egy aranyat - szavalatáért. Ács Károly, aki szintén verselget, a negyedik kitüntetett. Összesen nyolc fényes körmöci aranyat kaptak ők négyen.
- Hohó, fiúk, nem addig van a! - kiált föl Kerkapoly - a nyolc aranyból egyet eliszunk!
Az iskolai év végén rendszerint lazább a fegyelem, hiszen mindenkinek kezében van már a bizonyítvány, a tanárok nem bosszulhatják meg az ilyen kiruccanást és jövőre, ha nagyon hangosra sikerült is a mulatság, a professzor urak elfelejtik.
A négy diák tehát fölvette a pénzt a főiskola pénztárosánál, Horváth Ignác uramnál és még aznap este nagy dáridót csaptak «Fromm zsidó» korcsmájában.
Ezernyoleszáznegyvenkettőnek egy nyári estjén történt, a vadszőlőborította lugasban ünnepies fehér abroszt terített föl Fromm uram, mert ha nem is néz ki sok pénz a diákokból, mégis csak jóban kell lenni velök, hogy éjszaka ne szedjék le a cégtáblát és ne rakják föl a szomszéd kutyapecér házára.
Csillagos éjszaka, tizenhét-tizennyolc éves ifjak, veszprémi karcos, tüzes köszöntők és néhány more, aki belopakodik hegedűjével. Föláll Petrovics, elszavalja egy bordalát, viharos koccintás, Petrovics leül és - nem iszik. A legszebb bordalok írója furcsa egy szerzet, bort prédikál és vizet iszik, mert elve és fogadalma így tartja. Később is, mikor tellett neki italra, két deci rác ürmöst ivott meg, soha egy gyűszűnyivel se többet... Ünneprontó.
Talán ezért nem is sikerült a mulatság. Néhány diák, aki először ízlelte meg a «hegy levét», ökrendezik. Jókainak is fáj a gyomra, szédül. - «Egy aranyat költöttünk rá a mulatságra - mondja szobatársának, Kerkapolynak, akinek karján távozik -, de megérte azt a tanulságot, hogy a mulatság, éjszakázás nem nekem való.» [*]
(Folyt. köv.)
[*]
[* ]
[*]