Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 12.szám
már bús szemünket eltakarjuk
az égi fény elől
s nem kell többé a zúgó csillagjóslat...
temetünk, jaj, temetünk:
a menny tavát, a felhő-ezüst-flottát,
az örök napot, az illanó szelet,
a vándor délt, a nyugat zengő pírját,
a folyók vizét s a hűvös harmatot,
a kéklő mezőt, a szürke, szürke várost,
a szíves házat, meleg otthonunkat,
a szöszke-barna, víg gyermekhadat,
a játék ízét, az öröm elhúllását,
az árnyakat a buzgó kút körül
s az életünk gyors-lábú éveit...
temetünk, jaj, temetünk:...
Isten veled inaink fürgesége,
égő erős testünk Isten veled,
Isten veled sok bűnös ihletésünk,
szívünk szorongó, rőt révülete,
Isten veled dús, terhes csókjaink:
áldott születés, halk halál,
Isten veled, jó, lázas, lila este,
forró, szerelmes, buja asszony-ég...
... Már bús szemünket eltakarjuk
a könnyes fény elől
s nem kell többé a zúgó csillag-jóslat...
Isten veled nagy alkotásunk
te szép, te szent világ!
hogy temessünk ma
és termünk, teremtünk,
hogy temethessünk holnap, holnapután és mindig.