Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 14. szám
Vajjon minden, amit «tánc» szóval jelölünk, művészet-e? Semmiképpen. És hogy mennél határozottabban mutassunk rá a «tánc» és a «táncművészet» közti különbségre, nevezzük az utóbbit
*
A mozgás az élet megnyilvánulása. Az égitestek mozognak. Mozognak az elemek, mozog a szél, az eső, a hullám, a tűz. Mozog a növény és az állat. Ha hangot adni nem is tud, ha máskép nem is juttathatja kifejezésre létezését, úgy mozog a virág, a fa, a hal, a gyík. Az emlősök mozgása pedig már indulatokat is kifejez: félelmet, dühöt, mohóságot, undort, örömet, szomorúságot.
Az emberi élet a különböző érzékek területein szövevényes gazdagságban játszódik le. Az emberi mozgás elveszti ősi kezdetlegességét, egyneműségét és a gyakorlati élet követelményeihez alkalmazkodik. A párduc nyujtózásától, ugrásától, iramától mennyire van az írógép taszterein végigfutó ujj, a mozgó villamosra szökellő láb, az autó kormányát vezető marok komplikált célszerűsége! De az emberi kultúra más irányban is tovafejlesztette a mozgást: egy kézmozdulat, az arcizom egy rándulása néha az érzések csodálatos mélységeit tárja fel, néha ki tudja fejezni a lélek olyan rejtett élményeit, melyeket szavak visszaadni sohse tudhatnának. Az emberi mozgás két irányban fejlődik:
A menüetet lejtő pár kedvét leli a kecses mozgásban, semmi más cél nem vezeti, mint az, hogy a grácia könnyűségének örüljön. Amikor Kinizsi egy holt törököt kapott a foga közé, egyet-egyet pedig a markába és úgy ujjongta körül a tábortüzet, csak túláradó diadalmámorának akart kifejezést adni. Amikor Niddy Impekoven meseszerű bájjal elevenítette meg a «Kávémelegítő babát», csak gyönyörködtetni akart, semmi egyebet. Mindnyájan
A tánc tudniillik lehet nemcsak
*
[