Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 16. szám
És elkezdett jelentkezni valami, amiről csak nehezen lehetett megállapítani, hogy mi, de jelen volt, mint gátlás.
Azután még egy második valami is elkezdett jelentkezni és arról sem lehetett jó ideig tudni, hogy mi, de szintén jelen volt, mint gátlás.
A két gátlás összefogott és mindig bizonytalan volt az, hogy melyik a nagyobb?
És mit gátoltak meg?
A Szellem intézményesedését!
Az egyik gátlás volt: az intézményesség, mely volt és még sem volt.
A másik pedig volt a szám! Nem egy nagy szám; egy kis szám; a számnak a kicsinységében rejlett ez a másik gátlás.
Vagy nem voltak-e ezek a magyarságdarabok - melyek most darabból megint néppé válni sürgették létüket - csak mostanában még annak az egész magyarságnak részei, melyben intézményesedve volt a Szellem? Nem az ország és a nemzet perifériáját alkotta-e a városok koszorúja? És nem volt-e ez a periferia sokkal nagyobb, mint maga a mag-ország! Vagy nem kezdődött-e Budapesttől harminc kilométernyire a periferia és tartott a határokig? Mintha a fővároson kívül az egész szellemi ország - egyetlen nagy periferia lett volna! Mert ez az egész nagy szellemi terület alig volt teremtő, hanem csak utánalkotó, alig volt benne kezdeményező és kitaláló szellemi intézményezettség! Ez az egész terület szellemi szerkezetében: a reagálásra volt berendezve. Ez a terület a maga szellemiségével - Budapestre reagált. Mindenesetre egy nagyarányúan fejlett szellemi intézményezettségre való reagálás volt, amellett olyan állandó és annyira megszokott, olyan kizárólagos, hogy már több volt, mint csak puszta reagálás. Ez olyan fokozat volt, mely itt vagy ott már kísértetiesen kezdett a szellemi kezdeményezéshez, teremtéshez hasonlítani.
Mintha különben egyetlen nagy szellemfővárosról lett volna szó, melynek Csikszereda, Sopron, Ungvár - külvárosai. Mindenesetre körül kellett nézni: ha ez így van, hol van akkor az ország és a városok? Nem azok, melyek ennek az egyetlennek csupa elővárosai, hanem a többi, az önálló, szellemileg külön intézményezett? Nos: ez az ország, ezekkel a városokkal nem volt sehol... Pozsonyban (Stampfel), Békéscsabán (Tevan), Gyomán (Kner) kezdett valami lenni...És mikor a városok egész sora a magyar határokon túlra került, akkor ezek a szellemi elővárosok egyszerre itt álltak a szellemiség beléjükszorult reagálásával. A reagáló mozgás szellemi szerkezete tovább akart működni bennük: de nem volt mire reagálni, hiányzott a központi agyvelő! A szellem-mozgási kényszerek nem egy mozgató központ erőakaratára kivántak folytatódni, hanem - mozgásemlékezetből. De ez csak egy darabig tarthatott; és nem is tartott soká.
Ekkor a következő fokozatok játszódtak le ezekben a városokban:
1. A reagáló mozgáskényszer lassanként elsenyved; a mozgásemlékezet még virraszt, de már tehetetlen.
2. Villámcsapás jelenti a Szellemnek, hogy eddigi működési formája megsemmisült.
3. A Szellemek nem reagálási, hanem kezdeményező formája úgy állt évtizedeken át ezeken a helyeken, mint a holtsínre tolt vonat.
4. A reagálás megsemmisült szellemi formája mint leszakadt vonatrész robog és beleütközik a holtsíneken álló vonatba.
5. Katasztrófa!... A leszakadt vonat összezúzódik, a holtsínek vonatja, a Szellem igazi formája, sérüléseket szenved.
6. Csend a katasztrófa után.
7. A Szellem összeszedi magát, elindul, hogy megvalósítsa a maga igazi formáját. Tapogatódzik és elkezd hatni.
8. A felszínen folyik az állami, gazdasági, társadalmi, egyéni élet. Kezek és agyvelők dolgoznak, üzemek lihegnek, vonatok robognak, városok lüktetnek, törvények hatnak, kormányok jönnek és mennek.
9. A Szellem hat és meg akarja oldani magát.
10. Írók jelentkeznek és írnak.
11. Egy-egy folyóírat felbukkan és eltünik; egy-egy könyv megjelenik és nem tudni pontosan, hogyan?
12. Az egész olyan titokzatos, nem érthető végig.
13. A szellem egyre intézményesíteni akarja magát.
14. A Szellem nem tudja magát intézményesíteni!
Miért?