Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 19. szám · / · GERGELY ISTVÁN: KESZLER JÓZSEF

GERGELY ISTVÁN: KESZLER JÓZSEF
II.

Keszler József a kritikusok ama fajtájához tartozott, amelyből három egyed telik ki, úgymint: művész, szakértő, és műélvező. Működésében és fejlődésében sokkal döntőbb ez a hármas alaptermészete, mint Párisban szerzett francia kultúrája, amely humamisztikus műveltségének latin és görög televényébe eresztette gyökérszálait. Három mesterétől: Saint Beauv-tól, Taine-től és Sarcey-től mesterségének csupán módszereit sajátította el: intimitásokkal való magyarázatát az egyéniségnek, minden szellemi munka gyökeredzését korban és környezetben, a bírálat józan világosságát, végül negyedik mesterétől, a francia néptől: ízlést és epigramatikus tömörséget a formulázásban.

Hogy, hogy nem, születésénél fogva valahogyan alkotóművész az ilyen kritikus, akinek elsősorban önmagával szemben alkalmazott kérlelhetetlensége elnémította a maga dalát, félredobta palettáját, szétzúzta agyagmintáját; egyébiránt a művészet törvényein való tépelődés megöli a művészi alkotáshoz szükséges elfogulatlanságot is. Az igaz bíráló első áldozata: jómaga. Szívében hord költőt, festőt, szobrászt, zenészt, - csak így lehet igazán hozzáértő és műélvező. Mert nem mindenki élvezi a mestermunkát, amelyhez ért. Valamire helyesen rámondani: ez jó! - és betelni a mű szépségével, ujjongva a gyönyörtől: más. Keszler lelkéhez oda volt nőve mindaz, amihez értett.

- Hát a zenéhez is értesz? - kérdezték tőle egyszer.

- Nem értek - vallotta be -, de ami több: szeretem.