Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 20. szám · / · MISSIK ENDRE: ÍRNI
Sokszor beszélek álmaimról.
Hogy így, hogy úgy, az álmaim! s hogy
hiába sürget égi fénye,
a gyáva kín, az árva rím
a holt betűk bús szürkesége
az értelem szűk jármain
ökörfogat sasok nyomában.
De ezek régi, régi álmok.
Ma már a gond feszíti álnok
kezekkel ólmos gyeplejét
s mind józanabb mesgyékre szét
a régen égnek tört falánxot.
Már a betűk törik a lángot
és mond valamit a beszéd.
(Különös minta és szobor.
A márvány már dadog, a minta
meg elfelejt beszélni, némul.
A vágy takarodót dobol
s az élet, mely karom kihivta
lassan belévesz álmaimba:
éled a kő, tünik az élet.)
S mennél messzebb ragad a hinta,
minél több a betű, a tinta -
úgy apadok el kimerülten.
Ha majd az egész életet
egy szörnyű, véres hangba szültem,
Nem látok többé rémeket
s üres lesz a világ körültem.