Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 18. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Sándor Imre: ARTHUR SCHNITZLER: HAJNALI MÉRKŐZÉS

A Pantheon kiadóvállalat evvel a regénnyel indítja meg új regénysorozatát, a «Színe-java»-sorozatot. Remélni kell, hogy ez a tiszteletreméltó kezdet jellemzi a folyatást - nemcsak abban a tekintetben, hogy íme, a szomszédba kellett menni reprezentáns íróért, akivel meg lehet indítani egy ilyen sorozatot, tehát számíthatunk rá, hogy a folytatás is nagyrészt külföldi lesz; hanem - nívó tekintetében is!

Schnitzlernek eme nem új regénye a jelenlegi magyar könyvkiadásban is megnyugtató bizonyság az «új» regényekkel szemben arra, hogy tiszta művészi eszközökkel is lehet érdekfeszítő regény írni. A regény izgatóan érdekes az első laptól az utolsóig, az alakjai feszülten élő emberek, akik - nem élik ki kellőképpen a feszültségüket. Érezni lehet, hogy az író védekezett a kísértés ellen, terjedelemben nagy regényt írni ebből a témából, nem érezte elég súlyosnak a mondanivalót, ama helyzeti erkölcsnek a fonákságát, hogy a «társadalom» kereke miként gázolja halálra a beléjekapaszkodót, ha pillanatra is elveszti lélekjelenlétét. A katonatiszt nyugodtan felhasználhatja a kártyajátékot komoly pénzszerzésre, valósággal exisztenciája megalapozására, de főbe kell lőnie magát, ha a dolog kissé félresikerül. A pénzszerzés emez elintézésében leülhet a kártyaasztalhoz olyan bizonytalan emberrel, akivel tiszt létére szóba se volna szabad állnia, leül vele, dacára annak, hogy az ember maga tesz célzásokat sötét multjára. Ez a «Goriot apó» Vautrin-jére emlékeztető, erőteljes figura a maga módján áll bosszút a társadalmi «erkölcsökön», amelyeknek áldozatul esett az ő fiatalsága is: hálójába csalogatja és aztán hirtelen agyoncsapja a huszonnégyórás becsület bunkójával az áldozatát. Ezt a figurát Schnitzler félprofilban, impresszionista nagy vonásokkal ábrázolja, holott - ez a legerősebb hiányérzet a regény olvasása közben - teljes emberi kiélést várunk ettől a szereplőtől, aki a regényben csak figura marad. Plasztikus ökonomiával van megírva a légyfogóba került hadnagy vergődése, bár itt is emberibbé mélyülhetett volna az impresszionista megírás. Nagyon finom alakja a regénynek a romantikus kokott, aki mint «régi bűn» illeszkedik bele döntő fátumként - eléggé váratlanul - a történetbe. Ennek a rokonszenves szende démonnak a színfoltjai hatnak a legkielégítőbben az impresszionista korképben, amelynek kellemes staffázsa a forintoskorszakbeli kaszárnyaudvar, a bedaeni kávéházterrasz, a hajnali, nyugalmas kocsizás Badentől Bécsig.

A regényt Komlós Aladár fordította.