Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 12.szám · / · TERESCSÉNYI GYÖRGY: AZ ARANYTALLÉR
A hónap legutolsó napja volt s a gazdag ember így szólt magában:
- Ma ismét szép az idő, hátha gyalogos sétára indulnék...
És kilépett megint palotájának aranyos kapuin, végighaladt a villanegyed csöndes fasorában, elkanyarodott a forgalmas útra, amely a szegények városnegyedébe vezette.
- Én nem tudom, mi van velem mostanában, - sóhajtott a gazdag ember - úgy fáj a szívem...
Csakugyan, a szegény gazdag embert az utóbbi időben sokat gyötörte a szíve. A hónap első napja óta bejárta már a kerek világ híres fürdőhelyeit, bölcs orvosok hajoltak a teste fölé, vizsgálták, kopogtatták a mellét, de nem tudtak a baj nyitjára akadni.
Megint csak ott állott meg a savanyúszagú heringes hordók mellett és nézte, vizsgálta az utcát. De most nem vett észre azon semmit, amely szórakoztatta, vagy fölüdítette volna.
- Milyen stílustalanság, milyen oktalan tülekedés, - húzta félre az ajkát és zsebkendője után nyúlt, hogy izzadt homlokát megtörölje.
Ez a mozdulat hirtelen eszébe juttatta az aranytallért.
- Az ám, - révedezett. - Ugyan hol lehet most a kedves aranytallér, ugyan ki találta meg és ki játszadozik vele mostan?...
Odapillantott a fal tövébe és mindjárt észrevette a levelet, amely még most is ott volt. Barnára vált már a levél, éppen csakhogy a szívós rostok mutatták a formáját, de alatta a por és az utcai szemét kis lapos domborodást sejttetett.
- Csak nem? - hült el a gazdag ember és odalépett a falhoz, cipője orrával megpiszkálta a dudorodást, amely alatt még mindig ott reszketett, lapult az aranytallér.
- Hát itt vagy még... csodálatos, - szólt a gazdag ember és szívébe valami langyos melegség áradt szét.
- Hát nem kellettél senkinek, nem vett észre egyik sem?...
Körülnézett, mint a tolvaj, aki éppen ellopni készül egy fölbecsülhetetlen értékű kincset... nem figyelte senki, az utca nyüzsgött, zajgott, örvénylett körülöttük...
- Na gyere... - suttogta és az ideges ujjak kikaparták az aranytallért a por és a piszok közül, hirtelen a nadrágzsebbe sülyesztették és gyors, féltő remegéssel símogatták körül.
- Milyen hideg vagy, kedves, kedves aranytallér, - mondta még a gazdag ember és a megbékélt, boldog örömmel folytatta tovább sétaútját a szegény emberek között.