Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 21. szám · / · SZÁSZ ZOLTÁN: A HÁBORÚ UTÁNI IRODALOM SZELLEME
De egy más szempontból is jellemző Valéry feltörése szellemi arbiter elegantiarummá. A bergsonizmus vagy legalább is a Bergson-fanatikusok csendes, de döntő háttérbeszorulását jelenti ez. Valéry az intellektualizmus költője; nem oly értelemben, mint ahogy ez Sully-Prudehomme volt, aki meglehetősen hideg bölcsészeti költeményeket írt az Igazságról és a Boldogságról, hanem azért, mivel legfőbb passziója az értelemnek működését, játékait, törvényeit élni át és fejezni ki verseiben. Nem az ösztön úgynevezett mélységeibe, ahol rendesen semmi vagy legfeljebb zavaros összevisszaság van, száll ő le, hanem a gondolat szitakötő-táncát az öntudat legmagasabb régióiban figyeli meg. Valéry a pontosság, az éles fogalmi elhatárolások költője s így tehát érthető, hogy az úgynevezett “tiszta költészetről", erről a logikával megközelíthetetlen fluidumról azt mondta, hogy akik túlságosan buzgón hajszolják, egész biztosan csak a barbársághoz jutnak.
Nem akarok most Valéry költői értékével foglalkozni. Mint szellemtörténeti tünetnek azonban nagy jelentősége van páratlan és váratlan vogue-jának. Az intuició fogalmával, az érzés, az ösztön jelszavaival űzött visszaélések jövőbeli valószinű elapadására lehet ebből következtetni. Nem mintha hajlam ily visszaélésekre nem támadna majd ezután is sokakban; hiszen a tehetségtelenség és kulturátlanság mindig szívesen hivatkozik az ilyesmikre, remélhető azonban, hogy a közönség és pedig az elit, a sznob s az átlag olvasó egyaránt megúnta már ezt az antiintellektuális szellemi-proletárlázadást. Kezd megint erősebben derengeni annak az igazságnak a fénye, hogy intuició és értelem, esprit de finesse és esprit géometrique, ösztön és tudás nem ellentétes sarkok, melyek taszítják egymást, hanem egymással nagyon is megférő, sőt egymást támogató működései az emberi léleknek. S ép ezért amilyen dőreség az a felfogás, hogy akár az életet az ésszel maradéktalanul megmagyarázni, akár irodalmi alkotásokat tisztán észmunkával “konstruálni" lehet, ép olyan barbárság az a hit, hogy az intuició, az ösztön minden s az értelem és tudás semmi. A valóság az, hogy a megismeréshez és alkotáshoz mindakettő szükséges. Hogy mily mértékben, azt még sohse senki ki nem számította. Vannak szellemtörténeti korok s vannak egyéniségek, melyekben vagy kikben az egyiknek a szerepe a szembeszökőbb, vannak mások, melyekben inkább a másik látszik uralkodónak. De azért mindig jelen van mindakettő, mikor valami nagy történt vagy születik. S most is, ha az intellektualizmus nagyobb hullámokban fog elömleni az irodalom és művészet mezőin, azért az intuició, a megérzés forrásai se fognak elapadni.