Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 17. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · NÉMETH LÁSZLÓ: BÁNYAI KORNÉL: ÖRÖK ARC
Sinkó Ervin: ALBERT EHRENSTEIN: KINA FORRADALMI LÍRÁJA
«China klagt» a kötet címe, a Malik Verlag adta ki. «Három évezred forradalmi költészete Kínából.» Az antológiában szereplő két első versről - a kínaiak csatadala az egyik, a másik egy óda a szabadsághoz - nem árulja el a fordító, hogy mely korból valók vagy ki a szerzőjük. A többiekről megtudjuk, hogy a Si-king címen ismert, háromezer év előtti népdalgyűjteményből valók. Tu-fu költő, Li-tai-po tanítványa a Kr. u. 8. századból és Po Chü-i nevű költő ugyanebből a korból szerepelnek csak még az antológiában. Az embert meglepetten állítja meg a kérdés: mért nincs a mai forradalmi líra képviselve? Azért-e, mert a fordító nem ismeri, vagy pedig azért, mert mint Európában, úgy Kínában sincs a mai időknek nagy forradalmi lírikusa? A könyv a kérdésre nem ad feleletet, de ha az utóbbi feltevés volna igaz - s valószínű, hogy az igaz - ez csak még időszerűbbé tenné azt az európai viszonyokra nézve tagadhatatlanul alapos kérdést, hogy mért nem született a világháború utáni forradalmi mozgalmaknak egyetlen olyan reprezentáns lírikusa sem, mint annak idején a XIX. századbeliek voltak. Mért kell a Malik Verlag-nak, ennek az agitatív erejű forradalmi művekre beállított vállalatnak a kínai forradalmi líra antológiáját a nyolcadik század költőjével befejezni? Európáról, beleértve Oroszországot is, tudjuk, hogy ha az utolsó tíz év forradalmi lírájáról akarnánk antológiát összeállítani, legnagyobbrészt csak verses vezércikkeket, párt-kiáltványokat szedhetnénk össze, akadna egy-egy költő is, mint nálunk Kassák Lajos, aki néhány hatalmas forradalmi verset is írt, de egyetlenegy költő se akadna, akire 1920 úgy mutathatna, mint 1848 például Petőfire mutathat, mondván: az én költőm, akiben minden kínom, vágyam, reményem, erőm ezerszeresen tükröződik. Csak érdekesebb, mert átfogóbb jelentőségű, ha igaznak bizonyulna, hogy ez a ténymegállapítás és a bennefoglalt kérdés - miért? - a mai Kínára is éppúgy érvényes, mint a mai Európára.
Albert Ehrenstein antológiája, noha a jelenről közvetlenül semmikép se tájékoztat, rendkívül tanulságos, nemcsak szép könyv. Forradalmi költészet! Különösen mi magyarok, kiknek Petőfijük, vérbeli és a világirodalomban tán legnagyobb forradalmi költőjük van, másként képzeljük el a forradalmi lírát, mint ahogy ebből a kínai antológiából elénk áll. A forradalmi líra, ahogy mi ismerjük, a gyűlöletnek naivitása nélkül elképzelhetetlen. (A mai hivatásos forradalmi költők vért izzadnak és túlordítják saját magukat, de káromkodásból, vadságból, ha még oly nyeglén rúg-kapál is, nem születik forradalmi líra.) Gyermekien tiszta és egyben az ördöngösnek vak megszállottsága, szent téboly és mindenekfelett angyali, szubstanciális optimizmus kell hozzá, hogy valaki a forradalom lírikusa legyen. Csak egyetlen példa álljon itt, illusztrálni a mondottakat. Egy maréknyi, belső árulástól összemart kis nép forradalmát az orosz cár hatalma fenyegeti, nem, ez nem is fenyegetés, minden épeszű ember tudja, az orosz cár megmozdítja s megmozdította hadseregét és a forradalom halálra lett ítélve. A forradalom költője, Petőfi, azonban csak most kezd elemébe jönni. Most tud csak igazán vigasztalódni, bízni, biztatni. Végre itt a próba, az utolsó ítélet.
Miért félnénk az ítélet
Napjátul?
Féljenek ők, kik viselik
Magokat oly galádul.
- - - - - - - - - -
Ki a házból, ki a síkra
Emberek,
Most az egész Magyarország
Legyen egy nagy hadsereg.
- - - - - - - - - -
Sok az orosz, nagy a száma,
Mi haszna?
Több lesz ott a magyar: talán
Száz is jut egy oroszra.
És ha volnánk kevesebben
Mint azok:
Hála Isten, minket hí úgy
A világ, hogy magyarok!
Ez a végtelen felelőtlenség, mely csak egy igent ismer, mely mindenből végtelen leleményességgel új okot és jogot kovácsol lelkesedésre és bizalomra, mely egyazon erővel, egyazon vaksággal gyűlöl és imád: ez az a romantikus forradalmi líra, melyet mi magyarok Petőfiből és - ha lényegesen másként is - Adyból s Európa sokkal halványabban pld. Bérangerból, Heineből vagy Freiligrathból ismer.
A kínai forradalmi költészet lényegesen más. Jó címet kapott ez az Antológia: Kína panaszkodik. Gyűlöletnek alig-alig lelni még csak nyomát is ebben a forradalmi lírában. A Sikingből, a népköltészeti gyűjteményből közölt darabok helyenként a magyar népdalra emlékeztetnek; talán két földmívelő nép szellemének a rokonsága ez. A szegény parasztlegény, akit katonának visznek - «Bár minálunk verbuválnak kötéllel» vagy «Édes anyám, édes anyám, Édes fölnevelő dajkám! Jobb lett volna kis koromban, Koporsóba zártál volna» - Kínában a Si-kingbeli népdalban így panaszkodik apjához, anyjához:
«Was hat mein Vater mich gezeut?
Was hat die Mutter mich gesäugt?»
Az ember újra és újra, újabb és újabb dokumentumokat talál a szent igazságra, hogy a világ minden népe utálja a háborút, utálta 3000 év előtt is. A magyar faluban épúgy, mint a távol Kína földműves népe. A békés föld szerelme mindig vissza-visszatérő motívum.
«Wir sind nicht Tiger und Rinozerosse. Was schleichen wir durch wirre Wüsten immerzu?»
jajdul a katona és ugyanebben a versben ez a két megrázó sor:
«Von Glut geschwärzt stirbt Frucht und Feld.
Mir fehlt mein Weib, ich bin klein Held.»
(Van egy magyar népdal. «Felszántom a, felszántom a...» így kezdődik és ez a két sor van benne: «Nem félek én a szerető tartástól, Jaj de félek az egzecirozástól.»
«Tausend Ungebühren
Ich ertrug,
Seit man führen
Mich das Blutschwert hiess und nicht den Pflug.»
Nem a hősiesség, az eke képviseli a nép ideálját, az eke, mellyel a saját földjén magának szánt. Innen a minden népköltészetben sűrűn felhangzó panasz itt is: a kegyetlen adó, a kegyetlen földesúr ellen és a henyélők dús életének a dolgozó szegényekkel való szembeállítása. De egész sajátságos szellemben történik Po Chü-i-nél, Ehrenstein szerint a legnagyobb kínai forradalmi költőnél - ez a szembeállítás. Inkább szemrehányás, keserű emlékeztetés és nem gyűlölet vagy irígység az alaphang. Azt mondja egy vers a mandarinokról, hogy a Thung-ting-see gyümölcseit eszik és az égi tó halait és megvakult szívvel, tele bendővel állnak.
«Aber in diesem Jahr war in Kiangnan Dürre,
De Menschen vont Kiü-tseu assen Menschen.»
És Pe-Co-tien egy az aratásról szóló versét azzal fejezi be, hogy «én Pe-Co-tien», aki itt császári hivatalnok vagyok, bőségben élek, holott nem vetek és nem aratok.
«Ich schäme mich etwas zu essen,
Ich kann die Armen nicht vergessen.»
Nem az elnyomott szegény, hanem az úr, aki szívét nem tudja eltépni a szegények sorsától, beszél Pe-Co-tien, más néven Po Chiü-i lírájában. Ha csak itt, ő nála találkoznánk ezzel az átszellemült szelídséggel, akkor ezt azzal magyarázhatnánk, hogy itt nem maga a pária beszél. De az Antológia minden versében a gyűlölet hangját a kreatura bárányszelíd nyögése nyomja el. Ez a forradalmi líra alázatos sírás, mintha csak ima volna egy rejtőzködő Isten felé s ami forradalmi benne, az a panasznál néha erősebben felvillanó remény.
«Freiheit, höchste Segnung des Himmels,
Vereint mit dem Frieden,
Wirst du auf Erden
Wirken zehntausend Zauberwunder des Neuen.»
Ha igaz, hogy Kína mai nagy küzdelmei nem szültek forradalmi lírát, azt ebből az antológiából is meg lehetne magyarázni. Petőfi szerette a forradalmat, a forradalom az ő számára, mint Adynál tudatosan, valami várt, szent chiliasztikus beteljesedést jelentett, az igazságnak a földön való apokalyptikus megjelenését s egyszer s mindenkorra való megvalósulását. Kína nem szereti a forradalmat, ha a céljáért meg is hal. A kínaiak csatadala egy szóval sem dicsőíti a forradalmat magát, csak a célját és furcsa csatadal ez. Ilyen két sor áll benne:
«Reif sind wir immer, reif zum Glück auf Erden,
Wir wollen glüklich und besser werden»
Mondják, hogy azelőtt Kínában az idegengyűlölet époly ismeretlen volt, mint a vallásfelekezetek közti háborúság. Ez nem áll Európára, ahol úgy a középkor, mint a nacionalista háborúk a gyűlölet és elfogultság iskoláját járatták a népekkel. S megvolt Európában a háborúnak és forradalomnak is a romantikája. És mégse, a mai forradalmi korszak Európában se szülte még meg az ő reprezentatív lírikusát. Azért-e, mert a polgári forradalmak voltak az utolsó romantikus forradalmak s eredményeik megölték az illuziót? A mai forradalmi szellem már nem volna optimista, utopisztikus, hanem csak egy szükségesség rosszkedvű, kényszerített, keseredett végrehajtója?