Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 9.szám · / · IRODALMI FIGYELŐ
Már a regény címe fedi a tartalom legaláhúzottabb tendenciáját; urakat és gazdagokat állít szembe egymással. Meséje a történelmi multtól patinás Zarándy-palotából indul ki s mint ahogy már az első mondatból megtudjuk, ez a lépés visszanyúlik a háború előtti időre. Az exkluzívan élő Zarándy-család, miután elveszítette fejét, a nagy minisztert: Zarándy Bélát, egy napon uradalmi intézőjük által vagyonuk összeroppanásáról értesül. Válságos pillanatokban jön a hír, mert a család felnőtt leánya menyasszony és ha az anyagi bukás bekövetkezik, előrelátható, hogy a megaláztatások hosszú sora láncolódik utána. Az özvegy Zarándyné nehéz pillanatokon vergődik át és nem talál jobb megoldást, mint ha egyetlen fia: Miklós feláldozza magát és beházasodik egy úgynevezett újgazdag családba. Már a háború előtt úgy volt, hogy ezek a nagy pénzt jelentő családok kissé megszégyenítő lehajlást kívántak a tradiciókban nevelkedett főnemesektől és ezért, mikor Zarándy Miklós anyja kétségbeesésére elhatározta, hogy áldozatul adja magát és üzletszerű gyorsasággal eljegyzését ünnepli a dúsgazdag Svábhegyi bankár Bella lányával, rögtön éles pointirozással kerül szembe egymással úr és parvenű, a regény e két pillérje, melyre azután az egész cselekvés fölépül. Egyúttal itt kezdi el a szerző programmszerű antiszemitizmusát is, amely végigvezet az egész regényen, tendenciával rajzolva azt a milieut, mely életet adott az új gazdagoknak és ezzel egyúttal fellobbanó szenvedéllyé kapatta a polgári osztály gyűlöletét.
Zarándy Miklós, hogy megismerkedett leendő rokonságával, közelből nézve a nagyszámú Svábhegyi-családot, a szép, de romlott Bellát és sok minden egyebet, növekvő áldozatnak érzi, amit az ősi tradiciók megmentéséért tesz; csak súlyosbítja ezt, hogy évek óta titkos menyasszonya volt, akivel most rapid megokolással szakítani kellett, de a szakítás így is csak külsőleges, mert a vágy nem apad és új sebeket nyit a rezignáció... Ez a volt menyasszony Csomafáy Etelka, egy lassanként eltünö polgárosztály nőideál-tipusát hozza a regénybe. Környezetét, Csomafáy Lőrincet, az apát, Csomafáynét és a négy fitestvért eleven beszélgetések és vitatkozások mellett ismerjük meg és ezzel egyúttal a háború előtti jobb tisztviselő-család tükörképe tárul elénk. A szerző itt adja legjobb oldalait, mert az ambiciózus, családjáért mindenre kész anyában, a lustuló és hosszú pipázgatások mellett kényelmesen bölcselkedő Csomafáyban s a kamarási rangért stréberkedő fiúkban ismerősökre akadunk.
Nyelvi kopottsággal ugyan, de a nyugodt szemlélő ítéletével hozza ki eddig Váry Rezső a regény alakjait, az események egymáshoz kapcsolódnak s bár tendenciózus alávonalazásokkal, de világosan rajzolt képekben kapjuk a magyar társadalom három rétegét: a történelmi múltnak engedelmes főnemest, az éppen felszínre vergődő s még érdes és ízléstelen pénzembert és a belső kopottságát rejtő, külszínre hiú, középnemesi mivoltára gőgös, de egyébként a polgári életnek megfelelően korrekt tisztviselő-családot. Eddig a regény kissé hosszadalmasan, de higgadtsággal tükrözi a háború előtti idő fülledtségébe szűkített szereplők életfelfogását, erkölcsi fontosságukat, azt a makacsan betartott szabályt, mely a béke társadalmának szinte dogmává csontosított éltető eleme volt... De ekkor, ebben a látszólagos szelid harcban váratlanul éles trombitahangot riaszt a háború, a társadalom egyszerre felkavarodik, temérdek új életet hömpölyget elő és az elbeszélés most már szenvedélyessé fokozott gyűlölettel tár fel sebeket és bűnöket, melyek így áthidalhatatlan árkokat mélyítenek az osztályok eddigi összeférhetőségébe. Az elbeszélés frissesége azonban ebben a nagy ziláltságban elapad, roppant szélesre engedett harctéri képeket, háborús lelkességet és igazságkeresést kapunk; mindez itt-ott érdekes ugyan, végeredményben még sem ad egyebet, mint a háborús idők alatt átalakult polgárosztály véleménysablonját. Svábhegyi bankárban a lelketlen hadseregszállítót, Bellában az erotikus élményeket hajszoló gazdag lányt, a Csomafáy-családban az áldozatkész polgárcsaládot és Zarándyban a kötelességét harctéren kereső hőst és nagy urat találjuk. Mindez kihozza a végeredményt: Svábhegyi börtönbe kerül, Bella titkos szerelmével külföldre menekül, a Csomafáy-családban gyász, de öröm is egyúttal, mert elesik az egyik fiú, de viszont Etelka megtalálja régi szerelmesét s mialatt, mint ápolónő újra összetalálkozik a sebesült Zarándyval, most már zavartalan mátkaság kezdődik.
Ezzel a 458 oldalas könyv végéhez értünk. Kétségtelen, hogy az egész elbeszélés a háború után gyors tempóban átalakult társadalom immár hazugságnak felismert sablónja; antiszemitizmusa a zsidóságot banálissá unalmasodott groteszkségekkel jellemzi és ezzel elízetleníti azt, ami enyhébben elmondva humort is adhatna; de egyes részleteiben sok józan szemlélődést és megfigyelést tükröztet, a természetből kiragadott képei frissítő lelkességet nyujtanak és cselekményét kielégítően zárja le.