Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 13. szám
Dobok peregnek kisgyerek-kezekben,
Véres csaták dobszója int felém,
De minden öldöklésnél vészesebben
Más hangokat hallok. Nem zengem én
Azt a dobot, amely hörögve harsan,
Amikor összecsapnak a hadak,
Vad mámorokba rémült, kúsza harcban,
A vérbefúlt, gomolygó ég alatt,
Hol szétpattan minden vérszines eszme,
S emléktelenebb lesz, mint a halott,
Akinek fel nem ismert, csonka teste
Fölött csupán az éber csillagok
Virrasztanak. - Óh, örök szörnyüséges
Küzdelmeim, ezernyi, törpe vágy:
Túl rajtatok, világok kinja éget,
Örökké hallom zúgni bús dalát,
Mert belémcsap, feszit, ragadva vinne,
Hogy nyiljanak nem képzelt, bús egek,
Maradjon el a föld sok, messzi kincse,
Elhalványuló vágyak és sebek.
S mikor a csillagok fölött suhanva,
Kirepültem a sokaság közül,
Hiába csak, ujjongó szivem hangja
Mind jobban, mind mélyebben elmerül
A föld szavába, sújtó, vad ködébe,
Ki fellebegsz, emberi gondolat!
Mégis jöjjön világok bús zenéje,
Amely felzúgó dobszóként riad,
Zúgj dobpergés!... Tüzelj, ragadj csatákra,
Szünetlen vivjam véres harcaim,
Tünjön sok lázas célom könnyü álma,
Ne ünnepeljem kis halottaim
Meddő, partot nem érő, halk sirással,
Amig bennem tengernyi vágy remeg,
Mig ég minden vércseppem lobbanással,
Zajlik és mint miriád dob pereg.
Hangod nyomán felzúgva összeolvad
Vérem szava, kétségem és hitem,
S könnyebb leszek, mint messze illanó hab,
Mely száll a felkavart tengervizen.
Dalod nem ismert lelkü, nagy csodáknak
Reményét zengi harsogón tovább,
Mig csendesül sziv, vér és mind a bánat,
És elérem mindennek alkonyát.
S ha fáradt fejem föld mélyébe hajtva,
Alszom nyugalmas, hüs fekhelyemen,
Szavad nem hallom - talán más se hallja -
Zúgásod akkor is majd messze zeng,
Miként átcsendült évek végtelenjén,
Melyeknek ő adta az életet,
Ki időtlen időket átalzengvén,
Minden korokba vágyakat vetett,
És zengeni fog, amig él világunk,
Amig egyszer minden leég tövig,
Mikor nem marad semmi már utánunk,
S elaggott földanyánk majd széttörik.
És zengeni fog át a semmiségen,
Jövő, forrongó csillagok felett,
Mikor ámult szivek rémületében
Születnek új, borzalmas istenek.