Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 19. szám
reggel ahogy megmutatkozott a nap lementünk a sötét föld alá s este mikor a nap eltünt feljöttünk a sötét éjszakába
úgy éreztük valami ismeretlen személy rendelkezik velünk
akár a barmok szó nélkül dolgoztunk s szabad időnkben gyerekeket nemzettünk merő unalomból
egész falut telepítettünk be rokonainkkal és a gyakorta kettesben született ivadékainkkal
néha kijöttek hozzánk az urak pénzt osztottak szét de mégis nem ezek voltak a mi legszebb napjaink
szerettünk elszédülni az erős dohánytól és szerettük Johann Filipovics nevü munkavezető meséit hallgatni
őszbajuszú komor medve volt az öreg ő volt a gyerekek keresztapja és ő bucsuztatta el csunya összeaszott halottainkat
fekete ingben és fekete ördögbőr nadrágban ott álldogálltam mellette de belőlem nem tudtak kifakadni a könnyek
honnan jöttem én hogy így megkérgesedett a természetem
idegen vagy te itt is mondtam magamnak! egyik este és fölmásztam a hegyre ami álmaimból emelkedett ki az égig
ime két hajótörött matróz vándorolt a nedves felhők között hívtak hogy menjek velük megkeresni a hajót ami aranyrakománnyal indult el Indiából s most döglötten fekszik a tenger fenekén
fiatalok voltak ők is kék szallagok lobogtak a sapkájuknál s az édesanyjuk kirajzolt szivét viselték a karjukon
összefogódzkodtunk
három elvetemedett kölyök a felhőkben tántorogtunk életünk felé.