Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 16. szám
Azonfelül itt volt a nagy különbség természeti és civilizációs állapot között! A természeti állapotban is hat a Szellem és el is éri az elérhetőt. Ha kicsiny a nép, kevesebbet, ha nagy, többet. A népnek természetiből a civilizációs állapotba való följutásával és abban való fokozódásával fokozódik a Szellem intézményezettsége. El lehet képzelni népet, mely nem számlál több lelket egy milliónál, melynek idővel egyetlen jelentékenyebb városa lesz és abban egy-két nyomda, egy napilap és egy kiadóvállalat támad, mely az egyetlen folyóírat kiadására is vállalkozik és egy-egy könyvet is bocsát ki. A kis nép irodalma, tudománya hézagos, de mint ilyen, szerves és intézményes.
Azok a népdarabok, melyek a magyarságról leváltak, nincsenek természeti állapotban; civilizáltságban vannak. Nincs tehát módjukban megtenni az útat a kezdetből a tetőre és így nem adhatnak módot szellemiségüknek arra, hogy ennek a fölfelé vívő útnak az állomásaival együtt fokról-fokra tanulja meg és csinálja is meg az intézményesedést. Ezek a népdarabok már egyszer voltak részei szellemileg intézményes népnek és most nem akarnák kevesebbel beérni; ott akarnák folytatni, ahol az operáció pillanatában abbahagyták. Ezt azonban nem tehetik; mert most nem részei egy szellemileg intézményes népnek, hanem önálló valamik, de mint ilyenek nincsenek szellemileg intézményezve. És nem azért sem, mert nemcsak folytatni akarnák ott, ahol abbahagyták, hanem abból a másik civilizáltságból hozott neveltségüknél fogva ugyanazokat az arányokat is akarnák... Amikor tehát semmitsem tudnak létrehozni, még a lehetőségeiknél nagyobbat is akarnak.
Azon az uton, melyen egy nép - akár kis nép is - a természeti állapotból a civilizációs állapot magasabb fokára feljutott, lejátszódtak a szükséges találkozások is! A Szellemnek, hogy intézményesedjék, találkoznia kellett a pénzzel. Utólag nehéz volna megmagyarázni, hogy egy-egy ilyen nász hogyan és miért jött létre. Az úton, mely följebb és följebb vitt, sok elvetélés, sok elfulás, megsemmisülés játszódott le. A Szellem civilizációs intézményeinek útja nemcsak a Szellem, de a pénz áldozataival van kikövezve. A jelenben mindez az éppen adott állapottá egyenlítődik ki.
A magyar népdarabok rövid ideje tartó külön történetében nem volt egy alulról fölfelé vívő út, hanem egyszerre a magaslat volt adva. Hiányzottak azok a rejtélyességek, melyek közt a fölfelé vívő út egy-egy nászhelyén a pénz összeházasodhat a Szellemmel, hogy ebből a nemzésből akarjon kihozni hasznot. Rideg és erős nappali fénynél, a fejlődés, keletkezés kerítő varázsa nélkül, a levés állapotában kellett most a kilátástalan nászt keresni a túlsivárult pénzzel, mely csak nemrégiben gázolt nyakig vérben és ott a vad habzsolást szokta meg.
Ami mozgást kereső pénz a magyarságdarabokon belül volt, beleépült bankokba, autobuszjáratokba, cipőkrémgyárakba, de semmikép sem volt hajlandó beleépülni a Szellem intézményesedésébe. Már pedig a Szellem a technikán keresztül intézményesedik és ha az író hajlandó is elviselni, hogy a Szellem épülő várfalába mint valami Kőműves Kelemennét befalazzák, a technikát csak pénzért lehet kapni... És a pénz nem hajlandó semmiféle vértanúságra. Nem; még a nyereség kisérletére sem hajlandó; akkor már inkább és egészen bizonyosan elveszti magát valami lehetetlen, de Szellemre még csak nem is emlékeztető kereskedelmi ötletben. Mert a pénz nem tudja elképzelni, hogy belemenjen a Szellembe és mint pénz jöjjön is ki onnan; de hogy belemenjen egy esőcsináló gép patentjébe és kijöjjön onnan, mint semmi - ezt el tudja képzelni! És a pénznek az kell, amit el tud képzelni.
Budapest pedig kalkulál, szállít, és a gyarmat importál könyvet. Ez örömet még Budapest sem érezheti valami teljességnek, mert állandóan jelentkezik benne a szétdaraboltság. Üzletnek is csak a relativítás mércéjén rózsás; de mindenesetre egyszerű és kényelmes. Minden kényelemben gyilkosság van: - lehetőségek vannak benne megölve. De ki gondol az ilyen gyilkosságokra, amikor a gyarmati könyvárusítóknak adandó rabatot kell kiszámítani?