Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 21. szám · / · SZÁSZ ZOLTÁN: A HÁBORÚ UTÁNI IRODALOM SZELLEME

SZÁSZ ZOLTÁN: A HÁBORÚ UTÁNI IRODALOM SZELLEME
A háborúutáni emberiség két nagy élménye

Két nagy élménye volt a háborúutáni világnak, két, természetesen szintén nem egészen tökéletesen új, de a háború nyomán rendkívüli mértékben feldagadt élménye: a technika fellendülése és a szociális forradalom. Az automobil és a rádió demokratizálódása s a repülőgép diadalútja egyre jobban rányomják ezekre az évekre bélyegüket. Már maga a világháború is a gépek háborúja volt, érthető tehát, hogy a mai békeéletet is egyre inkább átszövi a tehnika, az élet elmehanizálódása. Igaz, a gazdasági leromlottság ma még megakadályozza, hogy a széles tömegek kiélvezzék mindazokat az előnyöket, amiket ezek a tehnikai csodák nyujtanak; ez azonban nem csökkenti, hanem még talán emeli a tehnika presztizsét. Az autó, a repülőgép azoknak az embereknek életébe is, akiknek nincs autójuk s akik sohse ültek repülőgépen, gyorsabb ritmust s több vállalkozási merészséget visz bele. Egyik legbizarrabb jelensége a háborúutáni világnak, hogy egy dúlt, elszegényedett, sok rétegében fáradt emberiség sokkal gyorsabb tempóban és merészebben kényszerül és vágyik élni, mint a háborúelőtti rendezettebb, pihentebb emberiség. Túlzásnak tartom ugyan azt a gépellenes felfogást, hogy a civilizációnkat tönkreteszi a gép, kiölve belőle minden lelkiséget; de hogy épen az irodalom és művészet terén a tehnika, a gyorsaság, a hasznossági szempont szuggesztiója sok esetben káros hatású, azt magam is vallom. Már a kubizmus bolondja volt ennek a varázsnak, de meglátszik ez a bűvölet a konstruktivistákon is. Művészektől lehetett olvasni nemrég ilyen kijelentéseket: minden műalkotásnál többet ér egy mozdony, vagy: szép az, ami hasznos, gazdaságilag célszerű. Igaz; hogy ezt az elméletet inkább székeken vagy más használati cikkeken demonstrálják, mint magasabbrendű irodalmi alkotásokon. Az irányzatos politikai irodalom mindenek föléhelyezésében vagy egyedül jogosítottságának hirdetésében is ez a szellem érvényesül. De viszont, ami egyoldalú túlzássá fajulva káros és esztelen, annak lemérsékelt s más tényezőkkel egyesülő hatása lehet üdvös is. A technika szellemének hatása az irodalomra és művészetre jótékonyan ellensúlyozhatja például a gyakran teljesen széllelbélelt miszticizmusok és transzcendentálizmusok burjánzását.

A másik nagy élménye a háborúutáni világnak a szociális forradalom. Legjelentősebb hulláma ennek az oroszországi bolsevista forradalom volt, de ehhez hasonló tömeglélektani hatásokat váltottak ki a többi országbeli kisebb proletárdiktatúraszerű mozgalmak is, sőt a fascista s mindenféle ú. n. ellenforradalmi uralmak is. A bolsevizmus programjában benfoglaltatott az egész régi világ elsöprése, a régi társadalmi épületnek körülbelül a földszínével való egyenlővé tétele. S valóban, a bolsevizmus annyi rombolást, oly kavarodást idézett is elő, ami méltán megrendítette egy egész nemzedék gondolat- és érzésvilágát. Már az első pillanatra ez a mozgalom irodalom- és művészetellenesnek tünik fel. Jellemző tulajdonságai, a szabadság- és egyénisegellenesség, két olyan sajátság, melyeknek uralma alatt művészet és irodalom csak nagyon kezdetleges képzelhető el. A kezdetlegesség azonban nem is lehetett ellenszenves a bolsevizmus számára, amely maga is egy kezdődő világ s a mely alulról, a legfejletlenebb, legműveletlenebb néposztályok szükségleteiből és értelmiségi fokáról kiindulva akarta felépíteni ezt a maga új világát. Ott, ahol minden a parasztok és munkások tömegeinek szükségleteihez vagy pláne lelkiségéhez igazodik, ott a művészet is csak kivételes esetekben produkálhat értékeset. Ezek a kivételes esetek azok, mikor a művész épen ebben az állapotban, ebben a gazdasági letaroltságban és forradalmi felhangoltságban találja meg egyénisége számára a megfelelő ihlető környezetet. Nem is lehetetlen, hogy az orosz forradalom vagy a mai szovjetrendszer kitermelt néhány becses alkotást. A sivatagnak is van rózsája s a jeges ormoknak is havasi gyopárja. Általánosságban azonban a bolsevizmus nem kedvez az irodalomnak. És pedig nemcsak oly értelemben, hogy a diktatúra ott, ahol uralkodik, lehetetlenné teszi minden nagy, legalább is igen sok kíváló egyéniség kifejlődését, hanem tisztán azáltal is, hogy a primitívséget, a kezdetlegeséget, a vadságot és a nyerseséget mintegy eszményévé avatja. Ez meglátszik ott is az irodalmon, ahol sohse jutott uralomra a bolsveizmus, ahol csak híradásokon és olvasmányokon átszűrődött élmény volt: egész Európában. Majdnem minden előbb felsorolt iskolát vagy irányzatot jellemzi a kezdetlegesség dédelgetése. Egyes régi jelszavak üldözése is ebből a szellemből fakadt. A l'art pour l'art-ellenesség s a célszerűségi irodalom magasztalása is kétségtelenül primitívség, mert hisz valószinű, hogy a művészet kezdeteiben nagy mértékben hasznossági célokat szolgált s csak kisebb mértékben volt öncélú tevékenység terméke. Freud szerint az őskori barlangokban talált állatrajzok sem gyönyörködtetési célú, vagy az ábrázolással járó önkiélési ösztönből fakadt alkotások, hanem mágiát szolgáló jelek, melyekkel bizonyos állatokat hol megnyerni, hol ártalmatlanná tenni igyekeztek. Tehát célszerűségi, hasznossági alkotások. Hogy viszont a művészet csúcs-alkotásai nem irányzatossági művek, hanem elsősorban a művész önkifejtésének termékei, ezt még biztosabban tudjuk. A művészet tehát inkább gyökerében l'art pour l'art-mentes, legmagasabb nyúlványaiban pedig épen ezt az elvet demonstrálja. Mély összefüggés van aközött, hogy: a háború durvává, alantassá, barbárrá tette az emberiséget, aztán a bolsevista forradalom az így eldurvult emberiség legdurvább rétegének szükségleteihez és érzésmódjához szabta a maga programját s hogy azoknak az éveknek művészete, melyben mindez lejátszódott, szintén a primitívség, a fejletlenség, az alantasság, a köznapi hasznosság felé fordult, mint ideál fel.

De ebben az összefüggésben rejlik is a mentsége a forradalomterhes irodalom zavarosságának és kezdetlegességének. Bár mentségre nincs is szüksége; elég, ha azt mondom, magyarázata. Egy forradalmi korszak, akár a háború, csak akkor lehet szellemileg fejlesztő hatású, ha nem tart túlsokáig, ha nem forgatja ki teljesen formájából a társadalmat. Ez azonban egy olyan feltétel, amit épen egy marxista forradalom vagy egy ilyen forradalmiság szellemi vállalása nem teljesíthet, lévén ennek lényege az egész társadalom és uralmi rend átformálása. Ezt pedig nehéz szentelt vízzel s néhány hét alatt megcsinálni. Az igazi, telivér marxistát különben nem is zavarja ez az irodalmi elcsenevészesedés, mely a forradalom folyamán s nyomán támad, mert hisz ez mindent alárendel az osztályharcnak, melynek kedvező alakulása a proletárság számára őt mindenért kárpótolja. Lenint is csak ebből a szempontból érdekelte az irodalom. Különben a forradalmárság és forradalmiság mindig bűvös varázsú fogalmak voltak az irodalomban. S nem minden ok nélkül. Sok dicsőséges forradalom járult hozzá az emberiség haladásához s a szellemi szabadságot a mai demokratikus államokban biztosító, ugyancsak tökéletlen, de mégis igen becses vívmányok létrejöttéhez. De ezeknél a politikai meggondolásoknál fontosabb magának a forradalmiságnak, mint teremtő szellemi elvnek presztízse. S valóban, minden igazi művész forradalmár, mert a maga képére alakítja át az egész világot. Csakhogy ennek a forradalmiságnak, mely különben csak átvitt, metafórikus értelemben viseli a legsajátosabban politikai uralmak megváltoztatására alkalmazott forradalom nevet, egyáltalában nincs szüksége ahhoz, hogy hasson és teremtsen egy valóságos politikai vagy pláne szociális forradalomra. A szellemi forradalmiság jelentkezhetik a legmélyebb szociális békében is, a forradalmár, a szellemileg forradalmár író lehet a legbékésebb nyárspolgár is. Egy olyan mélyreható, egész osztályokat elpusztító, a szellemi szabadságot elnyomó s mindezt egy egészen új társadalom létrehozása céljából csináló mozgalom, mint a bolsevista forradalom vagy akár csak egy ilyesmit előkészítő pártállás azzal a veszéllyel jár viszont, hogy az írókat a mindenáron való, a mesterkélt forradalmiság, a mindentelpusztítás mániájával telíti. S emellett tartalmilag is megköti azokat az írókat, akik szuggesztiójának engednek s a proletárok és parasztok s általában az alsóbb osztályok trubadurjává vagy pláne a bolsevista állam eszményeinek kritikátlan felmagasztalóivá szegődnek. De még oda is, ahová ezeket a tartalmi elfogultságokat nem tudja beleszuggerálni, beleviszi a mindenáron való újítás, a hagyományoktól való elvi elrugaszkodás mániáját. S így a szociális forradalom hatása megronthatja az igazi tehetséges írókban úgyis folyton működő szellemi forradalmiság autonóm munkáját.