Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 9.szám · / · K. K. NICOLAISEN: MARTIN ANDERSEN NEXÖ
Nexö első könyvében itt-ott fölcsillan az író egészséges és jótékony humora s könnyű életöröme. De rajzaira betegségének sötét árnyai is ráesnek. A halál már oly közel férkőzött hozzá, hogy a szörnyű vendég jeges lehellete egészen átjárta. Erről leginkább erős, de mélyen pesszimista regénye, a «Tékozlás» (1902) tanuskodik.
E nagy és jelentékeny munkában Nexö a komorság legfenekéig jut. De itt készül a döntő csatára is, a pesszimizmussal való leszámolásra. Azért hat könyve úgy, mint valami fölszabadulás.
Zord erővel és kemény energiával mutat az élet sívárságára, az emberi sorsokkal játszó vak véletlenek játékára. Semmise nő épen és természetesen; minden csupa sötétség és kétségbeesés; a tehetségek és erők céltalanul kárba vesznek; a jó és rossz egyformán az elmúlás torkába szédül. Ime, a teljes, tősgyökeres pesszimizmus!
A «Tékozlás» nehéz és szomorú könyv. De, noha az író csökkentette hatását, amikor ideáját egy sereg gyönge és jelentéktelen alakra bízta, mégis kiváló munka ez. S ha Nexöre nem is illik ez a pesszimisztikus álruha, energiája mély csodálatot érdemel, amellyel művének alapgondolatát az első laptól az utolsóig végigviszi. Az alakok rajzában a legszigorúbb következetesség nyilvánúl meg s az egymásra tornyosuló jelenetek éles és határozott színekben perdülnek elénk. Csupa élénk és keménykötésű valóság. Kevesen fogták meg úgy a brutális igazságot, mint Nexö az őrült lány lebetegedésének és a fiatalember tifuszrohamának festésekor. Végesvégig a realizmus hatalmas művészete kápráztat. Másutt csupa szenvedélyes és képzeletet röpítő erő. S a könyvben itt-ott felbukkanó lágy hangulatok, valamint a pompás természetleírások kétszeres finomsággal zengnek a regény halálhangulatainak mélyéről.
A «Tékozlás» sok szempontból jelentős alkotás s egyike a dán naturalisztikus irodalom legtelibb és legsajátságosabb eredményeinek. De a költő egyéni fejlődése szempontjából különösen érdekes. Ebben a regényben Nexö valósággal újjászületett. Iszonyú erőfeszítéseket kellett vállalnia, hogy élete komorságát lerázza s megszabaduljon a halálhangulatoktól, amelyek betegségének hosszú és kínos évei alatt fojtó ködökként tespedtek lelkére. Minden idegen sallangot le kellett tépnie természetéről, hogy egyéniségének igazi magjára rábukkanjon.
A «Tékozlás»-ban gonosz nyomástól szabadult meg s ezután egész mellel az élet felé fordult. Amikor később a szenvedést és nyomort rajzolja, majd mindig az optimizmus egészséges reménye fűti. Lényének alapeleme, életigenlő erő, döntő túlsúlyba került.
Talán egy újabb déli utazás is meggyorsította e folyamatot. Tény, hogy a boldogság hite, a munka öröme és az élet sóvárgása lángolva csap ki abból a csodálatos utirajz-sorozatból, amelyet 1903-ban «Napos napok» címen adott ki.
S amint ezen az úton kelletlensége elmult, más égtájak tömegének életébe is belenézhetett. Ez a rend, amelynek a legegyszerűbb társadalmi kérdés, a kenyérért való harc körül még sokszor kell koncentrálnia legjobb képességeit, a Földön mindenütt egyforma. A rezignáció ha más és más módon is, Dél lakóját épúgy lenyomja, mint az északit. A tömegemberek jellemzően közös vonása, hogy az elkerülhetetlent csodálatos türelemmel képesek viselni. Viszont az is közös vonásuk, hogy minden bajuk és gyötrődésük közepett is csüggnek a boldogság álmán s reménykednek, hátha egykor ők is a napos oldalra kerülnek még.
S ez álmok valósággá váltására sorakozó erőket rég éber szemmel figyelte Nexö. Most, amikor a hazai és külföldi szegényemberek viszonyait összehasonlította, sokkal tisztábban látta a proletár törekvését: a fény felé és boldogság felé! S olyan munkába kezd, amelynek terve lelkében már évekig forma nélkül kóválygott: könyvet ír a cselekvésre ébredt és harcát megharcoló proletárról.
Ezzel a művel Nexö költészete magasabb régiókba emelkedik. Jelentősége sokkal átfogóbbá válik, bármily nagy művészetből fakadt eddig is. De az alsó osztály fölemelkedésének ez a roppant regénye csak akkor születhetett meg, amikor a költő eljutott az optimizmusig. Az ilyen alkotásnak derűs, hitteljes és bizakodó lélekből kell kisarjadnia.