Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 21. szám · / · SZÁSZ ZOLTÁN: A HÁBORÚ UTÁNI IRODALOM SZELLEME

SZÁSZ ZOLTÁN: A HÁBORÚ UTÁNI IRODALOM SZELLEME
Pszihológizmus, analizis és szintézis

Egy másik hajlama az irodalmi alkotásnak, melyre az utóbbi időkben, legalább ami a hangoskodó közvéleményt illeti, rossz évek jártak, ez a pszihológizmus volt. Pedig a pszihológia, vagy legalább is a pszihológizálás szintén természetes alkateleme minden magasabbrendű irodalomnak. Persze a fejlődés itt is jogosult és szükséges. Bármily mintaszerű remeklései az alkalmazott lélektannak találhatók Stendhal, Balsac és Flaubert regényeiben, Maupassant novelláiban s a francia drámairodalomban, mely a lélektani vizsgálódás kifogyhatatlan laboratóriuma, bizonyos, hogy nemcsak az irodalomra szuggesztióját gyakorló tudományos kutatás, - freudizmus! - de maguknak az íróknak belső önszemléleti attitude-je is az utóbbi idők folyamán olyan új lélekterületeket tárt fel, melyeket az irodalmi lélekábrázolás nem hanyagolhat el. Bergson a század elején megjósolta, hogy az új század lélektani érdeklődése a tudattalan s általában a tudat homályosabb területei felé fog, fordulni s valóban azóta Freud époly inspirálója lett a modern írók témakereső ízlésének, mint ahogy Bergson befolyásolta az egész húsz év óta író nemzedék szemlélési módszerét. De ha az önelemezés mint irodalmi módszer más szótárt, más szempontokat fejlesztett is ki magából, mint például a. Bourget-féle lélekábrázolás, ez még egyáltalában nem jelenti a pszihológizmus halálát. Erről szó sincs és jó is, hogy nincs szó. Pszihológia nélkül az irodalom végtelenül kezdetlegessé és érdektelenné szegényednék. Az a pszihológiátlan vagy inkább kezdetleges pszihológiájú naivitás, mely a hősi époszokon és népdalokon elömlik, a mai kultúréletből aligha sarjadhat ki s még ha akadna is egy ilyen műnek alkotására hajlamos író, alig valószínű, hogy műveivel mélyebben megragadja a mai kultúrembert. Hiába jósolták a futuristák és főleg az expresszionisták a pszichológizmus halálát, a mostanság jelentkező magasabbrendű írásoknak is ez változatlanul egyik döntő eleme. Kóválygó látomásokból, szaggatott felkiáltásokból, a cselekvés vagy mese zegzugos ide-odaugrásából nehéz tartós és mély hatásokat sarjasztani. Főleg, ha az író a mai reális életből meríti témáját. Temérdek háborúutáni írás, amely az ilyen szaggatott, kapkodó, kiabáló vagy pedig érzelgős, elmosódott, látomásszerű elemekből rakódott össze, ép azért élvezhetetlen, sőt olykor tűrhetetlen. A lélektani összefüggések és árnyalatok megéreztetésétől való húzódozás vagy az ilyesmire való képtelenség folytán az ilyen írásokból hiányzik a lélek maga.

A pszihológizmus-ellenességgel rokon jelenség az analitikus gondolkodást, az analitikus irodalmat megtagadó állásfoglalás. Ez is sűrün jelentkezett. Akadtak bizarr esztétikusok, akik egyes írókat azzal egyszerűen elintézhetni véltek, hogy analitikus szellemnek nevezték. Főleg a szocialista, marxista, bolsevista szellőktől megérintett elmék mutatkoztak analiziselleneseknek. Erőt merített ez az álláspont, sőt érzésmód abból a persze kissé vitás meggyőződésből, hogy a kapitalista világ, az okcidentális kultúra felborult, dögrovásra került s szellemileg is szétanalizálta magát, tehát most már itt az új társadalom felépítésének ideje, a nagy szintézisek kora. A dinamizmus és az aktívizmus, mint szintén felhangzó jelszó, összhangzatosan illeszkedett ebbe a szellemi beállítottságba. S valóban, ha analizis és színtézis elválaszthatatlanul összefonódva jelentkeznek is, minden szellemi megmozdulásban a szintézis rokonabb a szoros értelemben vett cselekvéssel, a külvilágot megváltoztató tettel, mint az analizis. Bármennyi egyoldalúság rejlik is az aktívizmus, dinamizmus, szintézis e folytonos emlegetésében, az, hogy épen ezek a jelszavak kerültek így szellemtörténeti szomszédságba, ennek van értelme, ez valóban a háborúutáni dúltság nyomán támadt alkotásvágy természetes eredménye. Főleg a szintézis, még mint jelszó is, határozottan rokonszenves s a javulás és tisztulás jele, hogy most egyre gyakrabban hangzik. Mert az bizonyos, hogy a mindenféle bomlások és szétomlások közepette nagy szükség van az összefoglaló, konvergáló, egységesítő gondolatokra. De persze ez nem zárja ki az analitikus gondolkodást. Sőt a szintétikus gondolkodás megerősödése mellett is nagyon szépen tovább fejlődhetik a kifinomult, intuitív pszihologizmus, s az analitikus szellem, amelynek segítsége nélkül úgyse lehet eljutni termékeny, tartós szintézisekhez.