Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 14. szám
Az amerikai nagykövet estélye a legfényesebb ünnepély volt, amit Páris évek óta látott. Mindenki ott volt, aki bármiféle tekintetben előkelőségnek számított. Miniszterek és egyéb politikusok, diplomaták és katonák, arisztokraták és pénzmágnások, sportemberek és szinészek, írók és muzsikusok, és mindenekfelett nők, ékszertől és szépségtől ragyogó nők. Nem vette emberszámba az a fiatal asszony a férjét vagy udvarlóját, aki nem tudott neki meghivót szerezni az amerikai nagykövet estélyére. Londonból egész röpülőraj érkezett, amerikai és angol előkelőségek, akik okvetlenül ott akartak lenni, mikor először jelenik meg a nyilvánosság előtt Jack Mogan, a levegő legujabb hőse, aki három nap előtt érkezett meg Párisba, miután elsőnek repülte körül a földgömböt, egyetlen leszállás nélkül és ezzel új fejezetet nyitott az emberi közlekedés történetében.
Már együtt volt az egész közönség, a nagy fogadóteremben helyezkedett el, tolongva, lökdösődve, izgatottan izegve-mozogva a férfiak, a festék alatt sápadtan, hiszterikus borzongással a nők. A nagy szenzációk feszült atmoszférája volt a teremben. Minden férfi többnek érezte magát, mint máskor, a férfias erő és vakmerőség ez ünnepén és minden nő valami olyat érzett, ami hasonló volt a szerelmes várakozás izgalmához. Várták a hőst, a diadal fiát, a hirnév legújabb lovagját, a világ összes ujságjainak ünnepeltjét, akinek bevonulását erre a feszült pillanatra osztotta be a háziasszony, az amerikai nagykövet felesége, akiben egy szinpadi rendező tehetsége robbant ki az ilyen ünnepélyek programjának összeállításában.
S végre belépett a terembe Jack Mogan, a nagykövetség három attaséjának kiséretében. Az attasék, finom, elegáns fiúk, a világ legjobban szabott frakkjaiban, mintha a ruha természetes burka lett volna testüknek, a mozgásuk a tökéletes fesztelenség és természetesség. Mellettük egy nyulánk, jelentéktelen külsejű fiatalember, szintén frakkban, de erről a frakkról messziről lerítt, hogy készen vásárolták a boltban és ami még rosszabb, a fiatalember mozdulatain meglátszott, hogy életében először vett magára ilyen úri ruhadarabot. Jack Mogan lehetett nagy hős, de így, ahogy belépett, inkább egy pincérhez hasonlított, mint a példátlanul előkelő estély ünnepelt vendégéhez.
A tömeghisztéria azonban ekkor már annyira elkábított mindenkit, hogy nem vették észre, mennyire nem elegáns ez a Jack. A nagykövetné üdvözölte, kezet csókoltatott magának vele, bemutatta a köréje csoportosuló főelőkelőségeknek. Minden tekintet a félszegen hajlongó, piruló arcú fiatalemberre tapadt, az asszonyok felsóhajtottak, egy cinikus spanyol követségi titkár ezt sugta szomszédjának:
- Ahány nő itt van, az mind boldogan nyujtaná csókra a száját ennek a lakatossegédnek.
Jack Mogan pedig ügyetlenül, kábultan feszengett a villanylámpáktól és gyémántoktól vakító teremben. Ha női kéz nyult feléje, ijedten csókolt rajta egyet, ha mondtak neki valamit, zavarodottan nézett a beszélőre, s az arcán minduntalan megjelent annak az embernek a bárgyú mosolya, aki nem tudja, mit csináljon a ránézve érhetetlen helyzetben. Az asszonyok ezt mondták rá:
- Milyen édesen naiv... Mint egy fiatal leány...
Az attasé, kinek gondjaira volt bizva, halkan biztatta:
- Hagyd már azt a lámpalázat! Hát nem látod, hogy ezek mind a te kedvedért vannak itt?
Jack Mogan azonban nem látott és nem hallott semmit. Mint egy alvajáró hagyta, hogy sodorják, minden arc, minden hang összeolvadt előtte, rettenetes zavarában folytonos ügyetlenségeket követett el, a miniszter keze fölé csókra hajolt, mintha női kéz lett volna, egy angol hercegnő gyémántos lábára rátaposott, tudta a hibákat, amiket elkövetett, már az elkövetés pillanatában és még nagyobb zavarba jött tőlük. Csak egyet érzett biztosan, azt, hogy rettenetesen rosszul érzi magát, hogy könnyebb volt a gépjén ülni, jeges esőben az Óceán fölött, mint most itt hajlongani és hallani folyton az attasé biztatását:
- Csak vigyázz, öreg fiú, gondolj arra, hogy te vagy itt az ünnepelt.
Még soha életében nem volt, nem hogy ilyen előkelő társaságban, de semmiféle jól öltözött társaságban sem. Tizennégy éves korában inas volt egy detroiti motorgyárban, nem csinált egyebet, mint dolgozott és futballozott, aztán a repülőgépekhez került, pilóta lett és nem törődött mással, mint a motorokkal, légcsavarokkal, repülőrekordokkal. Nőt alig ismert, férfit is alig mást, mint a pajtásait, a munkástársait, a gyár mérnökeit és az igazgatót, aki félelmetes magasságban állt felette. Új típusú gépeket próbált ki, rekordokat javított, az ujságokban emlegetni kezdték a nevét, de ő erről alig vett tudomást. Nem tekintette magát egyébnek, mint munkásnak, aki tisztességgel megcsinálja mindazt, amit a boss rábiz. Mikor egyszer egyfolytában százötven órát töltött a levegőben, leszállás nélkül, a Detroit Motor Company újrendszerű gépjén, az igazgató behivta a szobájába.
- Jack, most meg fogod csinálni a szerencsédet. E hó harmincadikán Párisban felülsz a gépre, nyugat-keleti irányban körülrepülöd a földgömböt, visszatérsz Párisba. Mi mindent előkészítünk neked, nem lesz semmi más dolgod, mint repülni. Jól van?
- Azt hiszi, boss, hogy ez technikailag lehetséges? - kérdezte Jack.
- Számítás szerint lehetséges. A gép bírja. Te is bírod, pontos méréseink vannak a fizikumodról és idegrendszeredről. Ha valaki bírja, te bírod. Meg a gép. A te dolgod bebizonyítani, hogy amit mi elméletben kiszámítottunk, az a gyakorlatban is beválik.
- Nagy dolog, - mondta elgondolkozva Jack.
- Persze, hogy nagy dolog. Ha sikerül, a mi gyárunk lesz az első a világon, az összes többi gyárak a földön hevernek. Te gazdag ember leszel, társam a gyárban. És ne felejtsd el, ezt a dolgot Amerikának kell megcsinálni. Mert külömben megcsinálják a franciák. Máris készülődnek rá.
- És ha nem sikerül?
- Vagy élve kerülsz ki belőle, és akkor is igazgatói cimet és haszonrészesedést kapsz. Vagy... Hát akkor az anyád megkapja a béredet, amig él. A Detroit Motor Company tud hálás is lenni, ha akar.
- De mégis nagy dolog, - habozott Jack.
- Talán bizony szeretőd van?
Jack elnevette magát.
- Honnan a fenéből volna?
- No hát akkor, nem mersz?
Jack keményen a boss szemébe nézett.
- Hát hogyne mernék. Szép sport lesz. All right. Indulok.
Ez mind egyszerű dolog volt. Férfi és férfi közt történt, rendes munkaruhában, irodai szobában, műhelyben, a gépen. Rendes dolog volt, ugyanaz, amit Jack úgyis csinált, inaskora óta, csak valamivel nagyobbméretű. Sport volt, munka volt, pénz volt, sikerült. De ez a sokadalom, ez rettenetes volt, az első eset Jack egyszerű életében, mikor találkozott a társadalom komplikáltságával, amikor nem volt érvényes szokásainak és természetének egyszerűsége. Nem is tudta egészen valóságnak felfogni a kedvéért összegyült társaságot, az elegáns férfiakat, a gyémántos nőket, mintha csak moziban látná őket, ahogy ezerszer látta filmeken, amelyeknek valóságában sohasem hitt teljesen. Csak egy dolog volt, amit tudott és hitt: hogy most nem neki való helyen van, nem neki való dolgokat csinál és ezért ostobán viseli magát. Ezt érezte az attasé figyelmeztető szavaiból, érezte abból, hogy az emberek, mikor kibámulták magukat rajta, szétoszladoztak körülötte, csoportokba verődtek, az átélt szenzáció izgalmában élénken beszélgetve. Nem volt más vágya, mint elpárologni innen.
Belesodródott a büffébe, egy férficsoportba, amely pezsgős poharakkal a kezében álldogált beszélgetve. Neki is töltöttek pezsgőt, ivott, a férfiak udvariasan szóltak hozzá, ő csak ezt mondogatta:
- It is very nice, indeed...
Az attasét elkapta mellőle egy szép hölgy, a férfi-csoport eloszlott, Jack egyszerre egyedül találta magát. Kötelességszerűen vissza akart menni a nagyterembe, de eltévesztette az ajtót, és egy folyosón találta magát. Ment tovább, a lépcsőházhoz ért és akkor valami dac támadt benne.
- Nem megyek vissza. Elég volt. Megszököm.
Csaknem futva ment le a lépcsőn, felhajtva frakkja gallérját s kisurrant az ácsorgó portások, inasok, soffőrök között a nagyköveti palota kapuján. A levegő hőse, a nap nagy szenzációja, Jack Mogan, aki elsőül repülte körül a földgömböt, szép csendesen elpárolgott a tiszteletére rendezett estélyről.