Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 17. szám
Vagyok szelíd, halálra szánt,
szívemet hamuval behintem,
de ég alul a régi láng,
s pogány örömre szólit minden...
Szilaj faunarcom felfedem,
a sötét erdők mélyébe rontok,
néha mezőn, réten bolyongok,
fürdő lányokat meglesem...
a legszebb lányt elrabolom.
s ha megejtettem nászban, titkon,
nagy vaspatámmal összetiprom...
s szökve tovább iramodom,
felhágok büszke sziklafokra,
és nézek messzi csillagokra...