Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 14. szám
A palota előtt lovasrendőrök tartották fenn a rendet. Nagy tömeg állott az utcán, bámész nagyvárosi nép, amely kibámulta magát a vendégek érkezésekor, de még várt valamit, maga sem igen tudta mit, talán a levegő hősét, talán valami csodát. Jack közéjük állt, mulatatta ez az őgyelgés. Mellette egy lány állott, vékonyka kis bolti lány s ezt mondta:
- Leküldhetnének vagy egy darab süteményt ide nekem.
Jacknak eszébe jutott, hogy az előbb a büffében az inas valami süteményfélével kinálta s ő belemarkolt, de nem ette meg, hanem zavarában gépiesen zsebébe rejtette. Odakinálta a kislánynak.
- Tessék, ez onnan való.
A lány elnevette magát.
- Talán te is onnan való vagy?
Már majszolta is a süteményt. Szakértően mondta:
- Finom! Hogy szerezted?
Azt a bizonyos mozdulatot tette kérdés közben, ami azt jelenti, hogy valaki elcsent valamit. Jacknak tetszett a tréfa, igenlőleg bólintott. A lány végignézett a frakkján, a fehér nyakkendőjén.
- Pincér vagy? Ott dolgoztál?
Jacknak egyre jobban tetszett a helyzet is, a lány is. Azt mondta, igen.
- Tudod mit, - mondta aztán a lánynak. - Gyere velem, menjünk valami kocsmába, iszunk egy pohár édes bort.
- Én még várok. Hátha előjön az a Jackie. Szeretném látni.
- Nem jön az elő. Most odabennt válogat az úri nőkben. Úgy belekapaszkodnak, mozdulni se hagyják.
- Kellene nekik úgy-e? Jó firmák, - mondta erényesen a lány. - Hát biztosan nem jön elő?
- Egész biztosan. Állhatsz itt reggelig, mégse látod meg.
Elindultak, a lány tudott a közelben egy kis kocsmát, ami ilyenkor még nyitva volt szokott lenni. Utközben ezt kérdezte:
- Te láttad?
- Láttam.
- Szép fiú úgy-e?
- No nem mondhatnám. Olyasforma mint én.
A lány elkacagta magát.
- Mint te? No, tartasz magadról valamit.
- De igazán. Hiszen láttam. Én szolgáltam ki.
- Én meg láttam a képét az ujságban. Gyönyörű szép fiú. Szőke, magas, erős...
- Hiszen én is szőke, magas, erős vagyok!
Kajánul nézett rá a lány s csak ennyit mondott:
- Az igaz.
Pár lépést szótlanul tettek meg. Jack szólni akart vamit, de a lány megelőzte.
- Nekem nem mondj róla rosszat. Én tudom, hogy nagyon elegáns úri fiú, kedves, finom fehér arca van, a szája mindig mosolyog és a szeme a messzeségbe néz. Igazi hős.
- Szerelmes vagy bele?
- És aztán? Mi örömöm van benne? Azt se tudja, hogy a világon vagyok. Azok a pompás úridámák ezt is eleszik a szegény ember elől.
- De ha ide jönne és hívna, vele mennél?
- Ahova visz, akár a világ végéig. Csak egyszer, egyetlenszer, aztán nem bánnám...
Jacknak kedve lett volna leleplezni a kilétét, de még várt. A madár úgyis a kezében van, kedvére való madár, most nem ereszti el.
Bementek egy mellékutcába, egy elég tiszta kis kocsmába. Jack pezsgőt rendelt.
- Ejha, úgylátszik, kaptál borravalót jócskán, - jegyezte meg a lány.
Ittak, beszélgettek, Jack udvarolni kezdett a lánynak, ez jólelküen tűrte, de a gondolata mint egy refrain, mindig a hősre térült. Minduntalan talált róla valami kérdezni valót, úgy Jack meg is sokalta.
- Törődhetnél egy kicsit én velem is, nemcsak avval a tökfilkóval.
Ezen a lány felháborodott. Jack Mogan nem tökfilkó. Jack Mogan hős, a legszebb, legokosabb, legdrágább fiú a világon. Az estélyen is hogy forgolódott a nagyuri nők között. Mind el voltak káprázva tőle.
- No azt ugyan nem mondhatnám, - mondta nevetve Jack. Arról kezdett beszélni, hogy ügyetlenkedett a levegő hőse a fényes társaságban, - elmondta az igazat, még toldott is hozzá. A lány befogta a száját.
- Egy szót se többet. ÉN nem engedem a hősömet. Ha még egyet szólsz, itt hagylak és ihatod a pezsgőt magad.
Jack Mogan, az állítólagos pincér határozottan dühös lett Jack Moganra, a valóságos hősre, gyülölte, hogy fantom alakja odaállt közé és a lány közé, mint valami akadály. Nem sajnált volna tőle egy jó knock-outot.
Már szerelmes volt.
Ez a kis lány éppen neki való, jó napokat fog vele tölteni, ezt nem ereszti el. Szivesen leleplezte volna már magát, de eszébe jutott, hogy most már nem hinné el a lány és nem is tudja semmivel bizonyítani, hogy ő Jack Mogan. Nem volt nála semmiféle írat, a nagykövetségen volt a szállása s mikor átment az estélyre, nem vett magához semmit, csak egy zsebkendőt. Most már mint pincér kell hogy meghódítsa a lányt. Annál nagyobb lesz a meglepetés, ha reggelre megtudja, hogy éjszakáját kivel töltötte. Odahaza a detroit-i gyári Klubban Jack jó tangó-táncosnak számított s most az inditványozta, menjenek valami olyan helyre, ahol táncolni lehet. A lány beleegyezett, sőt nagyon jónak találta az ötletet.
Jack hívta a fizetőpincért. Ekkor vette észre, hogy nincs nála egy árva fillér sem. Nagy zavarba jött, hebegett valamit a fizetőpincérnek, hogy azonnal jön, csak hazaszalad a lakására pénzért.
- Innen ugyan el nem megy, amig nem fizet, - mondta a pincér. - Nem vagyok mai gyerek, ismerem a maga fajta fickókat.
Jack esküdözött, felajánlotta, hogy jőjjön vele valaki a lakására. Az izgatott szóbeszédre odajött a kocsmáros és kurtán csak ezt mondta:
- Hámozd le a frakkját, ha nem fizet. Megér az egy üveg pezsgőt.
Jack tekintete a lányra vetődött, mintha segítséget keresne nála. Ez azonban sápadt volt, majdnem sírt és intett, hogy nincs pénze. Nem volt dühös, nem vetette meg a fiút, csak nagyon meg volt ijedve. Néhány kocsmai vendég gyült köréjük, kiváncsian nézték a jelenetet, eleinte a szorongatott fiú pártjára állottak. Ekkor Jack nekibátorodott és elkiáltotta magát:
- Ugyan hagyjatok, hát nem látjátok, hogy én vagyok Jack Mogan...
Harsány, gúnyos kacagás támadt erre, a vendégek nagyszerűen mulattak ezen az ötleten, - igazuk is volt, ez az ijedt, ügyetlen fiú igazán kómikus volt a világhírű hős szerepében. Jack érezte, hogy a helyzete reménytelen. A fizetőpincér dühösen mordult rá:
- Majd én megmondom, ki vagy. Szélhámos csirkefogó vagy, ide a kabátodat.
A vállához nyúlt, le akarta róla fejteni a kabátot, de Jack amerikai volt, olyat bokszolt a mellébe, hogy keresztülesett a kis kerek asztalon. Jack most boksz-állásba helyezkedett, hátát a falnak vetve, szembenézve a most már egyre hangosabb, ellenséges csoport emberrel.
- Leütöm, aki hozzámnyúl! - kiáltotta magánkívül a dühtől és szégyentől.
- Nem fogsz, fiam, leütni senkit. Mi itt nem verekszünk. Van Párizsban rendőr, - mondta gúnyos-barátságosan a vendéglős. A kis pincér-gyerek már szaladt is. Egy perc mulva már ott is volt a rendőrbiztos, zömök, tagbaszakadt idősebb ember. A vendéglős hozzászaladt és kezdte neki mesélni a történteket.
- Csak röviden, tudom, miről van szó, - mondta a rendőr. Aztán Jackhoz fordult:
- Szóval maga nem akar fizetni?
- Akarok én, - felelt Jack megjuhászodva az egyenruhától, - de véletlenül nincs nálam pénz. Elfelejtettem magamhoz venni, mikor eljöttem hazulról.
- Hol lakik?
- Az amerikai nagykövetségen. Én vagyok Jack Mogan.
A rendőr végignézett a fiún. Ott volt három nap előtt Le Bourgetben, a repülőtéren, mikor Jack Mogan megérkezett, látta őt kiszállni a gépből. Most jól megnézte s így szólt:
- Hogy hasonlít hozzá, az igaz. A többit majd meglátjuk. Hol itt a telefon? Lesz szíves itt maradni az urak közt, - mondta Jackhoz fordulva és eltünt a telefon-fülkében. A vendéglős személyzete felsorakozott az ajtóban. Egy perc múlva visszajött a rendőr és udvariasan szalutálva lépett Jackhoz:
- Mr. Mogan, már keresik a nagykövetségen, nem tudják mire vélni... Azonnal jönnek az autóval. Elrendeznek mindent. Két percnyi türelem, - fordult a vendéglőshöz.
Nagy csend lett a kis kocsmában. Mindenki furcsán érezte magát, nem bírták elhinni, ami történt, viszont a komoly rendőrnek nem lehetett nem hinni. De hogy a nagy Jack Mogan itt, ebben a kurta kocsmában, egy negyedórával ezelőtt még le akarták szedni a kabátját, mert nem tudott fizetni, - hát ez több volt, mint amennyit egy párizsi polgárember elhívő képessége kibír.
Jack nyugodtan leült az asztalához, töltött maradék pezsgőjéből, szomjas volt, ivott. Kereste a lányt, de az már eltünt. Szegény lánynak nem jó olyan helyen maradni, ahol a férfiak verekszenek, még kevésbé, ahova rendőrt hívnak. Jack ezen elbúsulta magát. Az a lány most azzal fog visszagondolni rá, a ma esti kalandra, hogy egy szélhámos pincérrel került össze. Ez a gondolat nagyon kellemetlen volt. Szeretett volna kérdezősködni a lányról, de haragos viszonyban volt a korcsma népével, ezek meg nem mertek szólni hozzá. Ejnye, még a nevét is elfelejtette megkérdezni. Aztán jött autón egy követségi titkár, kifizetett mindent és Jack, most már mint a nyilvánosság hőse, a kocsmáros bocsánatkérő hajlongásai és a vendégek csendes éljenei közben távozott.
Az autóban szomorúan gondolt arra, hogy most már vége, nem lehet többé az a könnyű, kedélyes fiú, aki volt, nem járhat kalandra csinos bolti lányokkal. Híres ember lett, nagy ember. Gazdag ember, úr, akit mindenki ismer, az egész világ számon tart és akinek eszerint kell viselkedni. Neki ezentúl már a mindig csak reprezentálni kell a saját nagyságát. S ez a gondolat most kimondhatatlanul szomorú volt.