Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 11. szám · / · SZINHÁZI FIGYELŐ

Kárpáti Aurél: A VILÁGBAJNOK
Zilahy-bemutató a Vígszinházban

A világ minden ökölvívóját leverő boxbajnok, az ifjúi erő, a kidolgozott izmok és a fegyelmezett idegek modern hőse mikép fogatik meg egy gyenge kislány és önmaga ellágyuló érzelmeinek szerelmi hálójában, - ezt a nem túlságosan mély, de mutatós és hálás témát bonyolítja háromfelvonásos bohózattá Zilahy Lajos, akiről a kritikának ez alkalommal alig van különösebb mondanivalója. Nem mintha A világbajnok ügyesen felépített története, számos, kitünően megfigyelt és még kitünőbben karikírozott figurája, mulatságos helyzete és ötletes fordulata hidegen hagyná érdeklődésünket, hanem mert a szerző magával a darabbal elmond mindent, hiánytalanul és egész az átlátszóságig érthetően, ami cél, szándék és igény, játékos jókedv és szinpadi ambició munkája közben hevítette.

A világbajnok párja a Jégcsapnak s mint ilyen, Zilahy komoly írói oeuvre-jében nem foglal el jelentősebb helyet. Beéri a szimpla szórakoztatással, a kellemes időtöltéssel, a jóízű mosoly és csendes nevetés felkeltésével. Mégis, éppen azért illeti elismerés, mert lefokozott igényeinek keretén belül aztán semmivel sem marad adósunk. Franciás könnyedséggel oldja-bogozza egyszerű meséje szálait, egy-egy epizódalakot pompásan jellemez, dialógusait az élet eleven szavaiból építi, mindig szervesen illesztve bele a kicsattanó elmésség apró, mozaikdíszeit s általában, minden mozdulatával elárulja a szinpadi hatás titkainak alapos ismerőjét. Még némely félresiklás helyrebillentésével is, mint például a második felvonás közepén, ahol a kis csábító kilétének, ártatlan csalásának leleplezése tulajdonképpen befejezné a darabot, ha a trükköt és összeesküvést szimatoló nagyképű menedzser, szinte észrevétlenül előtérbelépő intrikus módjára, nem késleltetné a teljes kibontakozást. A bohózatnak ezt a legkényesebb pontját Zilahy bravúros ügyességgel leplezi és kerüli meg.

A könnyű, mondhatnánk pehelykönnyű játék finom ízléssel mellőzi a kézenfekvő nyerseséget, a rikító szinrakást s akár vígjátéknak is beválna, ha itt-ott némi torzító túlzás nem hangsúlyozná az igénytelenebb műfajt. Az egész eléggé egy-stílusban tartott. Mindössze az amerikai nagybácsi dzsentri-tradiciókba melegedő érzelmessége s az újságíró kellemetlenre élezett figurája ugrik ki az egységes tónusból. Amaz ugyan lélektanilag indokolt, de itt ebben a milieu-ben, ebben a bohózati alaphangulatban mégis hamisan hat, zavar. Emez viszont klisészerűen ócska, előző műveiben maga a szerző koptatta el. Ám a darab egészének sikerült voltáért szívesen megbocsátjuk ezt a két szeplőt.

A Vígszinház előadása a legjobbak közül való. Gaál Franciska és Lukács Pál a főszerepekben, a nagyszerű Góth, Mály, Rajnai, Kürti, Gárdonyi, Gazsi Mariska és Béla Miklós a köréjük csoportosuló együttesben, kifogyhatatlanok a jókedvet állandóan ébrentartó friss és mulatságos ötletekből.